Itt a nagy balatoni hekkes rangsor

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A NÉBIH termékteszt oldalának munkatársai 13 halsütödét jártak végig, hogy felkutassák a legfinomabb frissensült hekket. Mutatjuk az eredményeket.

A balatoni nyaralások egyik elmaradhatatlan kellékének egyértelműen a tóparti hekkezés számít. Nincs is jobb annál, mint amikor két pancsolás között friss, ropogósra sült halból falatozva bambulsz ki a fejedből. A kérdés már csak az, hogy hova érdemes menni, hogy ízlelőbimbóidat véletlenül se érje csalódás. Ilyen téren többé nem kell a sötétben tapogatóznod, ami a Szupermenta csapatának érdemeit dicséri. A tesztoldal munkatársai június végén kóstolták végig az ismertebb halsütödék, vendéglátóhelyek – hetet az északi, hatot a déli parton – kínálatát, most pedig közzétették, hogy mire jutottak.

Két üzletet bezárattak

A teszt nem csupán a hekk minőségére szorítkozott, a kóstolás után a kiválasztott helyeket a NÉBIH hatósági szakemberei ellenőrizték, akik egyebek mellett a technológiai biztonságot, rendet, tisztaságot, személyi higiéniát és a fogyasztók tájékoztatását vizsgálták, valamint laboratóriumi elemzéseket végeztek. A 13 vendéglátóhely közül kettőnél mindent megfelelőnek találtak, öt helyen kisebb hiányosságokat tártak fel, ezért figyelmeztették az üzemeltetőket, míg a maradék öt üzletnél súlyos hibákkal szembesültek, melyeket élelmiszerlánc felügyeleti bírsággal honoráltak. Két sütödét be is kellett záratniuk, de csak ideiglenesen, mert az érintettek orvosolták a feltárt problémákat.

A hal rendben volt, a tisztaság nem

Az ellenőrzés során az élelmiszerbiztonsági felügyelők összesen 166 mintát vettek. Jó hír, hogy valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata negatív, azaz jó eredményt hozott, kórokozót, vagy szennyezettséget jelző mikróbát egyikből sem mutattak ki. Higiéniai szempontból már kevésbé volt szívderítő a helyzet, csupán két olyan hely akadt, ahol minden felület mikrobiológiai tisztasága megfelelőnek bizonyult. Két egység egy-egy felületén például penészre, a többi halsütőben pedig változó számban és előfordulással széklet- és penész szennyezésre utaló mikroorganizmusokra bukkantak. A kórokozó baktériumok szintén nagyobb számban képviseltették magukat a kelleténél, vagyis a nullánál: öt-öt esetben a dolgozók elvileg tiszta kezén és élelmiszerekkel érintkező felületeken tanyáztak.

Paraziták és nehézfémek

Élő parazita egyetlen halban sem volt, élettelen viszont igen: négy mintában Anisakis lárvákat – amelyek szerencsére nem veszélyesek és jelenlétük nem is számít jogsértésnek – mutatott ki a laboratórium. A halak nehézfém- és hisztamin tartalmának vizsgálata ellenben negatív eredménnyel zárult, és a sütőolaj sem tartalmazott egészségre káros, poláros komponenseket.

Ha még nem láttad volna: így fest nyersen
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Megtévesztő halászlé

Két hely azon vérzett el, hogy az étlap tartalma nem teljesen fedte a valóságot. Az elsőnél pangásiusból készült a „Balatoni halászlé”, a másodiknál meg a „gluténmentesként” hirdetett sült hekkről derült ki, hogy nem is annyira különleges, mert gluténmentes volta mindössze abban nyilvánul meg, hogy a sütés előtt a halat nem forgatják lisztbe.

Érzékszervi és kedveltségi vizsgálatok

Az ellenőröket a NÉBIH mobil érzékszervi vizsgálóállomása is elkísérte. A frissen kisült halakat ennek köszönhetően egy bírálóbizottság vette szemügyre, majd azokat a következő kategóriákba sorolta:

  • kiváló: 2 darab
  • átlag feletti: 2 darab
  • átlagos: 4 darab
  • átlag alatti: 5 darab

A teszt másik fontos pillérét a kedveltségi vizsgálat jelentette. A NÉBIH halkedvelő, laikus munkatársai két csoportban – északi és déli csapatra osztva – 1 és 5 közötti skálán pontozták a vendéglátóhelyeken tapasztalható kiszolgálást, választékot, tisztaságot, felszereltséget és összbenyomást, miközben a sült hekknél a külső megjelenést, színt, illatot, ízt és állagot értékelték.

Hekk a révfülöpi Popeye Büfében
Fotó: Velvet

Az eredmény

A Szupermenta kedveltségi rangsora a tesztelők összesített pontszámai alapján állt fel, amelybe a hatósági megítélés kivételesen nem számított bele. Értékeléseik szerint a legfinomabb sült hekk az északi parton a zánkai Jegesmedve Büfében, míg a déli parton a balatonlellei Nádfedeles Halsütőben kapható. Ami a kedveltséget illeti, ebben a tekintetben az északi parton az alsóörsi Új Fogas Büfé, a délin pedig a Nádfedeles tört az élre. Összesítésben ugyancsak az utóbbi két hely nyert.

Északi part:

Rangsor A hekk kedveltsége A sütöde kedveltsége Összesített pontszám Élelmiszerbiztonsági megfelelés (%)
Új Fogas Büfé
(Alsóörs)
40,7 42,8 83,5 75,3
Jóbarátok Halsütöde
(Balatonalmádi)
42,0 41,2 83,2 64,5
Jegesmedve Büfé
(Zánka)
43,8 31,3 75,1 96,8
Popeye Büfé
(Révfülöp)
32,7 37,9 70,7 85,0
Lángos-Hekk Büfé
(Balatonfüred)
39,9 28,8 68,7 77,4
Aszófői halsütő
(Aszófő)
27,5 29,2 56,7 90,3
Napfény Büfé
(Balatonalmádi)
25,9 20,8 46,6 43

Déli part: 

Rangsor A hekk kedveltsége A sütöde kedveltsége Összesített pontszám Élelmiszerbiztonsági megfelelés (%)
Nádfedeles Halsütő
(Balatonlelle)
49,5 49,0 98,5 67,7
András Büfé
(Balatonszemes)
44,2 46,4 90,5 73,1
Kremánék
(Siófok)
47,7 40,4 88,1 81,7
Naphal Büfé
(Balatonfenyves)
39,6 44,7 84,3 77,4
Mókus Büfé
(Zamárdi-felső)
38,7 38,1 76,8 91,4
Halsütő bélatelep
(Fonyód)
34,3 26,4 60,8 79,6
Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.