Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője José Saramago portugál író.
Géplakatosból lett a 20. század egyik legelismertebb portugál írója-költője az 1998-as irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, José Saramago, aki folytatta a mágikus realizmus hagyományát, de műveiben már a posztmodern érzékenység jelent meg.
Az Almonda folyó partján fekvő kis portugál faluban, Azinhagában látta meg a napvilágot 1922. november 16-án, szegény parasztcsalád gyermekeként. Kétéves volt, amikor a jobb élet reményében a család Lisszabonba költözött, ahol apja közlekedési rendőrként, édesanyja szolgálónőként kereste a kenyerét. Meghatározó gyerekkori élményének tartotta, amikor haldokló nagyapja kórházba szállítása előtt kiment a kertjébe és sírva, simogatva búcsúzott öreg gyümölcs- és olajfáitól, tudva, hogy soha többé nem látja őket. José géplakatosnak tanult, de a szakiskolában kiváló irodalmi oktatásban részesült, és ez felkeltette az érdeklődését az írás és a portugál történelem iránt. Mivel anyagi okokból félbe kellett hagynia a tanulmányait, kórházban, később irodákban dolgozott géplakatosként, de végül sikerült elhelyezkednie egy kiadónál, ahol kéziratokat lektorált, és közben folyamatosan írta saját verseit, elbeszéléseit.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Fiatalon, huszonkét évesen megházasodott. Első feleségétől, Ilda Reistől egy lánya született, majd később még kétszer nősült, mindkétszer spanyol újságírónőt, Isabel de Nóbregát, majd a nála harminc évvel fiatalabb Pilar del Ríót vette el. 1947-ben megjelent első regénye, A bűn földje, mely egy özvegyasszony szerelmi próbálkozásainak történetét meséli el. Ezt két évtizedes önkéntes hallgatás követte: Saramago saját bevallása szerint úgy érezte, egyszerűen nincs miről írnia, ezért egészen az 1960-as évek derekáig kizárólag újságírásból, fordításokból és lektorálásból élt. Verseskötetekkel – Valószínű versek, Valószínűleg boldogság, Az 1933-as esztendő – tért vissza, igazi hangját azonban a regényírásban találta meg. Festészeti és szépírási kézikönyv (1977) című művét kísérleti regényként jellemezte, mely megjelenésekor nem keltett különösebb feltűnést, utólag viszont fontos önéletrajzi írásként tekint rá a kritika, melyben a szerző arról mesél, hogyan érik művésszé valaki.
Időközben Saramago közéleti szerepet is betöltött: 1969-ben tagja lett a portugál kommunista pártnak, minisztériumban dolgozott, lapigazgató lett a Diário de Notíciás című napilapnál, ahonnét azonban 1975-ben politikai nézetei miatt elbocsátották. Meg kell jegyezni, hogy ehhez saját szemellenzőssége is hozzájárult: szerkesztőként tizenöt újságírót bocsátott el a laptól, amikor azok nagyobb véleménypluralitást követeltek. A sikert a ’80-as években írt történelmi regényciklusa hozta el számára, amelyben a valós tényeket fantasztikus elemekkel ötvözte, és a műfaj hagyományos sémái helyett a jelenkorból visszatekintve vette elő a portugál történelem egy-egy jeles eseményét.
A kolostor regénye (1982) a 18. század nagy építkezését, a mafrai kolostor felépítésének történetét eleveníti fel, ami olyan költséges volt, hogy az egész országot mozgósították és tömegeket döntöttek nyomorba. A főhősök – egy félkarú katona, egy léleklátó asszony és egy repülésről álmodozó brazil szerzetes – az inkvizíció által halálba küldött keresztény lelkekre vadásznak, hogy segítségükkel levegőbe emelkedhessen a szerzetes által konstruált repülő szerkezet. Az olasz film nagymestere, Federico Fellini állítólag azt nyilatkozta, A kolostor regénye a legszebb regény, melyet valaha olvasott (bár a visszaemlékezések és saját bevallása szerint Fellini igencsak kevés könyvet olvasott...).
A PEN-klub díját elnyerő Ricardo Reis halálának éve (1984) egy képzeletbeli személy, a nagy portugál költő, Fernando Pessoa által megálmodott Ricardo Reis története, akinek sorsát Saramago az 1930-as évek politikai történéseibe, António Salazar diktatúrájának kiépülésébe ágyazza bele. A Lisszabon ostromának históriája (1989) a portugál nemzeti öntudat ébredésének tekinthető 1147-es esztendőt idézi fel, amikor a portugálok önerejükből visszafoglalták Lisszabont a móroktól. A főhős ezúttal egy korrektor, aki egy szöveg javítása közben megváltoztat egy szót, és ezzel akaratán kívül megváltoztatja a portugál történelem menetét.
A jelenkorban játszódik, de fantasztikus alapötletre épül Saramago talán leghíresebb és máig talán legnépszerűbb regénye, Kőtutaj (1986): az Ibériai-félsziget tisztázatlan okokból elválik az európai kontinenstől és lassú vándorlásba kezd az Atlanti-óceánon át, ez pedig természetesen alapjában kavarja fel a spanyol, a portugál és az összeurópai politikát és társadalmat. A regény portugál és spanyol hősei, akik mindannyian egy-egy rejtélyes eseményt éltek át, vagy szuperképesség birtokában vannak, nomádként vándorolnak az önállóvá vált volt félsziget, most sziget városain, tájain keresztül. A szerző az európai és az ibériai identitásról, az emberek közötti viszonyokról, a szabadságvágy és a valahová tartozás kettős érzéséről mesél metaforikus-allegorikus formában.
Saramago prózájának alapélménye a latin-amerikai mágikus realizmus stílusvilága, de továbbmenve az eltanult mintán már a posztmodern elemeivel kacérkodik. Regényei gyakran esszészerűek, az elbeszélés sokszor elidőzik, magyaráz, elmélkedik, fontos szerepet kap a valóság kérdése és a történelem problémái – a cselekmény mégis végig szórakoztató és érdekfeszítő. Szövegeit átszövik a portugál történelemre és kultúrára tett utalások, a portugál–spanyol mentalitás, történelmi tudat – még a hazai olvasóknak sincs könnyű dolguk, ha minden egyes utalást meg szeretnének fejteni.
A meggyőződéses ateista Saramago Jézus történetének ironikus kommentárokkal ellátott újraírására vállalkozott Jézus Krisztus evangéliuma (1991) című regényben, melynek lapjain a Megváltó gyarló földi emberként jelenik meg, akinek sorsát az isteni Atya és a betlehemi gyerekgyilkosságok lelki terhével küzdő földi apja, József kettőssége határozza meg. A könyv természetesen óriási botrányt kavart, a katolikus egyház blaszfémiával vádolta meg az írót, a portugál parlament pedig megvétózta, hogy Saramago Európai Irodalmi Díjat kapjon. Az író felháborodott a döntésen, és tiltakozásként feleségével elhagyta Portugáliát és a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarotén telepedett le, ahol haláláig élt.
Saramago gyakran megnyilvánult közéleti kérdésekben, és egyes nyilatkozataival bizony botrányt kavart. Antiszemitizmussal vádolták meg, amikor a Gázai-övezetben tett látogatása után nyíltan elítélte az izraeli kormány politikáját, és a palesztinokat ért meghurcoltatást az Auschwitzban elkövetett atrocitásokhoz hasonlította. Támadta az amerikai kormány külpolitikáját, az iraki háborúról azt állította, botrányokon és hazugságon alapszik. Humanitárius célokért is kiállt, a 2010-es haiti földrengés idején például kezdeményezte a Kőtutaj újrakiadását világszerte, a bevételeket pedig a katasztrófa áldozatainak megsegítésére fordította.
Nemzetközi sikert ért el Vakság (1995) című regénye is, melyben a világot rejtélyes kór támadja meg, minek következtében az emberek elveszítik látásukat. A történet döbbenetes vízió az önzésbe belefeledkezett emberiség sorsáról, arról, mi történik, ha lehull rólunk a civilizáció máza és a nyers ösztönök veszik át az uralmat. A Vakság sikere is hozzájárult, hogy Saramago 1998-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, melynek indoklása szerint az író „képzeletből, együttérzésből táplálkozó és iróniával átszőtt példázatai újra meg újra kézzelfoghatóvá tesznek számunkra egy illuzórikus, tovatűnő valóságot”.
A Kicsi emlékek (2006) a szerző gyerekkorára való visszaemlékezés, Az embermás (2002) a klónozott emberek sorsával foglalkozik, a Káin (2009) ismét a Bibliát és Istent kéri számon – és újfent botrányt váltott ki. A továbbra is alkotóereje teljében lévő írót utolsó éveiben leukémia támadta meg, ami végül 2010. június 18-án, 87 éves korában gyűrte maga alá. Utolsó, befejezetlen regényét, a fegyveriparról és az illegális fegyverkereskedelemről szóló Alabárdokat négy évvel a halála után adták ki. A Kőtutajból 2002-ben, a Vakságból 2008-ban készült filmváltozat, utóbbi Fernando Meirelles rendezésében, Julianne Moore, Mark Ruffalo és Gael García Bernal főszereplésével.
A tegnapi kultbait megvolt? Szintén egy Nobel-díjas íróról, a lengyel Henryk Sienkiewiczről írtunk benne.
