A harmadik feleségével azonban haláláig együtt élt Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas író, a történelmi regények mestere, aki mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse.
104 éve hunyt el a történelmi regények mestere, a Tűzzel, vassal, az Özönvíz és a Quo vadis? írója, a Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz.
Henryk Adam Aleksander Pius Sienkiewicz 1846. május 5-én született az akkoriban – Lengyelország legnagyobb részével egyetemben – az Orosz Birodalomhoz tartozó Wola Okrzejskában, elszegényedett nemesi családban. A családban élénken jelen volt a lengyel nacionalista eszme, a szülők nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy fiukat a nemzeti hagyományok szellemében neveljék – ez a hazafiasság később visszaköszön Sienkiewicz történelmi regényeiben. Az egyre jobban elszegényedő család Varsóba költözött, Henryk itt végezte középiskolai, majd főiskolai tanulmányait, orvostudományt és jogot, később bölcsészetet és történelmet tanult, de egyik sem kötötte le különösebben a figyelmét.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Már diákkorában novellákat írt, diplomája megszerzése után pedig újságírónak állt: a radikális szellemiségű Przeglad Tygodniowy című lap munkatársa lett, de később a családi konzervatív hagyományok mérsékeltebb irányvonalú újságok felé húzták. 1872-től a Gazeta Polska állandó szerzője lett, tudósításokat és novellákat közölt a lapban, a fizetségből pedig utazott a világban: Belgiumba, Franciaországba, Olaszországba látogatott, de az Egyesült Államokba is eljutott. Az ott töltött három év alatt bejárta Észak-Amerika vidékeit, úti élményeiről postán küldte a beszámolókat lapjának. Lenyűgözte az Amerikában tapasztalt technikai fejlettség, ugyanakkor bírálta a kontinensnyi országban látott társadalmi egyenlőtlenségeket.
Hazaútján Velencében megismerte Maria Szetkiewiczet, akit hamarosan feleségül vett. A párnak két gyermeke született, az asszonyt azonban hamarosan tüdőbetegség (tbc) támadta meg, melybe belehalt. Hazatérve Lengyelországba Sienkiewicz a konzervatív Slowo című lapnál vállalt munkát, közben történelmi kutatásokba vetette magát és tovább bontogatta írói szárnyait: ekkoriban jelent meg két elismert műve, A muzsikus Jankó című elbeszélés és A világítótorony őre című kisregény. Hamarosan dolgozni kezdett legnagyobb szabású művén, a 17. századi Lengyelországban játszódó történelmi regénytrilógián, melynek megírásával a három részre szakított lengyeleket kívánta lelkileg megerősíteni. Az 1884-ben megjelent Tűzzel-vassal, majd folytatásai, az Özönvíz (1886) és A kislovag (1888) a viszályokkal terhelt Lengyel Nemesi Köztársaság korába kalauzolja olvasóját, három jelentős háború eseményeit beszélve el. Az első könyv cselekménye a fellázadt kozákok elleni harcokat, az Özönvíz a svéd hódítók elleni háborút, a harmadik regény pedig a keletről betörő törökök és tatárok támadásait örökíti meg.
Sienkiewicz regénytrilógiája szándékosan van átitatva lengyel nacionalista felhangokkal, mely miatt fogadtatása is vegyes volt – sokan felrótták neki a főnemesség felmagasztalását és a hamis történelemszemléletet –, az utókor azonban az 1910-es évek végi lengyel újjászületés és függetlenségi háborúk egyik szellemi előképét látja munkásságában. A szerző műveiben a hagyományos értékek mellett áll ki (istenhit, egyházhűség, a nemesség vezető szerepe), melyeket szerinte az európai modernizáció kikezdett, emellett hangsúlyozza a közösségi, nemzeti célok fontosságát az egyéni érdekekkel szemben. A regénytrilógia egyébként bővelkedik izgalmas párviadalokban és mozgalmas csatajelenetekben, és természetesen a romantikus szál sem hiányzik belőle, ezért az olvasóközönség körében hamar népszerű lett.
