Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse az absztrakt festészet megalkotója, Vaszilij Kandinszkij.
Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij Moszkvában született 1866. december 4-én, jómódú, változatos származású felmenőkkel rendelkező családban – dédanyja állítólag mongol hercegnő volt, apja Szibériában, a kínai határnál jött a világra, édesanyja balti német származású volt. Nemcsak emiatt, de a család gyakori utazgatásai, költözései miatt is otthonosan mozgott a különböző kultúrákban: élt Münchenben, Moszkvában, Bajorországban, Itáliában és sok helyütt máshol. Élénk fantáziájú gyerek volt, aki az őt körülvevő konfliktusok elől – szülei között kifejezetten rossz volt a viszony – álomvilágokba menekült, legendákkal és misztériumokkal bástyázta körbe magát. Nagynénje – aki az anya távozása után is a családdal maradt – németül olvasott fel neki germán meséket-mondákat, ami táplálta fantáziáját és kreativitását. Nagy hatással volt rá az ortodox kereszténység és az orosz népművészet, amit szervesen épített bele későbbi alkotásaiba.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Különleges képessége volt a szinesztetikus érzékelés: bizonyos színeket barátságosnak, másokat barátságtalannak látott, a színekhez hangokat kapcsolt hozzá, és erősen kötődött a festékanyagokhoz, a festékeket úgy kezelte, mintha élőlények lennének: „Néha hallom a színek sóhaját” - mondta egyszer. Ötéves volt, amikor apja egészségi állapota miatt Odesszába költöztek, de minden évben visszalátogattak Moszkvába, és a gimnázium elvégzése után Kandinszkij a Moszkvai Egyetemen tanult jogot és közgazdaságtant. Sorsfordító hatással volt rá egy néprajzi expedíció a Vologdai kormányzóságban, melyen egyetemistaként vett részt: az út során alaposabban megismerte az orosz népi festészetet, felfigyelt a valóstól elütő színek, formák gazdagságára. Elmondása szerint, amikor ezután belépett egy templomba, mindig úgy érezte, mintha egy festmény szereplője lenne.
1891-ben feleségül vette unokatestvérét, Anna Csemjakinát, akivel féléves nászútjuk alatt bejárták Európát: meglátogatták Bécset, Münchent, Milánót, Párizst. Bár Kandinszkij előtt ígéretes jogászkarrier állt, harmincévesen egy éles váltással úgy döntött, inkább a képzőművészet felé fordul, és szülőhazáját otthagyva Münchenbe költözött, ahol akkoriban számos elismert, klasszikus és modernista festő működött. Beiratkozott Anton Azbe impresszionista mester iskolájába, hogy elsajátítsa a festészet fortélyait, megismerkedett Paul Kleével, különböző haladó szellemiségű művészcsoportoknak lett a tagja. Ugyanúgy hatott rá a realizmus, az impresszionizmus, a pointilizmus és a szecesszió, később az expresszionizmus és a fauvizmus kreatív színvilága ragadta magával, de az orosz ikonok és népművészet benyomásai is megmaradtak.
Első önálló kiállítása Moszkvában volt 1903-ban. Később megalapította saját festőiskoláját, és egyik tehetséges tanítványával, Gabriele Münterrel szerelmi viszonyt kezdett, ami komolynak bizonyult: a pár otthagyta Münchent, és az Alpok lábánál fekvő, festői szépségű kisvárosban, Murnauban telepedett le, itt kezdte el Kandinszkij a tájkép lehetőségeinek tanulmányozását. Kialakult egyéni, a tiszta absztrakthoz vezető látásmódja: olyan képeket akart festeni, amelyeken mindenestül megszabadul a tárgyi ábrázolástól, és kizárólag a színeket, formákat, vonalakat használva hoz létre egy vizuális nyelvet, ami a zenéhez hasonlóan képes érzelmek és gondolatok elvont kifejezésére. Feljegyzései szerint egy alkalommal megpillantott egy ismeretlennek tűnő képet műterme falának támasztva: közelebbről megvizsgálva rájött, hogy az egyik festménye az, fejjel lefelé fordítva. Ekkor tudatosult benne a színek, formák kifejezőereje. Más források szerint Monet Szénaboglyák sorozata hatott rá.
