"Hölgyem, ide a bankkártyát kell tenni, nem a telefont!" - avagy életem a mobiltárcával

Olvasási idő kb. 6 perc

Nem csak gyors és kényelmes, de egyre kevesebbszer néznek hülyének, amiért a mobilomat érintem a kártyaleolvasóhoz.

A mobiltárcával  az élet nemcsak baromi kényelmes, de még a mai napig rendkívül vicces is. Az egész lényege, hogy NFC kapcsolatra képes telefonja, valamint bankja együttműködésének köszönhetően ma már a mobilját is ugyanúgy tudja használni, mint az érintős paypass kártyáját. Sőt, akár a hűségkártyáit vagy koncertjegyeit is a telefonján tárolhatja. Kipróbáltam, jó-e ez nekem.

Mikor az OTP behozta a Paypass fizetést, az elsők között igényeltem arra alkalmas bankkártyát, és nagyjából akkor találkoztam ugyanezekkel az értetlen a tekintetekkel. Pedig akkor legalább még egy bankkártyát tartottam a kezemben, épp csak annyi volt a fura dilim, hogy nem akartam, hogy lehúzzák, hanem én akartam hozzáérinteni a terminálhoz. Most gyakorlatilag ugyanez történik, csak még hülyébbnek néznek, miután bankkártya helyett egy telefont próbálok a terminálokhoz nyomkodni.

Mi az a mobiltárca?

A mobiltárca szolgáltatás lényege, hogy NFC-képes, androidos mobilkészülékét tudja általa ugyanúgy használni, mint egy paypassos bankkártyát. Egy helyen tárolhatja a hűségkártyáit, amikre a hűségpontok a fizetés közben automatikusan felkerülnek, és ha kedvezményre jogosító kuponja van, az után sem kell a pénztárcájában kotorászni. Tulajdonképpen idővel bármit hozzá lehet rendelni, akár a munkahelyi belépőkártyáját vagy a tömegközlekedési bérletét is, sőt azon sem kell aggódnia, ha otthon hagyta például a koncertjegyét. Telefonra ragasztható megoldás már régebb óta létezik, a SIM kártyába épített verzió azonban tavaly kezdett el igazán elterjedni. 

A beszerzés

A legnagyobb kihívás, mint annyi mindennél az életben, a beüzemelés. Eleve több dolognak az együttes megfelelése esetén lehet csak használni, amik közül a legégetőbb kérdés, hogy milyen a telefonja. Nem működik minden NFC képes készülékkel, így például a Nexusokkal nem kompatibilis a rendszer, és mindenképp androidos operációs rendszernek kell a készüléken lenni, azaz a Windows és Blackberry készülékek is kiestek. Ha megvan hozzá a készülék, kell egy megfelelő szolgáltató, ugyanis egyelőre csak a Telekomnál és a Vodafone-nál érhető el a szolgáltatás, jó hír azonban, hogy ingyen cserélik a SIM kártyáját olyanra, amivel igénybe tudja venni a mobilos fizetést. A legutolsó buktató pedig a bankfiókja, ugyanis egyelőre csak az OTP ügyfelei tudják igénybe venni a szolgáltatást. Miután letöltötte a megfelelő alkalmazást (Telekomosok a Mobiltárcát, Vodafone előfizetők pedig a MyWallet applikációt), egy online felületen lehet megrendelni a OTP MasterCard Mobil PayPass kártyát, de ezt az OTPdirekt felületén is megteheti, vagy bármelyik bankfiókban. 

Biztonságos ez?

Az alapkérdés az ilyen esetekben persze az, hogy mennyire biztonságos az, hogy mindent a telefonban tárol. Alapvetően eléggé, de ahogyan annak is megvan az esélye, hogy a pénztárcáját elhagyja, vagy ellopják az összes iratával, úgy nyilván a telefonjával is pórul járhat, mint ahogyan bármivel. Az NFC (Near Field Communication) olyan kétoldalú kommunikációt tesz lehetővé, amely az adatbiztonság folyamatos fejlesztésével együtt lehetőséget biztosít az adatátvitelre mindössze egyetlen érintéssel. Joggal merül fel mindenkiben, hogy az edzőtermi bérletük vagy a könytári olvasójegyük adatvesztését is kisebb idegösszeomlással dolgoznák fel, nyilván a bankkártyája adatainak elvesztése mindenkit rosszabbul érintene. Nos, a rendszer a Mastercard által is elismert legmagasabb biztonsági előírásoknak felel meg, és ha még ez sem győzte volna meg, még mindig beállíthat egy PIN kódot és napi limitet is (bár a magasabb összegű - 5000 forint feletti - vásárlásoknál így is kell a PIN kód, hogy fizetni tudjon). Ha a bankkártyáját veszti el, azon minden adat azonnal leolvasható (például internetes vásárlásokhoz), míg a mobiltárcának köszönhetően a bankkártyáját akár otthon is hagyhatja, elég csak a telefonját vinnie, amiből ezek az adatok illetéktelenek számára nem nyerhetőek ki. Sőt, ha úgy állítja be, fizetni sem tudnak vele, amíg fel nem oldják a képernyőzárat, de persze azt is be tudja állítani, hogy akkor is tudjon fizetni a telefonnal, ha az lemerült. Aki pedig abban nem bízik, hogy majd valaki a boltban egy adóvevővel lesben állva lopja le a kártya adatait, annak azt is eláruljuk, hogy ugyanakkora eséllyel akár a pénztáros is klónozhatna egy kártyát egy gyors mozdulattal a pult alatt, amíg egy álnok "Kér szatyrot?" kérdéssel eltereli a figyelmét. 

