Nem tetszik az ajándék? Küldje vissza!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nézze meg mi a teendő, ha nem úgy sikerült a karácsonyi ajándékozás, ahogy elképzelte.

Nincs még minden veszve, ha a karácsonyi ajándékozás nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. Elég egyszerű a karácsonyi ajándékokkal mellényúlni, hiszen nemcsak a méret vagy a típus lehet rossz, de előfordulhat, hogy a szeretteinek van már olyan konyhai eszköze, vagy például hiába látta két hónappal ezelőtt, hogy rájuk férne egy cipős szekrény, lehet azóta vettek már egyet. Vagyis egyáltalán ne érezze kellemetlenül magát, ha nem aratott osztatlan sikert az ajándékával, vagy ha egy rokonának kell bevallania, hogy semmi szüksége arra, amit vásárolt önnek, ugyanis most indul a második kör. 

Minél hamarabb járjon a végére és először mindenképpen a cserével próbálkozzon. Már ha meg tudja szerezni a blokkot vagy a számlát, mert erre mindenképpen szüksége lesz. Igen, ez egy kellemetlen beszélgetés lesz az ajándékozó féllel, de a legegyszerűbb út az őszinteség. Vagy ha azt mondja, van már egy olyan pont ugyanolyan terméke. Ha pedig minden kötél szakad, adja el az interneten. 

Online vásárlásnál semmi probléma

Ha interneten rendelte a terméket, akkor 14 napon belül elállhat a vásárlástól. A 14 naptári nap akkor indul, mikor a megrendelő átvette a terméket, de vannak olyan webáruházak, amelyek akár 30 napig visszaveszik a nem kívánt terméket. Ha online rendelte, de személyesen vette át a csomagot az üzletben, vagy egy átvevőpontra ment el érte, akkor is élhet ezzel a jogával. Arra készüljön fel, hogy az eredeti csomagolást prezentálni kell, és valószínűleg visszaszállítás költségét is önnek kell állnia. A visszaszállításhoz általában egy formanyomtatványt kell kitölteni, majd visszaszolgáltatni a terméket és hamarosan visszautalják a vásárló számlájára a vételárat. Azért vannak itt is kivételek, ezek általában a higiéniai termékek, illetve például a személyre szóló hímzéssel ellátott törülközőt, vagy a saját fényképeiből készült könyvet sem tudja visszaküldeni. És persze a kicsomagolt DVD filmeket vagy játékkonzolos játékokat sem lehet így visszaküldeni, de annyit azért súgunk, hogy könyvet viszont igen. 

Boltokban vásárolt termékkel már nem olyan egyszerű a dolog

Ha nem az interneten vásárolt, akkor egy kicsit nehezebb a dolga. A számlát itt is mindenképpen meg kell szereznie az ajándékozótól, és a jogszabályok szerint már csak a bolt jóindulatán múlik, hogy visszaviheti-e a terméket. Egyébként egyre több bolt áll rugalmasan a dologhoz és cserélnek ha nem a megfelelő ajándékot vette karácsonyra, sőt néhány helyen nem csak le lehet vásárolni a terméket, de akár a vételárat is visszaadják. A legelterjedtebb megoldás azonban a vételár levásárlása, amit vagy azonnal meg kell ejtenie, vagy ha rugalmasabb az üzlet, akkor vásárlási utalványt kap. Sok esetben csak az ünnepek utáni pár napban élhet ezzel a lehetőséggel, szóval minél hamarabb érdemes intézkednie. 

Fotó: Shutterstock

Ha nem működik az ajándék

A legnagyobb rémálom karácsonykor ha nem működik a tökéletes ajándék. Ha vásárlástól számított három munkanapon belül jelzi, hogy a termék minőségi hibás és kéri a termék cseréjét, akkor a kereskedő köteles kicserélni a terméket, nem hivatkozhat arra, hogy javítani tudja. Három nap után pedig a garanciális javítást lehet kérni, amit a vásárlás helyén vagy a jótálláson feltüntetett szakszervizben lehet jelezni. A kereskedő is köteles intézni a minőségi javítást, de általában gyorsabban kézhez kapja a működő terméket ha egyenesen a szakszervizbe viszi. A szavatossági idő akkor is érvényesíthető ha leértékelt, vagy szépséghibás termék romlott el, de a kereskedő nem hívta fel a figyelmet a termék hibájára, vagy annak a működéshez nincs köze. Vagyis ha azért volt olcsóbb egy termék mert kiállítási darab vagy van az oldalán egy karc, de sehol sem tüntették fel, hogy hibás lenne a működése, akkor ugyanúgy érvényesítheti a jogait. Cipőknél az első hat hónapban a kereskedőnek kell bizonyítani, hogy a hiba nem gyártási eredetű, majd másfél évig még érvényesítheti a szavatossági jogait, de akkor már a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a cipő gyári hibás volt.

Külföldi termékre is jár a garancia

Akkor sincs minden veszve, ha külföldről rendelt terméket, ugyanis a garancia ugyanúgy jár rá. Persze ha Kínából rendelt tabletet vagy telefont, akkor sajnos nem lesz egyszerű ezt érvényesíteni. Európán belül rendelt termék esetén például ugyanúgy élhet a 14 napos elállási joggal, de akkor is intézkedhet ha elromlott a terméke. Utóbbiban az Európai Fogyasztói Központ is segíthet. 

Fotó: Shutterstock
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.