Bár korábban már a kubisták is kísérleteztek absztrakt festészettel, a művészettörténészek Kandinszkijt tartják a nonfiguratív művészet megalapítójának. Absztrakt akvarell című 1910-es képe indította el a jelenséget, és olyan művek követték, mint a Táj templomtoronnyal, amin szétrobbantja a kompozíciót, vagy a Bekerítve, melyen már egyetlen felismerhető tárgy sem látható. Az elemek tudatos átrendezésére, saját kifejezésével a „szerkesztett szétszórásra” törekedett. A választott irányt mutatja képeinek elnevezése, amit gyakran a zenéből kölcsönzött: számozott kompozíciók, szimfóniák, improvizációk. Münchenben alapítója volt az Új Művészetegyüttesnek, majd Franz Marckal létrehozta a Der Blaue Reiter (A Kék Lovas) csoportot, ami az ő egyik képe után kapta a nevét.
Az első világháború kitörése után orosz állampolgárként kénytelen volt elhagyni Németországot és visszatérni szülőhazájába, ahol másodszorra is megnősült: egy tábornok lányát, Nyina Andrejevszkaját vette el. Az 1917. októberi forradalom után hatalomra került bolsevik kormány meg akarta nyerni a maga ügyének a modern művészeket, ezért pozíciókat juttatott számukra: Kandinszkijt kinevezték a Moszkvai Művészeti Főiskola tanárának, a Művészeti Népbizottság tagjának, a Képi Kultúra Múzeum igazgatójának és a Moszkvai Egyetem tanárának. Megalapította a Művészeti Kulturális Intézetet és a Szovjet Művészettudományi Akadémiát, de bokros teendői mellett az alkotásra is maradt ideje. Ekkoriban születtek olyan képei, mint a Fehér vonal és a Kék töredék, melyek már a teljes absztrakciót képviselik.
A szovjet kulturális vezetés azonban hamarosan a szocialista realizmus dogmája felé fordult, ezért Kandinszkij jobbnak látta távozni: a Bauhaus meghívására Weimarban, majd Dessauban lett tanár, a formai elemekről és színekről adott elő, falfestészetet és szabad festést oktatott, elméleti tanulmányait könyv formájában is megjelentette. Korábban tervbe vette a „totális művészetet” reprezentáló színházi előadás létrehozását, melyben egyszerre kapott volna szerepet a festészet, a zene és a tánc – ez azonban a világháború kitörése miatt elmaradt. 1928-ban a Bauhaus lehetőséget biztosított számára, hogy színpadra állítsa Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét, melyhez tizenhat festményét használta fel a zenével, a fényekkel és a díszletekkel szoros összhangban.
Megszerezte a német állampolgárságot, de Hitler hatalomra jutása után, amikor a nácik bezáratták a Bauhaust, elhagyta Németországot. Franciaországba költözött, ahol egy kis párizsi lakásban töltötte utolsó éveit. Később a goebbelsi kultúrpolitika 57, Németországban maradt képét kobozta el és minősítette „elfajzott művészetnek”. Utolsó, francia korszakában az organikus és a geometrikus stílust ötvözte, formái dinamizmusát játékos könnyedség váltotta fel (jellegzetes kései alkotása például az Égkék, az Ibolyaszín domináns, a Mérséklet és a Fékezett lendület). Az idős mester – ekkor már francia állampolgárként – a Párizs melletti Neuilly-sur-Seine-ben hunyt el 1944. december 13-án. Munkásságát azóta is az avantgárd művészet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású életművének tartják, 2012-ben még egy krátert is elneveztek róla a Merkúron.
Tegnapi kultbaitünkben a francia új hullám elindítójáról, Jean-Luc Godard filmrendezőről írtunk.
