Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse a szomszédos Romániában született, de francia nyelven alkotó Eugène Ionesco, A kopasz énekesnő írója.
Mai születésnaposunk az abszurd dráma atyamestere, aki egy angol nyelvlecke nyomán írta meg a 20. század egyik legbizarrabb és egyben legszórakoztatóbb darabját. A román–francia származású Eugène Ionesco ma lenne 111 éves.
Eugen Ionescu néven született Havasalföldön, az Olt megyei Slatina városában 1909. november 26-án, bár születésének időpontja vitatott, van, aki 1912-re, sőt 1913-ra teszi. Ő maga így nyilatkozott a témában: „Kötelességem, hogy az legyen az életkorom, amely az irodalmi lexikonokban áll, maradok tehát 1912 mellett.” Román apa és francia anya első gyermeke volt, ifjúsága a két nyelv és kultúra párhuzamos vonzásában telt. A család néhány évig Párizsban élt, majd az első világháború forgatagában az apa, anélkül, hogy családjával tudatta volna, visszatért Romániába. Felesége és a gyerekek néhány évvel később követték őt, de amikor a férfi nyomára bukkantak, kiderült, hogy időközben rendőrfelügyelővé avanzsált és újranősült.
Az ifjú Eugen néhány évig apjával és mostohaanyjával élt, de egy heves vitát követően végleg szakított velük – és mivel így apja megvonta tőle az anyagi támogatást, némi anyai és rokoni segítséggel sikerült csak elvégeznie az egyetemet. A Bukaresti Egyetem francia szakán szerzett diplomát, ezt követően recenziók, cikkek írásából élt, verseket is publikált, és 1934-ben megjelent egy esszégyűjteménye. Két évvel később megházasodott, feleségével, Rodica Burileanuval majdnem hat évtizeden keresztül, az író haláláig éltek együtt boldogságban. Egy lányuk született, akinek – tőle szokatlan műfajban alkotva – több mesét is írt.
1938-ban Párizsba utazott, hogy megírja A halál a modern költészetben című doktori disszertációját – a tervezett értekezés végül nem készült el, de az író több fontos barátra is szert tett a francia irodalmi életben, kapcsolatba került például az Espirit folyóirat körével, Gabriel Marcellel, Henri Thomasszal. Hazatért Romániába, a második világháború kitörésének hírére azonban úgy döntött, ismét otthagyja szülőhazáját. Barátai segítségével sikerült útlevelet szereznie, és családjával Marseille-ben telepedett, majd a háború vége felé, Párizs felszabadítását követően a fővárosba költözött. Ettől kezdve élete végéig Franciaországban élt és alkotott.
A hírnévhez mondhatni egy véletlen repítette: korrektorként dolgozott, és úgy gondolta, jobban fizető megbízásokhoz juthat, ha megtanul angolul, így vásárolt magának néhány nyelvkönyvet. Igyekezete azonban hamar kudarcba fulladt, és bár a nyelvet nem sikerült elsajátítania, megragadták képzeletét a tankönyvekben található semmitmondó, nevetséges társalgási sémák, és belefogott, hogy színpadi darab formájában dolgozza fel őket. Így született meg a 20. század leghíresebb abszurd drámája, az 1948-ban megírt és két évvel később bemutatott A kopasz énekesnő, melynek témája a lét érdektelensége, a modern emberi kapcsolatok kiüresedettsége és a kommunikáció totális félresiklása.
Ionesco a lehető legostobább, legbanálisabb sémamondatokat ismételteti hőseivel, a Mr. és Mrs. Smith névre hallgató londoni házaspárral, akik vendégül látják barátaikat, a Martin házaspárt, később pedig szobalányuk, a butácska, de nagyon igyekvő Mary és a lány szeretője, a helyi tűzoltóparancsnok is csatlakozik a mókához. A kopasz énekesnő látható örömmel parodizálja a hagyományos naturalista színház és a korabeli francia bulvárdarabok kliséit – az egyik jelenetben például a Martin házaspár érzelmesen egymásra talál, majd rájön, hogy ők valójában férj és feleség –, de a szerző ennél továbbmenve rámutat, hogy a modern korban mennyire kiüresedett a társalgás, mennyire elsatnyult a nyelv és mennyire eltűnt az egyéniség. Ionesco szerint az emberek hajlamosak arra, hogy a készen kapott ideológiákat gondolkodás nélkül befogadják, ezért idővel személyiség nélküli automatákból álló társadalom jöhet létre. Ennek megfelelően az antidarabként emlegetett műben szinte egyáltalán nincs kézzelfogható, valódi cselekmény, az alakok pedig akár fel is cserélhetők egymással – Mary közli a Martin házaspárral, hogy ők mégsem a Martin házaspár, csak azt hiszik, ő pedig valójában nem Mary, hanem Sherlock Holmes.
A kopasz énekesnő kezdetben nem aratott túl nagy sikert, idővel viszont az abszurd színház alapműve vált belőle, melyet Ionesco olyan, hasonlóan polgárpukkasztó darabjai követtek, mint A székek, mely egy szigeten élő öreg házaspárról szól, amelynek férfi tagja utolsó erejével még megosztaná nagy és végső életigazságát a világgal, a világ azonban nem igazán vevő rá. A kinyilatkoztatásra érkező vendégek láthatatlanok, a színpadon csak a székek növekvő száma jelzi, hogy egyáltalán jelen vannak. Az idős úr végül egy szónokra bízza a nagy igazság kimondását, aki látható alakban jelenik meg a színpadon, de kiderült róla, hogy süketnéma. Az új lakó egy albérlő és a házban régóta élő bérbeadó kettősének drámája, arra a gondolatra épül, hogy az embert mennyire megfojtják az őt körülvevő tárgyak, az anyagi javak.
Az ingyenölő főhőse egy gyilkossal, magával a halállal viaskodik, de végül alulmarad: hosszú monológban mondja ki az igazságot, hogy a halállal szemben minden értelmetlen. Szintén abszurd alaphelyzetre épül, és allegorikus formában közli mondanivalóját Az orrszarvú, melynek főhőse arra eszmél, hogy környezetében, egy francia kisvárosban, egyre több rinocérosz jelenik meg. A nagydarab állatok dübörgő patáikkal feldúlják a városka nyugalmát, kezdetben a többség még elítéli őket, idővel azonban az emberek egyre inkább úgy gondolják, ők maguk is szeretnének orrszarvúvá változni – ami meg is történik. A szerző – mint nyilatkozta – saját gyerek- és ifjúkorából, a román Vasgárda megalakulásának és a szélsőjobboldali, nacionalista mozgalmak terjedésének élményéből táplálkozott, de Az orrszarvú földrajzi és történelmi környezettől függetlenül univerzálisan beszél a szélsőséges ideológiák tömegekre gyakorolt hatásáról, arról, hogyan válnak – itt szó szerint – állattá az emberek a csordaszellem következtében.
1957 februárjában a párizsi Huchette Színház műsorára tűzte A kopasz énekesnőt és egy másik Ionesco-darabot, A leckét, melyeket azóta is, megszakítás nélkül játszik. Hősünk több regényt is írt, ezek közül igazán csak egy, A magányos aratott különösebb sikert. Világszerte állandó résztvevője volt a különféle irodalomelméleti konferenciáknak, írói munkásságát számos díjjal ismerték el. 1970-ben a Francia Akadémia tagjává választották, ugyanebben az évben a Becsületrend lovagja lett. Közéleti kérdésekben is gyakran felszólalt, élesen kiállt mindenféle elnyomás és autoriter rendszer ellen – sokszor kritizálta a szülőhazájában uralkodó embertelen Ceaușescu-rezsimet, és az Európai Közösséget felszólította, hogy ne hunyjon szemet a rendszer visszásságai felett. 1964-ben a neve az irodalmi Nobel-díjra esélyesek listáján szerepelt, de végül sohasem kapta meg a Svéd Akadémia elismerését.
Idősebb korában az író cukorbajjal küzdött, a ’80-as évek derekán egy ízben kórházba került, ahol két napig kómában feküdt. Ekkor még sikerült felépülnie, de egészségi állapota folyamatosan romlott. 1994. március 28-án, párizsi otthonában érte a halál 84 évesen. Sírja a párizsi montparnasse-i temetőben található. Bár mindvégig franciául írt, ezért joggal tekintik francia írónak, életművét Romániában is a sajátjuknak érzik.
Tegnapi kultbaitünkben a magyar foci arany napjáról, a londoni 6:3-ról emlékeztünk meg az évforduló kapcsán.