Gyors és egyszerű

Hasonló megkönnyebbülést akkor éreztem, amikor először vezették be a fesztiválokon az érintőkártyás fizetést. A kulcsszó itt is a gyorsaságon van, hiszen hiába fizettem eddig paypass kártyával mondjuk a Sparban, ha aztán külön elő kellett szednem a Supershop kártyámat is, hogy a hűségpontok rákerüljenek, miközben érzem a tarkómon a mögöttem állók jeges pillantásait, amiért még ez is plusz időbe kerül. Most meg csak kétszer odaérintem a telefont, az kicsit rezeg, ha megtörtént a tranzakció, és már el is elintéztem mindkettőt - csak zsebre vágom a mobilt, és nem bénázok a két kártyával és a megvásárolt cuccok elpakolása közben kiboruló apróval. A boltba így már elég csak telefonnal és kulccsal átugrani, ahogy a fesztiválon is legalább egy pénztárcányi helyet meg lehet spórolni a táskában. A kezelése és felügyelete egyáltalán semmilyen hatalmas tanulást nem igényel, aki tud bankkártyával fizetni, ezzel is tud majd.

Fotó: Molbiltarca.com

Ingyenes fizetés?

A fizetés a bankkártyákhoz hasonlóan így is díjmentes. Amivel számolni kell, az a kártyadíj, ami ugyanúgy megjelenik évente, mintha egy plasztik kártyája lenne. Az első évben még mindez ingyenes, utána 3982 forint, ezen felül a 988 forintos kibocsátási díjjal kell számolni. Készpénzt nem tud ezzel a módszerrel felvenni, szóval annak biztosan nem lesz díja.

Igen, tudom, hogy ez egy telefon, mégis ezzel fizetnék

Ahogyan az lenni szokott, az új technológia számos új kalandot is rejtett magában. Nem a szolgáltatásra értve: azzal, mióta megvan, nem volt semmi probléma, a kétkedő tekintetekkel annál több. Persze elsőre én is furcsán néznék, ha valaki mondjuk a cipője talpát nyomogatná a bankkártya helyére, de ha annyira magabiztosan csinálná, ahogyan én tettem a telefonommal, akkor azért mégiscsak elgondolkoznék, hogy talán mégsem őrült meg teljesen. Az egyik drogériában például pont olyan fiatal pénztároshölgyet sikerült kifogni, aki teljesen hülyének nézett: "Ez egy kártyaleolvasó, ide a kártyáját kell tenni. Ami a kezében van, az meg egy telefon" - magyarázta, kis híján szótagolva, majd hiába bizonygattam, hogy tisztában vagyok ezzel, de azért tegyünk már egy próbát, tovább ismételgette, hogy ááá, telefonnal az nem fog menni, miközben olyan lendülettel forgatta a szemét és meregette a mögöttem állókra, hogy olyat az Ördögűzőben se nagyon lehetett látni. 

A többség azonban teljesen pozitívan fogadta az elsőre kicsit szokatlan mutatványt. Az egyik boltban például annyira tetszett a pénztáros srácnak, mintha épp élete ajándékát kapta volna karácsonyra, éppen csak nem tapsikolt. A negyvenen felüli pénztáros generáció többsége pedig többnyire egy elismerő "Miket ki nem találnak már!" - félmondattal nyugtázta a tranzakciót, és ahogyan telt az idő, a legtöbben már nagyon meg sem lepődtek rajta. 

Összességében a mobiltárca tényleg jó, meg az is, hogy már egyre kevesebb alkalommal néznek hülyének miatta. Nemcsak azért érdemes kiváltani, mert gyors és kényelmes, de azért is, mert folyamatosan bővül a szolgáltatások köre, és lassan de biztosan tényleg eljuthat addig, hogy az összes plasztikkártyáját kiválthatja majd a telefonjával. 

Fotó: Egyed Péter / mobiltarca.hu
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.