Teljesen kiégett a mozi

brigantik-leadSzándékos gyújtogatás és robbantás következtében kiégett a filmszínház, amelynek felismeréséhez Tarantinóra is szükségünk lehet – a Becstelen brigantyktól nem egészen azt kapjuk, amit várnánk.

 

Szándékos gyújtogatás és robbantás következtében kiégett a filmszínház. De minderről kicsit később, mert a történet elején még szó nincs erről. Előbb tisztázzuk az ide vezető körülményeket: a plázamozik is vetítik Quentin Tarantino új filmjét, s ha valaki dolby sztereóban szeretne nagyon nagy vásznon filmszerű élményre szert tenni, az igyekezzen. Így tettem én is, még épp elcsípve a nagyteremben, de nem egészen azt kaptam, amire számítottam. Valami mást.

 

(V)iszonyom Tarantinóhoz

Nem szeretek a filmekről előre kritikát és részletes ismertetőt olvasni, mert nem bírom a lelőtt poénokat. Aztán meg ott van a saját magam előítélete, indításnak épp elég az is: láthatok majd egy fejezetekre bontott filmet, benne sok véres és naturális jelenetet, okos(kodó) monológokat magas minőségű filmes mestermunkával tálalva: míves operatőri munka, jó, sőt olykor páratlan színészi teljesítmények, egyedi történetvezetés rengeteg utalással, áthallással, továbbá entellektüel poénok, amelyeken olykor jókat lehet röhögni. Ebből kiderül, azért olyan nagyon elvetemült Tarantino-rajongó nem vagyok. Tudom, „ez bizonyára azért van így, mer nem értem”. De ez amolyan vállrándítós: „és akkor mi van?! OK, hogy Tarantino az egyik legnagyobb filmes, de ha nem érint meg, teszek rá”. Ehhez képest dobtam most egy hátast. A Becstelen brigantyk olyan film, amellyel azóta nem tudok betelni – értsd: folyton jártatom rajta az agyam.

 

Kritikák kritikája

És ahogy látom, sokan mások is. Mert a film láttán már túrom a netet a kritikák után, és lelkesítő módon kettő egyformát nem olvastam. És jól tettem, hogy csak utólag bújom őket. Így okozhatott ugyanis meglepetést, ami a vászonról lejött. És hangsúlyozottan az, ami lejött, és nem az, ami rajta van – ha ez így érthető. A film ugyanis – tán nem meglepő módon – olyan, mint egy Tarantino. Akad is, aki ezt veti a szemére, megengedve, hogy azért ez a darab a jobbak közé tartozik. S ennyiben az én előzetes várakozásaim is teljesültek – kaptam, amit fent leírtam. Mások természetesen épp ezért magasztalják – teljes joggal. Igazán jól kivitelezett filmről van szó, de ezt megírják a filmekhez nálam hozzábbértők.

brigantik-lanyHanem ott van egy nagy marék más megközelítés, értelmezés kifogyhatatlanul, amelyek – a filmes eszközök értékelgetésén túl – magáról az alkotásról szólnak, a műről. És a sok különféle kritika alátámasztja azt, hogy befoghatatlanul nagy moziról van szó. Milliónyi apró szegletéről lehet órákig értekezni, folyton más és más megközelítés – új és új értelmezési lehetőséggel. Hogy tetszik vagy sem a film, ehhez képest másodlagos. Pláne harmadlagos, hogy igaza van-e a rendezőnek. Ami számomra ezúttal az elsődleges: zseniálisan csinálta, és jól átejt vele mindenkit. Hogy ne mondjam, pofára.

Tarantino esetében persze ez sem egészen váratlan, mi több, természetes, azonban most egy rendkívül kényes, Európát vastagon érintő történelmi korszakot belez ki pofátlanul. Gyanítom, hogy emiatt jött be jobban nekem ez a filmje, mint a korábbiak, s emiatt érzem úgy, hogy korszakos – vagy korszakalkotó? –, de mindenképp múlhatatlan filmről van szó.

És persze nem bírom ki, hogy a sok közül legalább egy lehetséges „a rendező ezzel azt akarta mondani, hogy” verziót le ne írjak én is – ám ez két szálon halad.

 

A nácizmus csak egy zsidóvicc?

