Teszt: megkóstoltuk a környék rendelős hamburgereit

Olvasási idő kb. 7 perc

Hamburgereket rendeltünk a szerkesztőségbe, hogy kiderüljön megéri-e elsétálni egy gyorsétteremig, vagy jobb, ha házhoz jöjjön az ebéd.

A gyorsétkezdei és a trendi, kézműves hamburgerek között állhatnak félúton a rendelős hamburgerek, amik már csak azért is számítanak nehéz műfajnak, hiszen míg az előző két esetben gyorsan összepakolják a szendvicset, a házhozszállításnál még meg kell küzdeni az elemekkel: el kell érni, hogy ne legyen szottyos a végeredmény, na meg jéghideg. Éppen ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy mit tudnak azok a budapesti hamburgerezők, amik a szerkesztőségünkbe is szállítanak. 

A teszt

Klasszikus hamburgereket rendeltünk olyan helyekről, amik Budapest nagy részén elérhetőek. Sajnos több ismert hely most is kiesett a tesztünkön, mert nem szállítanak a Flórián térre, hiába könyörögtünk nekik telefonon. A hamburgereknek egyenlő esélyt adtunk, vagyis ugyanazok az emberek kóstolták az összeset, ugyanazon nap ugyanazon szakaszában rendeltük ugyanarra a címre, hogy egyenlő esélyekkel indulhasson mindenki. A tesztelőknek fogalmuk sem volt, hogy éppen honnan jött az étel, szorgosan kóstoltak és pontoztak egytől ötig, mi pedig átlagot vontunk belőle és így jött ki a végeredmény. Nem állítjuk egyikről sem, hogy felveszi a versenyt a kézműves gourmet streetfood hamburgerekkel, azt sem, hogy a város más pontjain nincs jobb házhozszállítós hamburger, de ugye kénytelenek vagyunk azzal főzni, amink van, pontosabban: ami eljut hozzánk. 

Galéria ikon

6

Galéria: Rendelős hamburgerek tesztje
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

De előtte egy kis hamburger történelem

Arról, hogy honnan is ered a hamburger, rengeteg teória van, ezekben az a közös, hogy bár sokan gyakorlatilag tradicionális amerikai ételként emlegetik, egészen biztos, hogy nem az Egyesült Államok a szülőhazája. Néhány feljegyzés szerint már a Római Birodalomban ettek húspogácsás szendvicset. Mások szerint a hamburger elődje tatárbifsztek, ez később eljutott a nagy kereskedővárosokba is. Annyi biztosnak tűnik, hogy egy 1758-as szakácskönyvben már megjelent egy hamburgi kolbász, amit két szelet kenyér közé kell tenni, később pedig a Hamburgból Amerikába induló kivándorlók egyik közkedvelt étele volt a zsemlék közé tett hús. A Boston Journalban 1884-ben tesznek említést a hamburger szendvicsről, majd később több cikkben is megjelenik, mint egyszerűen elkészíthető, ám laktató étel. Az, hogy valójában ki alkotta meg az első hamburgert, már sosem fog kiderülni, hiszen nagyjából ugyanabban az időben, az Amerikai Egyesült Államok különböző szegleteiben jelentek meg séfek és étterem-tulajdonosok, akik bőszen hangoztatták, hogy az övék az első igazi klasszikus hamburger a világtörténelemben. Azóta nagyjából minden országnak megvan a maga hamburger-szerű étele, még akkor is ha azt pljeskavicának vagy éppen fasírtos zsemlének hívjuk. 

Hogyan készül?

Az igazi klasszikus hamburger nincs túlbonyolítva. A lelke mindenképpen a húspogácsa, ami nagyon jó minőségű darát marhahúsból készül, a fűszerezése pedig csak egy kis só és bors. Az 1930-as években divat volt egy kis májat is beledarálni a húspogácsába, később pedig a só és bors mellett megjelentek más fűszerek is. Van, aki petrezselymet is szór bele, hagymát is darál hozzá, vagy szójaszószt önt hozzá. De olyannal is találkoztunk már, aki a húspogácsa gyúrása előtt cheddar sajtot is reszel a masszába. 

Sok hamburger vérzik el zsemlén is, igazából a jó húspogácsa semmit sem ér egy rossz ipari zsemlével. Azt nem állítjuk, hogy a legegyszerűbb, de mindenképpen a legjobb megoldás, ha magadnak készíted el a zsemlét

De mi a helyzet a rendelős verziókkal?

Ötödik helyezett: Avanti Home Service - 1090 forint (2,4 pont)

53 perc alatt szállították ki a hamburgereinket, ezzel 8 percet késtek, ami azért nem vészes. 1090 forint a Convenzionale, vagyis a hagyományos burger. Egyébként ők voltak az egyetlenek, akiknek sikerült a kért áfás számlát kihozni, igaz, a többi hamburgerező előtt is le a kalappal, mert még aznap pótolták a hiányosságot, ráadásul nagyon segítőkészek voltak a telefon túlsó végén is, mikor felhívtuk őket a problémával. De vissza az Avanti hamburgerhez. 

"Nem tudom eldönteni, hogy finom-e vagy sem, mindenesetre olyan, mintha ráhalmoztak volna egy adag zsírt. Nagyon nehéz, azonnal megterheli a gyomrot, totál kikészít engem is, pedig éhenkórász beles disznó vagyok" - állt az egyik tesztlapon, úgy látszik a túl sok hamburger nemcsak a gyomrot, de az önértékelést is kifejezetten megterheli. "A buci száraz és zsemleszerű, a húst meg nem kommentálom, miután ráharaptam egy csontra vagy valamire"- írta egy másik tesztelő, de volt olyan is, aki meglátta ebben a pozitívumot is, vagyis azt, hogy innen legalább van hova fejlődni!

