Beindult a leárazás, már féláron vásárolhatunk

Olvasási idő kb. 2 perc

Ahogyan azt sejtettük, ezen a héten csütörtökön már minden ruházati márka elkezdte a nagy nyári akciózást. Gyorsjelentés.

A hó vége, az hó vége, de hát készülni lehetett arra, hogy a napokban ellepik az üzleteket az akciós áron kínált kollekciók. És igen, eljött a nagy nap, kolléganőnk jelentése szerint szerda este 10-kor a legtöbb webshopban elindult a leárazás, és ma délelőttől nyilván már nemcsak virtuálisan szórhatjuk a pénzünket, hanem tülekedhetünk egy jót a próbafülkéknél és a kasszánál is. 

A legtöbb márkánál, például a Reservednél, a Promodnál vagy az F&F-nél is 50 százalék egyelőre a maximum, de ugye nagyon az elején vagyunk, viszont az a jó hír, hogy már előkészülhetünk a következő szezonra is, a Mangónál például első kattintásra őszi/téli kabátokat dobd fel az oldal, de nyugalom, ha ár szerint növekvő sorrendet választunk, kiderül, hogy 1290 forintért már van mondjuk mintás nyári póló is. 

Fotó: Mango

Az Inditex márkák is belecsaptak a lecsóba, az Oyshónál szintén maximum 50 százalékkal árazták le a kollekciókat, de ahogy a honlapot nézzük, a fürdőruháknál egyelőre nincs ekkora nagy kedvezmény, bár pár ezer forintot így is lehet spórolni. És nyilván a többieknél is egyelőre a kisebb akciók vannak többségben, de tény, hogy a választék egyelőre óriási, és ha valaki eddig várt azzal, hogy felfrissítse a nyári ruhatárát, akkor most tobzódhat. Bár ha nincsenek kedvenc, előre kiszemelt darabok, akkor nem kell kapkodni, remélhetőleg mennek lejjeb is az árak, viszont tapasztalataink szerint, ha egy konkrét termékkel szemezünk már egy ideje, arra az elején le kell csapni. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.