Próbálom nem lelőni előre a filmet annak, aki még nem látta, de pár dologra muszáj hivatkozni, így innentől ennek tudatában érdemes tovább olvasni.

A történet a második világháború idején játszódik, s ehhez tíz éven át gyűjtötte az erőt Tarantino. Megérte, mert az évtizedes munka végeredménye egy olyan megközelítés, amilyennel eleddig nemigen találkozhattunk.

Hogy új értelmezést adna a második világháborúnak és a náci–zsidó viszony megítélésének azzal, hogy vérszomjas és kegyetlen zsidókat mutogat? Na, igen – a képeken zajló történet mintha ezt mutatná, de kötve hiszem, hogy itt amolyan történelemi felmentést kapna a nácizmus. Hiszen ott a szájbarágó: hiába veszed le az egyenruhát, nem változhatsz meg, és a bélyeget viselni fogod! És a csavar: mert Amerika nem engedi, hogy erről megfeledkezzünk. (vs.: nem hagyja, hogy békén megváltozz, mert folyton ezzel szekíroz). Mert Amerika a jó srác. (vs.: pedig Amerika sem különb.) Mert ki testesíti meg ezt Tarantino filmjében mint zsidóbarát nácivadász? Egy Tennesee-ből – mellesleg Tarantino szülőföldjéről – származó, „Apacs” becenevű keménylegény százados. (vs.: Az elegáns csavarhoz tessen csak utánagondolni, hogy jöhet még ide Tennessee! Segítségül itt egy link a Wikiből.

Azaz kegyetlen pofonosztás zajlik itt – és érzésem szerint semmiféle újsütetű történelemmagyarázat, inkább csak nagyító alatt – avagy görbe tükörben – a sztereotípiák. Amelyeket aztán náci módszerrel éget porrá.

 

Tűzbe a mozival

Ott kezdődik, hogy Tarantino tök egyértelműen fogalmaz. A filmjéhez egy harminc évvel ezelőtti spagettiwestern-fajta világháborús kalandfilm, az Inglorious bastards (Az az átkozott páncélvonat) címét gyúrja át – Inglourious basterds, hogy aztán szépen összenyaláboljon mindenféle klisét, amellyel a nyugati filmgyártás a második világháborúhoz nyúlt, ahogyan a náci–zsidó viszonyt bemutatni merték.

 

Csakhogy Tarantino a saját történetét elviszi addig, ameddig a többi világháborús cowboyfilm – „tisztelve a történelmi tényeket” – nem mert elmenni. Holott a hollywoodi típusú történetfűzés megkövetelné, csak hát ugye a valóságban nem történt meg. Bezzeg itt. Ám a végkifejlethez nem csupán a teljes náci vezérkart tereli egybe, hanem amit csak lehet, egybegyűjt a nyugati filmes világból is – német (és náci) filmsztárok, olasz filmesek, francia mozi, amerikai forgatókönyvek és színészek – soroljam tovább? Aztán kivégzi őket golyózáporral, bombával, és biztos, ami biztos: tűzbe ezzel az egésszel! Azaz úgy, hogy a hülye is megértse: „Mozi - érted?! Kiégett. Érted?! Kiégett a mozi! Érted?!” Még a tűz eszköze, a gyújtós is maga a film. Konkrétan: nitrátos filmszalag. Aztán még egy oktondi kis üzenet ennek kapcsán, melyet jó szájbarágósan magyaráz Tarantino: nem az a lényeg, ami a filmen látszik, hanem ami a nézőtéren, a vetítőben és a vászon mögött zajlik.

 

Mátyás király

Zanzaként pedig egy példázat, amit mi értünk rögvest és elsőre, az amerikaiak pedig nem: Mátyás király. De véletlenül sem azért, mert igazságos igazságosztónak tartanám Tarantinót. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a második világháború eddigi (filmes) értékelését, feldolgozásait tekintve Tarantino megtette azt, amit az okos lány kért Mátyás királytól: kifordította a korsót. Mondván tessék, akkor most lehet befoltozni.

 

brigantik-poszterBecstelen brigantyk (Inglourious basterds)
amerikai háborús dráma, 2009

Rendező: Quentin Tarantino
Főszereplők: Brad Pitt, Diane Kruger, Melanie Laurent, Christoph Waltz, Eli Roth

a film honlapja

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra