Itt a megoldás bútornyom problémájára!

Olvasási idő kb. 1 perc

Így távolíthatod el a bútornyomokat a szőnyegről. Ha nagyon akarod. Akarod?

Az NBC Charlotte volt olyan kedves, és megválaszolta a filozófusokat évezredek óta foglalkoztató hatalmas, grandiózus, és egészen idáig megválaszolatlanul hagyott kérdések egyikét: Hogyan távolítsuk el szőnyegekről a bútorok okozta bemélyedéseket?

Ha valakit nem hagy nyugodni az a makacs bútornyom, ami megakasztja a chi akadálytalan áramlását/viháncolását a lakásban, az örök barátra és lelkitársra lelhet Brooke Katzben. Brooke szerint nem kell mást tenni a bemélyedések eltávolítása érdekében, mint odamenni a mélyhűtőhöz, kivenni néhány jégkockát, és feltölteni vele az apró, de annál több fejtörést okozó krátert. A lassan elolvadó jég nem fogja (Brooke szerint) eláztatni a szőnyeget, elég, ha betömjük a lyukat, megvárjuk még megszárad a szőnyeg, majd porszívóval végigmegyünk az árok helyén.

Fotó: NBC

Aki nem akar jéggel játszani a perzsán, megpróbálkozhat azzal is, hogy egy villa segítségével óvatosan feltupírozza a szövetet. Persze aki fél a víztől, valószínűleg villával sem fog szőnyeget szurkálni. Néhány alternatív megoldás a problémára:

  • hagyjuk figyelmen kívül
  • ne csináljunk semmit
  • gyönyörködjünk a pici gödröcskék nyújtotta kivételes és ritka látványban
  • helyezzünk a barázdába hörcsögöt, ürgét vagy teknőst, biztosan hálásak lesznek az új ágyért.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.