Így tud pénzt szerezni a kacatjaiból!

Olvasási idő kb. 3 perc

Az önműködő bolhapiacokból egyre több van, de még mindig erősen Budapest-centrikus a piac.

Ön hova teszi a kacatjait? Kiviszi a PECSA-ba évente kétszer, majd amikor rájön, hogy a cucc háromnegyede megmaradt, akkor sírógörcsöt kap, és hazamegy? Netalántán rásózza a barátnőire, akik cserébe egy másik ugyanolyan, kacattal teli dobozzal állítanak be? Szóba jön még a garázsvásár is, amely kezd lecsengeni, ráadásul hosszú előkészületeket igényel, és az eredmény nem mindig az, mint amit várunk? Netalántán van olyan jó fej, és leviszi a maradékot az adományboltba? 

Bolhapiac a Pecsa előtt
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

Szerencsére már kitalálták a közösségi bolhapiac intézményét, ahová vevőként és eladóként is lehet menni. A dolog lényege a következő: az ember a boltban bérel egy polcot, vagy vállfákat megadott időre, amiért bérleti díjat fizet. Cserébe a termék eladása után övé lesz a bevétel.

A Garmada a XIII. kerületi Hun utcában található, és az árak attól függnek, hogy milyen polcon helyezné el az árut. Egy komplett elárusítóhely 7500 Ft egy hétre, de egy vitrinpolcot már 2000-ért is megkap, nem is beszélve a vállfa 300 Ft-os díjáról. A boltban jelenleg épp 54 eladó 4861 féle terméke található meg,

A másik hasonló vállalkozás a Bolhapalota, amely a Ferenciek terén van. Az Irányi utcából megközelíthető boltban egy 120 cm-es bolthely 2000 Ft, a vitrinben egy polcot 1200 forintért kap meg, a vállfa ugyanúgy 300 Ft, mint a Garmadában. A hely annyiban különbözik a másiktól, hogy ha valaki kedvet érez, szombatonként árulhat, vagy akár cseveghet az üzletben, ezért 4900 Ft-ot kell kifizetni. Persze gondolnak az éhező festőkre és grafikusokra is, ők 900 forintért kapnak négy hétre egy szöget.

Bolhapalota

Szabó Áron, az üzlet tulajdonosa Németországban nőtt fel, onnan hozta az ötletet, hogy jó volna egy hasonló kezdeményezés itthon is. A 2011-ben nyitott üzlet nemrég költözött új helyre, és bár meglepő módon csak 500 méter a két hely közti távolság, ez megzavarta a vásárlókat, azóta még nem állt vissza a forgalom. Náluk sok a törzseladó és vevő, de a bolt elhelyezkedése miatt a vevők 50 százaléka turista. Szerencsére Szabónak nem ebből kell megélnie, de saját bevallása szerint az üzlet nagyjából azért kitermeli a költségeit.  A jó helyekre általában túljelentkezés van, főleg a karácsonyi szezon, és az augusztus dobja meg a forgalmat. A hely különlegessége, hogy igyekeznek a kézműveseknek, iparművészeknek is helyet adni, jelelnleg nagyjából 10 iparművész veszi igénybe a boltot.

Az Eleven Garázsvásár a XI. kerületi Eleven Centerben van. Itt az árak a következőképp alakulnak: vitrin 4000FT/hét, falipolc 1500-3000 Ft/hét, de lehet színes polcot is választani.Az Elevenben - pont a hétvégén - tartottak árverést is: itt a 3 részes Szász Endre-féle Hollóházi porcelán szett (á 30000 Ft), a kézzel készített hajgumicsomagig (2500 Ft/5 db) minden volt, a legizgalmasabb talán a mini alkohol gyűjtemény (több, mint 60 db) volt, melynek a kikiálltási ára 10.000 Ft-ról indult. 

Szerencsére nem csak Budapesten vannak ilyen boltok, Győrben a Polc Placc várja az eladókat és a vevőket. Itt hetente 1000-2000 Ft a tarifa, a vállfa darabja 250 forintért bérelhető. A Polcban szintén várják az alkotókat, a gyűrűktől a táskákig, és a gyönyörű horgolt nyakbavalókig találhat magának valami apróságot, aki nem épp szabadulni akar a holmijától. 

Balatonalmádiban viszont sajnos nem ment az üzlet: a novemberben nyitott bolhapiac január elején bezárt.

Tud még hasonló bolhapiacokról? Facebook-oldalunkon kommentben elárulhatja!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.