Hogyan lehet együtt élni 500 növénnyel?!

A Modernfarmer.com vélhetően rátalált New York legzöldebb lakására, melynek csinos tulajdonosa, a modellként is dolgozó Summer Rayne Oakes gyakorlatilag egy komplett vidéki házat gyömöszölt be brooklyni lakásába.

Sok melóval jár a növények gondozása.
Sok melóval jár a növények gondozása.facebook.com/summerrayneoakes

„Az, hogy körbevettem magam növényekkel, szerintem az egyetlen módja volt annak, hogy képes legyek túlélni New Yorkban” – mondja Oakes, aki korábban a Cornell Egyetemen tanult rovartant, kiadott egy könyvet, jelenleg pedig lelkes környezetvédőként és aktivistaként tevékenykedik a városban. A jövőbeni tervei között szerepel, hogy pár tervezővel karöltve létrehozzon egy olyan márkát, melynél újrahasznosított, fenntartható gyártású szövetekből készítik a ruhákat.

Lelkes környezetvédő lett az egykori modell.
Lelkes környezetvédő lett az egykori modell.JAGstudios / facebook.com/summerrayneoakes

Oakes 11 éve költözött be több mint 110 négyzetméteres, egy ipari épületből átalakított williamsburgi lakásába, ahol szinte minden a növényekről szól. A falakon, a fürdőszobában, teraszokon, a konyhában de még a WC fölött is gyógy- és egzotikus növények illetve zöldségek (bébiananász, curry és egyéb ehető növények) találhatóak.

When the @nypost comes over and puts you on Page 3 news because you have plants...A LOT of them. ****

Una foto publicada por Summer Rayne Oakes (@srmanitou) el

A környezettudomány és a mezőgazdaság szeretete Oakes állítása szerint a gyerekkoráig nyúlik vissza, mivel Pennysylvania északkeleti részén, csirkék, kecskék és gyümölcsfák társaságában nőtt fel. „Szerencsés vagyok, hogy a lakás mindkét oldalán vannak ablakok, van egy sok fényt kapó déli, és van egy északi fekvésű rész is. Az ablakba általában a nagy fényigényű növényeket teszem, ilyenpéldául a borostyán vagy a gyógynövények” – mondja a profi hobbikertész, aki azt is elismeri, hogy valóban, komoly öntöző- és világítási rendszert kell kialakítani egy ilyen gyűjtemény életben tartásához.

Rendszeres törődést igényelnek a növények.
Rendszeres törődést igényelnek a növények.facebook.com/summerrayneoakes

„A célom talán az, hogy úgy érezzem magam Brooklynban, mintha egy tanyán élnék. De lehet, hogy át kell költöznöm máshová, ha a főbérlő nem szeretné, hogy méheket vagy csirkéket tartsak a tetőteraszon” – magyarázza Oakes, aki meditatív élményként éli meg a napi fél óra növénylocsolást. Hetente egyszer egyébként még plusz egy órát szán az olyan apróbb vagy körülményesebb munkákra, mint a komposztálás vagy a metszés. A kertrajongó modellt ide kattintva az Instagramon, itt pedig a Facebookon is bekövetheti, ha akarja.

Oszd meg másokkal is!
Mustra