Mondjuk, mit kenjen idén nyáron

Olvasási idő kb. 4 perc

Olcsón is fog jót találni, a drága pedig van, hogy egyáltalán nem nyerő.

Itt a nyár, az összes macamagazinban drágábbnál drágább naptejek kelletik magukat. A reklámok szerint pedig egy naptej semmit nem ér, ha nincs benne minimum öregedésgátló, bőrfeszesítő, vagy csillám – ezek viszont jelentősen növelhetik a nyaralásra szánt kiadásokat. Szerencsére a német Test magazin, a legnagyobb fogyasztóvédelmi szaklap nem dőlt be a reklámoknak, inkább laborban vizsgálta meg a krémeket. Ebből megint csak az derült ki, hogy a drága nem feltétlenül jó, és az olcsót sem biztos, hogy lefitymálóan arrébb kell lökni. A német újságban először 1966-ban jelent meg naptej teszt, akkor még 1,5 és 1.9 közötti fényvédelemmel voltak ellátva. Ehhez képest ma már nem ritkák az 50 faktoros naptejek sem. Érdemes átfutni korábbi cikkünket, hátha akad olyan tény, amelyet rosszul tudott a napvédőkről. 

Kérdések és válaszok a tesztről 

Minden termék annyi fényvédőt tartalmazott, ami rá volt írva?

17 terméket teszteltek, ebből 16 igen, egy, az Annamarie Börlind terméke nem. Ez erősen lehúzta a minősítését is. 

Mennyibe kerül egy megbízható naptej?

Nem kell drágának lennie: a legolcsóbb, de jó naptejből (Lidl Cien) 100 ml 559 forintba került. A másik véglet a Lancaster terméke volt, melyből 100 ml 5586 forintot kóstál, de mindkettő ugyanúgy véd a napsugárzás ellen. 

Mennyi naptejet kell használni a védelemhez?

Egy 1,80 m magas férfinak egy alkalommal 40 ml-re van szüksége, ha tetőtől talpig bekeni magát. 

Fotó: divány.hu

Hány faktorosat válasszak?

A bőrnek van egy alap védelmi rendszere, amely nagyjából 20 percen át véd a káros sugarak ellen. Persze ez bőrtípustól is függ, mert van, aki már 10 perc alatt pirosra ég és van, akinek több óra is kevés ehhez. A napvédő krémeket, olajokat, tejeket mindenki ismeri, és azt is tudja, hogy mindegyiknek van egy jól azonosítható adata: a faktorszám. De vajon mindenki tudja, mit jelent ez a szám?

A fényvédő faktor (angolul SPF = Sun Protection Factor) azt adja meg, hogy az adott faktorszámú naptejet használva mennyi idővel tovább tartózkodhatunk a napon anélkül, hogy leégnénk. A faktorszám ugyanakkor nemcsak az UV-B sugárzással szembeni védőhatásról ad információt: az aktuális faktorszám harmada az UV-A elleni védelem. Ha például valaki 8-as faktorszámú naptejet használ, és a bőrtípusának megfelelően egyébként 20 percet tartózkodhatna a napon leégés nélkül, akkor naptejjel bekenve körülbelül két és fél órán (8x20 perc=160 perc) át sütkérezhet. Ezt az időt az sem hosszabbítja meg, ha újra és újra bekeni magát, viszont ahhoz, hogy a 8 x 20 percet eltölthesse a napon, a napvédő krémet többször is fel kell vinnie a bőrére, mert a ruha, a víz vagy az izzadtság könnyen letörölheti. Régen a 10-es faktorra is azt mondtuk, az már inkább fehérít, ma viszont nem ritka az 50+-os védelem sem: sajnos ennyit romlott azóta az ózonréteg visszaverő képessége.

A naptejek ápolják a bőrt?

A feliratok szerint igen. Az egyik terméken olvasható, hogy " ápolja a bőrt, hogy az puha és hidratált maradjon" egy másikon pedig az: " azonnal véd és intenzíven ápol". A tesztelők elsősorban az UV- védelmet várták el a krémekről, de hat termék tényleg ápolja is a bőrt. 

Tartalmaznak nanorészecskéket?

Négy termékben találtak ilyet, ezek titán-dioxidot tartalmaznak. A termékek mindegyikén jelezve van, hogy nanoméretű részecskékben tartalmazzák a hatóanyagot. A titándioxid a bőrre kerülve visszaveri a sugarakat, így azok el sem jutnak a bőr mélyebb rétegeihez. Viszont ezek fehér réteget képeztek a bőrőn, így a gyártók a fizikai fényszűrőket kisebb egységekre bontották, így ma már nanorészecskék verik vissza a fényt, anélkül, hogy fehérre mázolva kellene hevernünk a törülközőkön. A spray-k ezzel szemben nem tartalmaznak nanorészecskéket, ami azoknak lehet érdekes, akik tartanak tőle, hogy a bőrünkön, vagy valamilyen a bőrön lévő seben keresztül a szervezetükbe jut a fényvédő. 

A végeredmény

Ezeket vették figyelembe

UVB védelem 

UVA védelem 

Használat

Hidratáló hatás

Használati utasítás

Használat 20 és 40 fokon

Tanácsok a használathoz 

Hideg és meleg tűrés

Ígéret

Csomagolás

Az eredmény több részből áll össze, egy csomó szempontot megvizsgáltak a németek. Ez alapján nagyon jó eredményt kapott a 20 faktoros naptejek közül

- Lidl Cien Naptej 

- Nivea Schutz und Pflege

- Penny Market Today Sun

- Rossmann Sun Ozon Med

- Nivea Sun Protect&Refresh hűtő hatású spray

Jó eredményt ért el:

- Garnier Ambre Solaire naptej

- Douglas Sun spray

- Piz Buin Moisturising Sun Lotion

-Lavera Sonnenspray

- DM Sundance Sonnenspray 

A 15 faktorosok közül nálunk csak a Biotherm Fluide Solaire terméke kapható, ez jó minősítést kapott, főleg azért mert nem ápol megfelelően és túl sokat ígér. 

Futottak még

Lancaster Sun Sport Dry Touch gelje a túlzó ígéretek  és a nem megfelelő hidratálás miatt kapott csak közepes eredményt, a natúrkozmetikum kedvelők ismert márkája, az Annamarie Börlind pedig a nem valóságnak megfelelő faktorszámért kapott rossz minősítést. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.