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Ötödik helyezett: Azteca American Mexican Grill 1090 forint + 300 forint szállítási díj (2,4 pont)

118 perc volt, hogy hozzájussunk a hamburgerekhez, de itt is jelezték előre, hogy a 40-70 perces kiszállításra még egy órás késést is rá kell számolni. Egyébként ez a 40-70 perces időintervallum is túl soknak tűnik, hiszen mások gyakorlatilag percre pontosan tudták tartani az ígért időpontot. Classic Burgert rendeltünk és nagyon megörültünk, mikor lehetett választani szezámmagos és klasszikus zsemle között, ezért egyet-egyet kértünk mindkettőből, ehhez képest két tök ugyanolyan érkezett.

Ki kell emelnünk, hogy az Azteca és az Arizona éttermekből ugyanaz a futár hozta a szendvicseket egyszerre, ráadásul a csomagolóanyaguk is ugyanolyan, és mindkettő ugyanolyan hideg is volt, hiába szerepelnek két külön cégként a rendelős oldalakon. A hamburgerek ára is más, ezért - lehet naivan- - azt gondoljuk, hogy talán valami más benne, talán mégsem tök ugyanazt sózták ránk kétszer két különböző áron, de azért erre nem vennénk mérget. A tesztelők próbáltak különbséget kiérezni, de a pontszámokban ez alig mutatkozott meg. 

"Nagyon hagymás, friss, édeskés buci, és hozzá jéghideg hús, ami rágós, nem jó" - kezdte egyik tesztelőnk, de volt, akinek ennek jobban ízlett a bucija, mert vajasabbnak találta. A kevesebb pontot azért kapta, mert itt a hús sokkal rosszabbul lett elkészítve. "Hidegen nem hamburger a hamburger" - tört elő a Coelho egyik tesztelőnkből. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Harmadik helyezett: Arizona Grillparázs - 1070 forint + 300 forint szállítási díj (2,6 pont)

123 percre ért ki az Arizona Grillparázsból a két hamburgerünk. Igaz, egy szavunk sem lehet erre, hiszen előre jelezték, hogy 60 perc késésben vannak, amit még az eredeti 50-70 perces szállításra kell rászámolni. Ettől függetlenül sajnos a hamburgerek már inkább hidegen mint langyosan érkeztek hozzánk. 

Túl sok dicséretet nem kapott az Arizona Grillparázs a tesztelőktől. "Puha zsemle, semmi különös, de friss, sok lila hagyma. A hús medium, szintén semmi különös "- írta egyik tesztelőnk, más szerint a szósz a mekit idézi. "Ezt a burgert a buci viszi el. Pedig elsőre azt hittem, hogy sima zsemle, de tök jó kalácsszerű a tésztája. A hús lehetne jobban fűszerezve, de legalább nincs rosszul megsütve és a szósz sem rossz" - fejtette ki az egyik kóstoló, míg a másikunk teljesen kiakadt tőle: "Hideg, ronda, potyog és még magamat meg a papírt is leettem vele. Katasztrófa."

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Második helyezett: Burger House - 1340 forint (3 pont)

Egy órás kiszállításal ígérték a hamburgert, 75 perc lett belőle. Medium hús került bele, úgyhogy, aki nem szereti ha rommá van sütve a húspogácsa, annak mindenképpen érdemes kipróbálni a Burger House hamburgerét, aminek a szósza valaki szerint Big Mac-szerű volt, hogy ez dicséret vagy szidalmazás, azt mindenki döntse el maga. A száraz buci többször is előjött, mint bírálat, de a hús a legtöbb tesztelő szerint jó volt.  "A buci kicsit száraz és vastag, de nem rossz. A szósz is rendben van. Nem vagyok tőle hasra esve, de finom, egy kicsit édeskés"- írta egyik tesztelőnk, egy másik szerint pedig lehetne több benne mint zacskós zöldség. 

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Első helyezett: Burgerland - 1090 forint + 350 forint szállítási díj (3,6 pont)

1 órás kiszállítás mellett 30 perc késéssel kellett számolni a megrendeléskor, ezt szinte percre pontosan tartotta is a futár, sőt két perccel hamarabb érkezett a Burgerlandból, ahonnan két klasszikus hamburgert rendeltünk. 

"Rendesen át van sütve a szezámos buci. Még az is lehet, hogy valami teljes kiörlésűből csinálták? Csak az egyik van megbarnítva, érdekes. Fincsi a zsömle, nincs kiszáradva. A hús valamivel kisebb, de jobb mint az egyik előző, ráadásul jól is át van sütve" - állt az egyik tesztlapon, míg egy másik kóstoló szerint "durvábbra darálták a húst, és ezen már érződik a marhahús íze. Mondjuk lehet, hogy ez amiatt is van, mert speckó szósz helyett csak ketchup és mustár van benne".  A pirított bucit volt, aki pluszponttal jutalmazta, de volt aki szerint mindennek égett íze lett tőle, és egyáltalán nem lelkesedett a jól átsült húsért sem. Összességében a többség viszont a ezt a hamburgert szerette a legjobban a mostani teszt felhozatalából. 

Te honnan szoktál burgert rendelni? És hol csinálják a legjobban? Írj nekünk a irokaszerknek@divany.hu címre, hogy mi is megtudjuk!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.