Fiatal írókat keres a Bárka Színház

A színház vezetősége azt reméli, hogy a tehetséges fiatalok közt megtalálja új szerzőit. Kétéves, ingyenes program indul.

A Bárka Színház első alkalommal hirdet gyakornoki pozíciót fiatal íróknak. A színház célja, hogy kapcsolatot teremtsen magukat a drámaírásban kipróbálni akaró fiatalokkal, bevonja őket a házban zajló munkába. A vezetőség számít arra is, hogy a tehetséges fiatalok közt megtalálja új szerzőit.

A kétéves program menete:

1.      Az első évben kiscsoportban dolgoznak majd a kiválasztott jelentkezők. Két-három heti rendszerességgel vesznek részt foglalkozásokon, találkozókon a Bárkán dolgozó alkotókkal - és velük saját írásaikon dolgoznak. Az évad végén az első év során keletkezett anyagokból a Bárka színészeivel (és vendégekkel szükség szerint) felolvasószínházi bemutatókat tartunk, megkíséreljük ezzel forgalmazni az elkészült írásokat.

2.      A csoportból a Bárka rendezői választják ki a leendő gyakornokot (egy embert) az évad végén, aki tagja lesz a társulatnak egy évre.

3.      A következő évben a kiválasztott gyakornok rengeteg teendőt kap, gondolkodni-, nézni-, írni-, olvasnivalót. Nem tekintjük diáknak, hanem fiatal írónak, aki konzulensként velünk dolgozik. Végignézi (és -asszisztálja) az évadban készülő előadások próbafolyamatait (ezek nagy része a tervek szerint új írás lesz, tehát szerzőkkel, dramaturgokkal áll majd napi munkakapcsolatban). Közben saját drámáján dolgozik.

4.      A gyakorlati év végére elkészít egy saját drámát. Az új írást a Színház bemutathatja, ha alkalmasnak találja, és ha évadtervébe beleillik. Ebben az esetben természetesen a Színház társulatát, apparátusát, zenei vezetőjét, tervezőit az új produkció rendelkezésére bocsátja.

5.      A gyakorlati év időtartamára a gyakornok havi ösztöndíjban részesül, amely megélhetését szerényen megkísérli fedezni.

6.      Esetleges bemutató esetén a szerzőt egyéb tiszteletdíj nem illeti meg.

További infók a Bárka honlapján.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek