Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse a magyar romantika vezéralakja, Vörösmarty Mihály.
A magyar romantika vezéralakja, a Szózat szerzője, Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született Fejér megye egyik kis falujában, Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék), elszegényedett kisnemesi családban. Apja, id. Vörösmarty Mihály gazdatiszt volt gróf Nádasdy Mihály birtokán, később a gróftól bérelt saját földjén gazdálkodott. Feleségével, a szintén nemesi családból származó Csáthy Annával kilenc gyereket neveltek fel szigorú erkölcsi elvek szerint. Mihály, a jó képességű, csendes, szelíd gyerek, akire sem a szülőknek, sem tanárainak nem volt panasza, tizenegy éves koráig otthon nevelkedett, majd beíratták a ciszterciek székesfehérvári gimnáziumába, később a kegyesrendiek pesti gimnáziumába került. Ötödikes korától magánórákat adott diáktársainak, ebből fedezte ruházkodása, ellátása költségeit.
1817-ben a családfő elhunyt, Mihálynak ezután állandó jelleggel házitanítói munkát kellett vállalnia a Perczel grófi családnál, hogy anyagilag segítse özvegyen maradt édesanyját és testvéreit. Magánúton, a Perczel-könyvtárból szerezve szakirodalmat, kezdett jogi tanulmányokba, majd beiratkozott a pesti egyetemre, és huszonkét évesen letette az ügyvédi vizsgát. Az 1820-as évek elején öccsével, Ferenccel közösen présházat vásároltak édesanyjuknak Velencén, ez ma is a város színfoltja, amit olykor megnyitnak a turistáknak. Mindeközben a vidám, kellemes természetű fiatalembert szerelmi bánat kínozta: romantikus viszony szövődött közte és tanítványai nővére, Perczel Etelka iránt, de a köztük lévő társadalmi és vagyoni különbségek miatt nem is álmodhatott róla, hogy valaha oltár elé vezetheti imádottját.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Jogászgyakornokként egy évre Görbőre került, itt ismerkedett meg a korabeli radikális mozgalmakkal – a rendi ellenállás hangja szólal meg Habsburg-ellenes költeményében, a Zivatarban és zsarnokellenes versében, A farkasban. 1823-ban a Perczel családdal Pestre költözött, ahol egyre jobban bekapcsolódott az irodalmi és politikai életbe, ekkor írta meg – a reménytelen szerelem és a nemzeti függetlenség vágya által hajtva – a Zalán futását. A nemzeti eposznak szánt mű széles körű elismerést hozott a költőnek, elégikus hangvételével, gazdag lélekrajzával, látomásos, víziószerű légkörével az induló magyar romantika reprezentatív alkotásává vált. Vörösmarty nemsokára szakított a Perczel családdal és kizárólag írásból próbált megélni, de sokat nélkülözött: gyakran a barátai segítették ki szállással és pénzzel is.
Később rámosolygott a szerencse: 1828-tól a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként jól jövedelmező, biztos álláshoz jutott, két évvel később alapító ülésén tagjának választotta a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Tudományos Akadémia elődje), melynek berkein belül Toldy Ferenccel közösen ő készítette el az első magyar helyesírási szabályzatot. Részt vett a Tájszótár megalkotásában, Toldyval megkezdték az Akadémiai Nagyszótár szerkesztését, és a magyar–német zsebszótár elkészítésében is közreműködött. Fontos kultúraszervező tevékenységet vállalt, Toldyval és Bajza Józseffel közösen szerkesztette az Aurora című folyóiratot (ebben jelent meg a Szózat) és a Kritikai lapokat, majd az ezek helyébe lépő Athenaeumot, mely a korszak legfontosabb irodalmi orgánumának, a közízlés alakítójának számított.
Alapító elnöke volt az írókat, színészeket, kritikusokat és más közéleti személyeket összefogó Nemzeti Körnek (később Ellenzéki Kör), melynek tagjai a Csiga kávéházban gyűltek össze, hogy megvitassák a hazai és a világpolitikai eseményeit. 1841-ben megismerkedett Bajza sógornőjével, a mindössze tizenöt éves Csajághy Laurával. A nagy korkülönbség és Vörösmarty visszahúzódó természete miatt a viszony lassan alakult, de új lendületet adott hősünk költészetének, és két év elteltével Vörösmarty megkérte a lány kezét, jegyajándékul pedig A merengőhöz című verssel kedveskedett neki. A házasságból öt gyerek született, de a felnőttkort csak Béla fiuk és Ilonka lányuk érte meg.
Költőként Vörösmarty szinte minden műfajban otthonosan mozgott, írt balladákat, hősi eposzt, vígjátékot, ódát és tragédiát. Történelmi témájú verseiben – Cserhalom, Eger, A rom – a múlt megidézésével a nemzeti tudatot kívánta felébreszteni, drámáiban a magyar történelem tragédiáit dolgozta fel (Zsigmond, Salamon király, A bujdosók). 1837-ben Árpád ébredése című darabjával nyitották meg a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat. Kiemelkedő színpadi műve a népmesei alapanyagból született Csongor és Tünde, a romantikus korszak emblematikus alkotása (Vörösmartyt egyébként nemcsak a Tünde keresztnév, de a fröccs szó megalkotójaként is tiszteli az utókor).
Műfordítóként szintén jelentős életművet hagyott hátra, neki köszönhetjük például Shakespeare Lear királyának és Julius Caesarának magyar változatát. Lírai művei közül kiemelkedik a Szózat és a szerelemeszményt megfogalmazó A merengőhöz, illetve a gondolatfilozófiai versei, a Gondolatok a könyvtárban és Az emberek. A magyar irodalom nagy mítoszteremtője, felhasznált régieket is (Zalán futása), de saját maga is alkotott új mitológiát (Csongor és Tünde). Ő volt az első hazai költő, aki önálló szimbólumrendszert teremtett.
Az 1840-es években aktívan kivette a részét a politikai csatározásokból, kezdetben Széchenyi híveként, de hamar átpártolt Kossuth radikalizmusához. A politikus a Védegylet munkáiba is bevonta a költőt, akinek közéleti szerepvállalása elvonta figyelmét az irodalomtól. 1848 márciusában a Védegylet elnökeként népgyűlést szervezett a Rákos-mezőre, mely a pozsonyi országgyűlés reformpárti politikáját támogatta volna, de a március 15-i események miatt ez meghiúsult. A forradalomban azonnal aktivizálta magát, Szabad sajtó című versét az Ellenzéki Kör helyiségének utcai falán egy magyar zászló mellé akasztotta ki. Elnöke lett a nemzetőrség egyik sorozóbizottságának, majd a sajtót ellenőrző bizottságnak, politikai cikkei jelentek meg a Pesti Hírlapban és a Pesti Divatlapban. Mindvégig Kossuth mellett állt, képviselőséget vállalt, elkísérte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra is.
A világosi fegyverletétel után bujdosni kényszerült, majd feladta magát, végül egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására felmentették. A szabadság harc bukása miatt csalódott, megtört ember lett, hazatért szülőföldjére, ahol gazdálkodásból próbált megélni, kevés sikerrel. Sohasem heverte ki a megrázkódtatást, komor hangú kései költeményei – köztük a leghíresebb, A vén cigány – a nemzetvesztés és a végső reményvesztettség állapotát fejezik ki. Idővel egészsége is megromlott, ezért 1855 novemberében családjával Pestre utazott, hogy kúráltassa magát. Itt érte a halál november 19-én, pár héttel ötvenötödik születésnapja előtt. Temetése, amelyen a költőt húszezres néma tömeg kísérte el utolsó útján a Kerepesti temetőbe, országos eseménnyé, Habsburg-ellenes tiltakozó megmozdulássá vált.
Tegnapi kultbaitünkben az amerikai íróról, Mark Twainről írtunk, olvasd el azt is!
