Tudod, hány bőröndöt hagynak el a légitársaságok?

És azt, hogy mit csinálj, ha a tiéd is köztük van?

Zanza!

Soha ilyen kevés bőröndöt nem hagytak még el a légitársaságok mint tavaly. De még így is minden 174. utas csomag nélkül sétál ki a reptérről. Tudod mit kell tenned, ha pont te vagy az?

Rekordkevés bőröndöt hagytak el a légitársaságok tavaly a SITA, a légi közlekedés legjelentősebb nemzetközi kommunikációs szervezetének jelentése szerint. Ez azonban továbbra is azt jelenti, hogy a világban repkedő, tetszőleges Airbus A320-ason vagy Boeing 737-esen ülő utasok közül egynek tuti elhagyják a bőröndjét. A legnagyobb utasszállító, az Airbus A380 esetében pedig átlagosan három embernek nem lesz ott a kezében a cucca amikor elhagyja a repteret – írja az Independent.

Sosem hagytak el még ilyen kevés bőröndöt, de ez még mindig sok

"Ezer utasra 5,73 elvesztett csomag jutott 2016-ban, még sosem volt ennyire kevés" – nyilatkozta Barbara Dalibard, a SITA vezérigazgatója. Az elmúlt évtizedben ez a szám a felére csökkent, de amúgy még mindig elég magas. Hiszen még mindig minden 174. utas bőröndjét elhagyják, vagyis durván repülőnként egyet. Akkor van okod a legnagyobb aggodalomra, ha messzire utazol, több átszállással. Az elhagyott poggyászok felét ugyanis az átszállásoknál hagyták el tavaly.

shutterstock 534992524

Emiatt 2018-tól a világ legnagyobb légitársaságait tömörítő nemzetközi szövetség, az IATA arra kötelezi tagjait, hogy az eddiginél sokkal jobban kövesse nyomon a poggyászokat. Négy helyen is regisztrálniuk kell majd a csomagokat: a becsekkolásnál, amikor a repülőre teszik őket, amikor egyik gépről a másikra kerülnek, és végül amikor visszajutnak a tulajdonosukhoz. Tök logikus, kérdés, eddig miért nem csinálták így.

Főleg, mert az elhagyott, vagy éppen rossz helyre szállított poggyászok óriási többletköltséget jelentenek a légitársaságoknak. Az Independent számításai szerint másodpercenként kb. 20 ezer forintot kell költeniük emiatt. És nyilván nem csak a költségvetésnek, de az utasok elégedettségének sem tesz jót ha bőrönd nélkül szállítják el őket nyaralni.

Mennyi pénz jár, ha elhagyták a bőröndödet?

Hivatalosan egyébként csak 21 nap után számít elveszettnek a csomagod, addig keresik a rendszerben. Mennyi pénzt kaphatsz ezután? Az Európai Unión belül a légitársaságok a csomag elvesztése, megrongálódása vagy késedelme esetén minden egyes utassal szemben maximum 1131 SDR összegű kártérítésre kötelezhetők.

1131 SDR? Az meg mi?

Ez az úgynevezett Különleges Lehívási Jog (Special Drawing Rights). 1 SDR jelenleg kb. 382 forintnak felelt meg. Azaz 1131 SDR kb. 432 ezer forintot jelent.

Az Európai Unión kívüli cégek esetén pedig a poggyászkárok térítése egységesen a súlyuk alapján történik, kilónként 20 dollárt fizetnek. 

Néhány éve alaposan kifaggattam több, a témában jártas szakértőt, hogy a légitársaságok mi alapján döntik el végül mennyi pénzt fizetnek a károsult utasaiknak. Röviden ez a lényeg:

  • Ha elveszett a poggyászod: az általad benyújtott számlák, nyugták alapján, ezek hiányában pedig a poggyász súlya alapján állapítják meg a kártalanítás összegét.
  • Ha késik a poggyászod: általában a késés ideje alatt megvásárolt, szükségessé vált tárgyak (pl. tisztálkodószerek, ruha) megvételét igazoló számlák, nyugták szerint történik a kártalanítás. 
  • Ha megrongálódik a poggyászod: a megsérült bőrönd javításáról szóló nyugta alapján, vagy amennyiben a bőrönd javíthatatlan, akkor a bőrönd eredeti számlája, vagy hasonló poggyász igazolható értéke alapján állapítja meg a légitársaság a kártalanítás összegét. Ne lepődj meg azon, hogy a legtöbb légitársaság azt is figyelembe veszi, hogy mennyire volt használt a bőröndöd.
  • Ha végül mégis sikerül megtalálni a poggyászt: azt a légitársaság költségén szállítják ki a címedre. Ha a poggyász jellege miatt személyesen kell megjelenned érte a reptéren, a légitársaság az utazás költségeit téríti. 
shutterstock 303273335

Ezt csináld, ha gond van a bőröndöddel

Azonnal, még a reptéren jelezd a légitársaságnak, hogy nem érkezett meg a bőröndöd. Ekkor jegyzőkönyvet vesznek fel, ebből egy példány nálad marad. Vigyázz rá, ezzel tudod a későbbiekben igazolni mi történt. 

De akkor is menj a lost and found pulthoz, ha ugyan megjött a bőröndöd, de nem olyan állapotban, mint ahogyan te feladtad. Nem minden társaságnál, de van, ahol még az egészen kis sérülésekért (letört görgő, fül) is jár kártérítés. 

Ha kiderül, hogy csak késik a poggyászod, akkor is érdemes panaszt tenned a légitársaságnál, hiszen az idő közben vásárolt dolgok árát (ha van róluk számla) utólag megtérítik. A panaszt a poggyász megérkezésének napjától számított huszonegy napon belül kell benyújtanod írásban.

Blogmustra