Az immár elismert íróvá vált Sienkiewicz a trilógia befejezése után ismét utazni kezdett, és világjárása során Odesszában megismerkedett Maria Romanowskával, akit feleségül is vett – azonban másodszorra sem volt szerencséje: a pár néhány boldogtalan év után elvált. Hamarosan újabb történelmi nagyregény írásába fogott: ezúttal nem szülőhazájának múltjába, hanem az ókori Rómába, Nero császár rémuralma és a keresztényüldözések idejébe utazott vissza. Az 1895-ben megjelent Quo vadis? világsiker lett, és máig Sienkiewicz legnépszerűbb művének számít. A cselekmény középpontjában egy római katonatiszt, Marcus Vinicius megtérése áll, aki egy keresztény lánnyal, Lygiával való megismerkedése és szerelme folytán kerül a krisztusi tanok hatása alá. A szerző nem rejti véka alá szellemi-ideológiai véleményét: a regény egyöntetűen a kereszténységet propagálja a rómaiak barbárnak, erőszakosnak beállított világával szemben. A cím – a sztoriban is megjelenő – Péter apostolra utal, aki a legenda szerint Rómából menekülve azt kérdezte az úton előtte megjelenő Jézustól: – Quo vadis, Domine? (Hová mész, Uram?). Krisztus így felelt tanítványának: – Visszamegyek Rómába, hogy ismét megfeszítsenek – mire Péter megfordult és visszatért a városba, hogy vállalja a vértanúságot.
A Quo vadis? vérbeli romantikus mű, tele intrikával, konfliktusokkal, látványos és véres küzdelmekkel és természetesen szerelemmel – nem véletlen, hogy megjelenését követően Európa-szerte bestseller lett, minden fontosabb nyelvre lefordították, falta az olvasóközönség. Nem mindenki volt persze elájulva Sienkiewicz sikerétől: a francia kritika egyöntetűen lehúzta a regényt, ugyanis féltették a hazai piacot a külföldi könyvsikerektől, a szkeptikusok túlságosan kereszténynek, túl áhítatosnak, míg a keresztények túlságosan profánnal találták a művet, a konzervatív-monarchista Action Française egyenesen lengyel katolikusnak álcázott zsidót gyanított Sienkiewiczben. A későbbi magyar bírálók sem voltak kegyesebbek: Kosztolányi Dezső giccsnek titulálta a Quo vadis?-t, Babits Mihály pedig a divat által ideiglenesen felkapott, de jelentéktelen szerzőnek minősítette Sienkiewiczet.
Következő regényében, az 1900-ban megjelent Kereszteslovagokban a szerző ismét lengyel történelmi témát, a 14-15. század fordulóján a lengyeleknek a Német Lovagrend felett aratott győzelmét dolgozta fel. Írói pályájának harmincadik évfordulóján fényes ünnepséget rendeztek tiszteletére, és a nemzet nevében neki ajándékozták ősei földjét, Oblegorek falut, 1905-ben pedig a Svéd Akadémia életművének elismeréseként irodalmi Nobel-díjat adományozott Sienkiewicznek. Hősünk harmadszorra is megnősült, és ezúttal is hű maradt kedvenc női keresztnevéhez: utolsó feleségét, aki haláláig hű maradt az íróhoz, Maria Babsának hívták.
Az 1910-es évek elején Sienkiewicz ifjúsági kalandregényt írt Sivatagon és vadonban címmel, majd az első világháború kitörését követően otthagyta hazáját és Svájcban, Vevey-ben telepedett le, ahol a háború lengyel áldozatait segítő bizottság munkáját segítette. Légiók címmel újabb regény írásába fogott, a cselekmény ezúttal a napóleoni háborúk idején játszódott – a mű azonban befejezetlen maradt: az író 1916. november 15-én, hetvenéves korában elhunyt. Hamvait hat évvel a háború befejezése után hazaszállították Lengyelországba.
Sienkiewicz regényei mind szülőhazájában, mind világszerte töretlenül népszerűek, nem véletlen, hogy – már a szerző életében is – számos filmes adaptáció született belőlük. A Quo vadis? először olasz némafilmen hódított 1913-ban, majd 1924-ben is. A leghíresebb filmfeldolgozás kétségtelenül az 1951-es, Olaszországban forgatott hollywoodi verzió, mely elhozta a sikert és az Oscar-jelölést a Nerót alakító Peter Ustinovnak (de ebben volt Carlo Pedersoli, a későbbi Bud Spencer legelső filmszerepe is). Fél évszázaddal később a lengyelek is elkészítették saját filmeposzukat a regényből, Jerzy Kawalerowicz rendezésében. Jerzy Hoffman rendező a trilógia mindhárom darabját megfilmesítette, az eredeti megjelenéstől eltérő sorrendben – A kislovag (1969), Özönvíz (1974), Tűzzel-vassal (1999). Az Özönvíz filmváltozatát a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára jelölték, de Fellini Amarcordja elvitte előle a szobrocskát. A Tűzzel-vassal nyomán 2011-ben még egy videójáték is született.
Ugye, nem maradtál le tegnapi kultbaitünkről sem, ami Áprily Lajosról szólt? Ha mégis, egy kattintással pótolhatod!
