Lassan tényleg lehet 3D nyomtatóval építkezni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár akadhatnak még minőségi problémák, gyakorlatilag már pár óra alatt kinyomtathatunk bármit. Több emeletet is akár.

Az elmúlt évek technológiai vívmányai, elsősorban a 3D nyomtatás rohamos fejlődése gyökereiben változtatta meg az építőipar hozzáállását az újdonságok iránt. A tavalyi évben a világ több pontján is felbukkantak az alábbiakhoz hasonló projektek, sőt egy Shanghaiban székelő építőipari cég bemutatta, hogy hogyan kell olcsó ipari hulladékból egy nap alatt akár tíz 3D nyomtatással készítettt házat összedobni. A valahol ijesztő jelenséggel már a Business Insider vagy a Washington Post is foglalkozik, ami szintén azt támasztja alá, hogy a 3D-s nyomtatott munkákra érdemes lesz odafigyelni a jövőben. A hajtás után megnézheti, hogy miféle házakat húztak fel az elmúlt egy évben mindössze nyomtatóval!

Galéria ikon

10

Az elmúlt évek technológia vívmányai, elsősorban a 3D nyomtatás rohamos fejlődése gyökereiben változtatta meg az építőipar hozzáállását az elmúlt időszakban.
Galéria: Három óra alatt nyomtatták ki a házat
Fotó: facebook.com/cctvnewschina

A legnagyobb megdöbbentést kétségkívül a ZhouDa nevű kínai cég okozta a napokban, azzal, hogy átadta a világ első olyan 3D-nyomtatott villáját, amit kevesebb, mint három óra alatt képesek összerakni, és már tényleg egész tisztességesen is néz ki. A kétszintes házat a Lego működéséhez hasonlóan, mindössze hat darab 3D nyomtatott modulból állították össze, majd megkérték a munkálatokat figyelemmel kísérő közönséget, hogy teszteljék le annak belső tereit – számol be az inhabitat.com. Ami szintén nem utolsó szempont: az épület állítólag tűzálló és földrengésbiztos, akár egy kilences erejű földrengést is kibír a tervezők szerint.

„A hatékony és időtakarékos eljárás jelentős mértékben csökkenti az építési költségeket, aminek köszönhetően [az épület - a szerk.] csak 2500-3000 jüanba (kb.112.220-134.669 forint) kerül négyzetméterenként” – mondja a cég mérnöke, An Yingliang. A 3D-s nyomtatott villa megtervezése, megépítése és végső összeszerelése mindössze körülbelül tíz napot vesz igénybe, míg egy hagyományos házat jellemzően fél év alatt szoktak megépíteni a szakmában. „Az acélvázas szerkezettel ellátott otthonokat hőszigetelt anyagokkal készítettük el, a munkálatok során szigorúan titkos anyagokkal és összetevőkkel dolgoztunk, így a Zhuoda csoport több mint 22 saját technológiára indított szabadalmi eljárást az elmúlt időszakban” – nyilatkozta CCTV News China riporterének a cég alelnöke, Tan Buyong, aki azért annyit elárult hogy az új anyagokhoz ipari és mezőgazdasági hulladékokat valamint olyan tűz- és vízálló anyagokat használtak fel, amelyek formaldehid-, ammónia- és radonmentesek. A tervek szerint a leendő lakástulajdonosok kiválaszthatják majd, hogy milyen anyagból (márvány, fa, gránit) szeretnék kinyomtatni házukat, de lehetséges akár "beépített aromaterápiát" is kérni, ilyenkor gyógynövényeket is ágyaztathatnak majd a falak közé. A Zhuoda vállalat egyébként 150 évre saccolja ezeknek a házaknak a lehetséges időtartamát.

Bár az Egyesült Államok és Európa is igyekszik felvenni a versenyt a rohamléptekben fejlődő 3D-s nyomtatás vívmányaival, egyenlőre úgy tűnik, hogy Kína mindkettőt lehagyja. A sajghaji ház mellett a látszólag a semmiből előtérbe került Winsun vállalat is jelentős előrelépést tett azért, hogy a 3D nyomtatott házak otthonosak és élhetőbbek legyenek a jövőben. A közelmúltban kinyomtattak egy hat szintes társasházat, valamint felavatták azt az 1100 négyzetméteres alapterületű ipari parkot, amelyet CAD rajzoló- és tervezőprogram ismerettel rendelkező 3D-s nyomtatók készítettek el Kelet-Kína Jiangsu tartományában.

„A szabadalmaztatott és speciálisan összeállított „tintában” többek között építési hulladék, beton, üvegszál, homok és újrahasznosítható általános építési anyagok vannak, de természetesen az olyan anyagok hozzáadására is fokozottan figyelünk, amelyek képesek ellenállni az erős földrengéseknek.” – mondta a 3D-s lakóházat felhúzó vállalat mérnöke, aki szerint ezekhez a projektekhez összeségében nyolcvan százalékkal kevesebb munkaerőre van szükség, aminek köszönhetően az építkezés is olcsóbbá válik a jövőben.

Túl szép, hogy igaz legyen?

A közelmúlt 3D-s nyomtatású házaira kíváncsi volt a China Construction főmérnöke, Ma Rongquan is, aki beható szerkezeti vizsgálatok után azért megállapította, hogy egyelőre még óvatosan kell fogalmazniuk a 3D nyomtatott falak időtállóságával és hosszú távú biztonságával kapcsolatban. A szakember figyelmeztetett, hogy bár támogatja a technológiát, de jelenleg még fennáll a veszélye annak, hogy az adalékanyagok használata jelenthet kockázatot a gyártás során. A mérnök szerint elképzelhető, hogy az eltérő ütemben történő rétegezés és szárítás nem túl ideális ezeknek az anyagoknak, így jó eséllyel megrepedhetnek majd a behelyezést követően. A mérnök szavaival egyetért az olasz tervezőmérnök, Enrico Dini is, akinek szintén kétségei vannak a 3D-s nyomtatott házak minőségével kapcsolatban.

„Olaszországban rendkívül szigorú építési szabályok vannak érvényben, viszont ugyanez Kínáról már nem mondható el” – jegyezte meg a mérnök, aki szerint teljesen biztonságosak a kinyomtatott épületek, mivel azok ultra nagy szilárdságú betonból készültek, amihez egy Franciaországban kifejlesztett szálerősítésű anyagot, a Ductált használták. Míg Kínában már érezhetően a 3D nyomtatott metropoliszok felhúzásán agyalnak, addig a Minnesotában élő Andrey Rudenko csupán egy miniatűr várat nyomtatott a kertjébe, de persze ez is elég volt hozzá, hogy felhívja magára a média figyelmét. „ Csak idő kérdése, hogy a 3D nyomtatás mainstream építési technikává váljon” – állítja Rudenko, aki a fent említett mérnökökhöz hasonlóan érez némi módszertani hibát a kínai projektekkel kapcsolatban.

„Ez óriási előrelépést jelent az iparban, aminek köszönhetően már szinte mindenki a 3D-s konstrukciók megvalósításán gondolkodik. Vicces, de kizártnak tartom, hogy ez működött volna az Egyesült Államokban, ahol a bürokrácia következtében különböző engedélyek, szabadalmak, hitelesítés stb nélkül semmibe nem tudsz belefogni. Kínában nagy fejlesztéseket vittek végbe, de az a technológia még mindig közelebb áll a hagyományos rendszerhez, mint az általam kidolgozott módszer, amely szinte mindent képes kinyomtatni ott a helyszínen, nem kell minden egyes blokkot külön nyomtatni és szállítani, ami által elkerülhető a többletmunka és a plusz költségek” – mondja Rudenko, aki már el is készítette a vázlatokat házához, amit természetesen 3D-s nyomtatással szeretne megvalósítani. A minnesotai tervező célja, hogy a ház belsejét is 3D nyomtatással készíti majd el.

„Az általam megtervezett nyomtatóban olyan speciálisan megtervezett berendezések is helyet kaptak, mint például a keverők, a szivattyúk és egyéb fejlett technológiák, így az a legmostohább körülmények között is +/- 2 mm pontossággal kinyomtatnak bármit. Biztos vagyok benne, hogy ez lesz a jövő új technológiája” – mondja Rudenko, aki éppen befektetőt keres ötlete megvalósításához.

Európában talán a 3D nyomtatást a robotikával összekapcsoló MX3D specializálódott a témára és a holland tervezővel, Joris Laarammal jelenleg egy hidat készülnek kinyomtatni Amszterdam központjában. A startup-ból fejfejlődőtt cég technológiáját elsősorban az teszi különlegessé, hogy képesek lesznek ott a helyszínen, szó szerint a víz felett fémet és gyantát nyomtatni. A bonyolultan hangzó ötlet várhatóan 2017 első felében valósul majd meg.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.