Este vagy reggel jobb zuhanyozni?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha valaki nem bánja, hogy minden nap redvás ágyban hajtja álomra a fejét, nyugodtan kihagyhatja az esti zuhanyt.

A reggel zuhanyzó -vagy más néven az esténként disznóólban fetrengő- embertársaink közül sokan eskü alatt vallják, hogy egész nap érzik a reggeli tisztálkodás nyújtotta előnyöket: úgy érzik, mintha lágy, hűvös szellők simogatnák őket, és szentül hiszik, hogy egy-egy reggeli zuhany a hosszantartó frissesség érzésével aranyozza be még a forró nyári napokat is. A The Wall Street Journal által megkérdezett bőrgyógyász, Temitayo Ogunleye szerint azonban a kellemes hűsítő érzés csupán addig tart, amíg párolgunk, azaz csupán pár percig, semmiképp sem órákig, vagy egész nap. 

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát

Persze már önmagában az is elképesztő, hogy ezt a kérdést egy egyetemen tanító bőrgyógyásznak is feltette a Wall Street Journal szerzője, de legalább tisztázódott a dolog. A „kellemes hűsítő érzésen” kívül ugyanis nem nagyon szólnak ún. érvek a reggelente zuhanyzás mellett, legalábbis az esetben nem, ha valaki napi egyszeri zuhanyzásra rendezkedett be. Bár természetesen csupán preferencia kérdése a dolog, ebben az esetben ez azt is feltételezi, hogy a reggeli felfrissülés mellett a nappal a bőrön felgyülemlő mocsok és baktériumok az ágynemű kimosásáig való gyűjtése is a reggelente zuhanyzók preferenciái közé tartozik.

Science of Us egészen mellesleg azt is hozzábiggyesztette a témát taglaló cikkéhez, hogy függetlenül attól, ki mikor fürdik, pisilni nemhogy ér, de egyenesen ajánlott zuhanyzás közben. Merthogy így kíméljük a környezetet (a velünk lakókét mondjuk nem feltétlenül) és rengeteg vizet spórolhatunk meg. A víz amúgy is folyik, minek tehát néhány méterrel odébb settenkedni, és ott is önző és nagyarányú vízpazarlásba fogni?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.