6+1 épület a Rubik-kocka jegyében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rubik Ernő 3D-s logikai játéka már 40 éves, és annyi minden mellett még az építészetre is komoly hatással volt. Nézze meg, hogyan!

Idén ünnepli negyvenedik születésnapját a világ egyik legismertebb 3D-s logikai játéka, a Rubik-kocka, amit Rubik Ernő talált fel 1974-ben. Az addiktív puzzle meghatározó inspirációforrást jelentett az elmúlt években több kreatív területen, mint például az építészetben is, aminek köszönhetően több olyan épület is felépült, mely a bűvös kocka forma- és színvilágát idézi. 2014-ben, a kerek évforduló kapcsán a nagyvilág is tisztelgett előtte, New Jersey államban például a Liberty Science Center és a Google szervezett egy nagyszabású vándorkiállítást, melynek koncepciójáért a harvardi matematikus, Daniel Goroff felelt. Az eseményen felbuzdulva az io9.com szerkesztői összeállítottak egy listát arról, hogy milyen épületek emlékeztetnek legjobban a Rubik-kockára világszerte. Íme!

Florida: Disney Pop Century Resort

A Buena Vista tó partján található üdülő komplexumot 2003-ban adták át, aminek egyik különlegessége, hogy az üdülőhely a 20.századi amerikai pop kultúra témái köré épült fel. Az egyik ilyen tematikus szálló egyik szárnyának a lépcsőházát képezi az eredeti kocka színeit idéző három emeletes Rubik-kocka is, mint turistalátványosság.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: Flickr.com

Stuttgart: Városi könyvtár

Nemrég nyitotta meg kapuit Stuttgart legújabb büszkesége, a Városi könyvtár, azaz a Stadtbücherei, ami a megrendelők és az építészek szerint sem egy átlagos középület. Az Eun Young Yi építésziroda által tervezett épület ugyanis kívülről úgy néz ki, mintha két Rubik-kockát gyúrtak volna egybe a tervezők, ezzel szemben az épület belső, néhol túl steril terei egészen másról árulkodnak.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: Landeshauptstadt Stuttgart

Szöul: Emeletes ház

Összeállításunk egyik kakukktojása az 1961-es születésű Dél-koreai építész és dizájner munkája, Choi Jeong-Hwa ugyanis több ezer színes ajtóval borította be egy tíz emeletes épület homlokzatát a koreai köztársaság fővárosában, a több, mint 10 millió lakost számláló Szöulban. Első látásra talán még van benne valami Rubik-kockaság, de második ránézésre már egyáltalán nem tűnik annak. Ennek ellenére több oldal is Rubik-kockaként emlegeti a művet.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: Choi Jeong-Hwa

Waterford: Önkormányzati Hivatal épülete

A színes kockára emlékeztető épület Délkelet-Írország egyik legnagyobb városában, Waterfordban található, ami a megye közigazgatási központja is egyben. A város egyébként híres üvegkészítő mestereiről és kristályüzeméről is, melyet a Franciaországból menekülő hugenották ismertettek meg a lakossággal a középkor végén.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: Flickr.com

Melbourne: Gyerekmúzeum és galéria

A vidám színeket kapott kortárs épületet Bauldestone Hornibrook alakította ki és kapcsolta Ausztrália egyik legnagyobb múzeumához, aminek első épületét 1854-ben adták át. A 2000-ben megépített nyolcadik épületszárnyat kifejezetten gyerekek, elsősorban 3-8 évesek számára hozták létre, ezért különösen ügyeltek annak kialakítására és színvilágára egyaránt.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: Flickr.com

Wednesbury: Raktár épület

Az átadás előtt volt egy kisebb cicaharc a vörös, szürke és fehér négyzet alakú, Rubik-kocka stílusban tervezett raktár körül, ugyanis a környékbeliek egy petícióban tiltakoztak az önkormányzatnál ellen, arra hivatkzva, hogy a feltűnő épület problémákat okozhat és elvonhatja a figyelmet, mikor a járókelők átkelnek a Wood Green Road-on. Ennek ellenére az épület megkapta a szükséges engedélyeket és 2013-ban átadták az Opus Land tulajdonában lévő, 112 ezer négyzetméteres épületet.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: expressandstar.com

Budapest: Kiállító Központ – egyelőre nem épült meg

Bár egy szándéknyilatkozattal már megerősítették a Rákóczi híd budai hídfőjéhez, a Nemzeti Színházzal szemben található területre tervezett Rubik-kocka formájú épületet, azóta is mélységes a csend körülötte. Bár megnyitójára a tervek szerint 2017-ben kerülne sor, de egyenlőre még nem kezdték el a 30 ezer négyzetméteres kiállító központ megépítését.

Galéria ikon

8

Galéria: Rubik-kocka ihlette épületek
Fotó: tervlap.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.