200 millióért megszületni sem nehéz

Ha már arról beszámoltunk, hogy mi kerül másfél millióba azon, hogy első osztályon repül (sőt, videón is megmutattuk), – akkor az is ideillik, hogy milyen körülmények közt szülnek mondjuk az angol királyi ház tagjai. A Daily Mail harangozta be azt az új BBC-s dokumentumfilmet, ami az angol királyi család és a brit hírességek szülészeti magánklinikáját, a The Portland nevű intézményt mutatja be, és hát a hazai luxusklinikák 500 ezres szülési tarifája ide, szállodai szobás elhelyezése oda, azért emellett labdába sem rúghatnak. Persze jóval mélyebben is kell a pénztárcába nyúlni érte, na de ki ne fizetne ki körülbelül 200 millió forintot egy kis flancért két tolófájás közt, főleg, ha az egész rokonságot is magával viheti a kórházba magával (merthogy ennyiért akár 20 magánlakosztály is jár).

Ezek után persze nem véletlen, hogy Anglia egyetlen szülészeti magánklinikáján a yorki hercegnővel vagy Victoria Beckhammel (és persze a fényűzésre köztudottan fogékony távol-keleti mágnások és közel-keleti országok uralkodó családjaival) osztozhat. Megnyugtató, hogy azért már 4 millió forintnak megfelelő összegből is megúszhatja itt a szülést, bár ez esetben csak egy szobát kap. Victoria Beckham azért ennél valamivel többet, 16 milliós számlát egyenlített ki a szülése végén.

A Portlandben  (aminek már a neve is inkább egy fényűző hotelt sugall, mintsem kórházat) a saját lakosztályokhoz természetesen jár mindenféle földi jó: saját menüsor, drágábbnál drágább pezsgők - amivel vélhetően a kispapák meg a rokonság fog koccintani, hisz miért is inna valaki szülés előtt vagy közben, esetleg szoptatás alatt (helyett?) alkoholt. Nem mellesleg persze, mivel ez mégiscsak egészségügyi intézmény, a legkorszerűbb diagnosztikai részleggel, műszereikkel és gépekkel is rendelkeznek, amelyek után a hazai kórházakban legfeljebb csak sóvárgunk. 

A Portland szolgáltatásai közé tartozik, hogy a szülés utáni pár napban a kismama akár azonnal lepasszolhatja a bébit a szülészet megőrzőjébe, hogy nyugodtan pihenhesse ki a vajúdás nehézségeit és felkészülhessen minden kihívásra, ami mostantól rá vár. Vagy a bennlakó nevelőnőjére.

A kórház egyik munkatársa a dokumentumfilmben beszámol az ötcsillagos menüsorról is: mint mondja, az anyák akár homárt vagy osztrigát is kérhetnek, amikhez természetesen első osztályú pezsgőválasztékuk is van, akár Dom Perignon is rendelhető. Ilyen körülmények között érthető, hogy a dokumentumfilmben megkérdezettek joggal állítják: úgy érezték magukat, mint egy nyaraláson. A Portlandről készült dokumentumfilmet jövő hónapban tűzi műsorra a BBC2.

Hazai luxusklinikák szülészeti árai

Dr. Rose Magánkórház

  • Hüvelyi szülés 690 000 Ft-tól
  • Hüvelyi szülés epidurális érzéstelenítéssel 730 000 Ft-tól
  • Császármetszés 980 000 Ft


Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

  • I. Maternity szülési csomag 500.000 ( a linkelt oldalon megnézheti mi tartozik a csomagokba)
  • II. Maternity szülési csomag külföldiek részére 600.000
  • III. Maternity szülési csomag külföldi biztosító társaság által történő fizetés esetén 700.000-től
  • IV. Szülés csomag vendégorvossal 380.000
  • V. Szülés csomag vendégorvossal külföldiek részére 480.000 (ez nem tartalmazza a 38. hét utáni vizsgálatokárát és a szülészorvos díjazását).
  • VI. Exkluzív szülési csomag 1.200.000
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek