Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Oscar Wilde, akit alig több mint száz évvel ezelőtt még homoszexualitás vádjával ítéltek két év börtönre.
Oscar Wilde Oscar Fingal O’Flahertie Willis néven született Dublinban, 1854. október 16-án. Jómódú értelmiségi szülők gyermeke, édesapja Írország egyik legelismertebb fül-orr-gégész szakorvosa volt, aki szabadidejében folklórkutatással és régészettel foglalkozott. Édesanyja, aki fiatalon részt vett az ír nacionalista mozgalmakban, Speranza álnéven lázító hangú költeményeket írt – fia minden bizonnyal irodalmi tehetségét és lázadó természetét is tőle örökölte. Oscar a pár három gyermeke közül a középső volt, de apja gyakori félrelépéseinek következtében három törvénytelen féltestvére is született. A szülők előkelő szalonja vonzotta az illusztris vendégeket, gyakran fordultak meg náluk a Dublinban élő vagy éppen átutazó értelmiségiek, művészek, így Oscart és testvéreit számtalan színes és hasznos benyomás érte.
A gyenge fizikumú, érzékeny fiú nevelőnőitől tanult meg németül és franciául, és egyébként is kiváló taníttatásban részesült: az enniskilleni bentlakásos kollégium elvégzése után, tizenhét évesen a Trinity College diákja lett, irodalmat és klasszika filológiát hallgatott, majd ösztöndíjjal Oxfordban tanult. Egyetemi évei alatt szorgalma és tehetsége is megmutatkozott, verseiért és rajzaiért is díjakat nyert. Nemcsak felkészültségével, de vaskos ír akcentusával és különc öltözködésével is kitűnt társai közül: hatalmas kockás tweedzakót hordott, amihez pávakék nyakkendőt és enyhén félrecsapott kalapot vett fel. Sosem volt ínyére a fegyelem, lázadó természete nehezen tűrte az intézmény szabályokhoz kötött életét. Írói karrierje kezdetén vette fel a Wilde vezetéknevet – olyan nevet keresett, amit az angol közönség is könnyen ki tud ejteni, és amely jól kifejezi vad természetét. Különösen nagy hatással volt rá tanára, John Ruskin író és esztéta, akinek egyetlen előadását sem hagyta ki.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1876-ban Wilde apja meghalt, megözvegyült édesanyjára pedig súlyos anyagi terhek kerültek: komoly adósságok, a családi földbirtokon pedig jelzálog maradt hátra. A családot kezdetben Oscar egyik féltestvére, Henry Wilson tartotta el, egy évvel később azonban ő is meghalt, és végrendeletében csupán száz fontot hagyott Wilde-ra, de még ehhez sem juthatott hozzá, mert a törvények szerint azonban csak protestánsok örökölhettek pénzt, Wilde pedig olaszországi tanulmányútja alatt áttért a katolicizmusra. Az ifjú költő Ravenna című versével elnyerte a nagy dicsőségnek számító Newgate-díjat, melyet kizárólag fiatal, még tanulmányaikat folytató tehetségeknek ítéltek oda. Az egyetem befejezése után Londonba költözött, ahol tanárként próbált elhelyezkedni, de hiába végzett kiváló eredménnyel, fegyelmezetlensége, rossz hírneve miatt sehol sem alkalmazták.
Szabadúszó költőként próbált megélni, a londoni szalonok állandó vendégének számított. Csípős humora, remek aforizmái és anekdotái révén hamar a társaság középpontjában találta magát. Szándékosan a művészzseni pózában tetszelgett, nagy gondot fordított külsejére és imázsa ápolására, de a háta mögött kinevették különc viselkedése és rendhagyó öltözködése miatt, egy szatirikus hetilapban még karikatúrasorozat is megjelent róla. De ő nem bánta a gúnyolódást, mert ezzel is csak az ismertsége nőtt. 1880-ban saját költségén megjelentette Vera, vagy a nihilisták című „felforgató” darabját, egy évvel később, szintén önerőből kiadta Költemények című kötetét. A könyvet saját maga próbálta eljuttatni vezető irodalmi és politikai személyiségekhez. Az Oxford Union vitakör azonban plágium vádjával visszaküldte a maga példányát.
Wilde ekkor már évek óta Frank Miles festővel lakott együtt, megélhetésük költségeit Miles apja, egy befolyásos kanonok fedezte. A nyárspolgár apa azonban dühös lett, amikor megtudta, hogy fia lakótársa erkölcstelen verseket ír, ezért megfenyegette őt: vagy kiteszi Wilde szűrét, vagy beszünteti a támogatást. A Vera ősbemutatóját politikai okokból elhalasztották. A botrányoknak és a körülötte kialakult kultusznak hála Wilde ekkor már elismert költőnek, a l’art pour l’art irányzat vezéralakjának számított, melynek követői azt vallották, hogy a művész feladata az örök szépség ábrázolása, kívül maradva minden aktuális társadalmi-politikai kötődésen, mondanivalón.
1882-ben felkérést kapott egy négy hónapos előadói körút megtartására az Egyesült Államokban és Kanadában. A tengerentúlon nagy lelkesedéssel fogadták a szellemes és különc költőt, és az előadásai akkora sikert arattak, hogy meghosszabbították a körutat. Wilde végül egy teljes évet töltött Észak-Amerikában, több mint száznegyven alkalommal állt a publikum elé. Barátságot kötött az észak-amerikai szellemi élet kiválóságaival, és a sajtó is gyakran foglalkozott személyével.
Hazatérése után megismerkedett egy ír ügyvéd művelt, független gondolkodású lányával, Constance Lloyddal, akit 1884-ben feleségül vett. Hamarosan két fiuk született. Wilde, aki hirtelen családfői szerepben találta magát, eközben egy női magazinnál dolgozott, mellette számos mesét írt gyermekei számára, melyeket később önálló kötetben adott ki. Meséit többek között az Ezeregyéjszaka misztikus világa inspirálta, de megjelenik bennük a 19. század végi angol társadalom lenyomata is: a szerző nyíltan közösséget vállal a szegényekkel és a nincstelenekkel. Felnőttek számára is élvezetes, erkölcsi tanulságokat tartalmazó meséi közül a leghíresebb A boldog herceg és Az önző óriás.
1890-ben megjelent Wilde egyetlen regénye, a Dorian Gray arcképe, mely jelentős kritikai elismerést, ugyanakkor közbotrányt váltott ki – a viktoriánus Anglia gyomrát ugyanis megfeküdték a műben szereplő, nem túlságosan rejtett homoerotikus utalások. A főhős egy megnyerő külsejű, gazdag fiatalember, akinek vágya, hogy örökké ifjú és szép maradhasson. Miután egyik barátja megfesti a portréját, azt kívánja, bárcsak a kép öregedne helyette – és ördögi kívánsága valóra válik. Az örökifjúvá vált Dorian fokozatosan a bűn útjára lép, elzüllik, és sorsa végül tragédiába torkoll.
Wilde színpadi szerzőként is hírnévre tett szert, komédiái a korabeli angol társasági élet szatírái. A Canterville-i kísértet szó szerint szellemes vígjáték, melyben a szerző az angol és az amerikai habitus közötti különbségeket figurázza ki. A Lady Wintermere legyezője az arisztokrácia hibáit, öncsaló ideáljait veszi célba. Tragédiaírással is próbálkozott, de Salome című darabjának bukása után inkább visszatért a komédiákhoz. Legnagyobb színpadi sikerét az 1895-ös Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember című darabbal aratta, melyre özönlött a londoni közönség.
Wilde korábban ideálisnak mondható magánélete egy csapásra felbomlott, amikor megismerkedett Lord Alfred Douglasszel, egy márki fiával, aki maga is íróként próbált érvényesülni, és esztétikájában Wilde-hoz hasonló nézeteket vallott. A két férfi között közeli barátság, majd idővel szerelem bontakozott ki. Kapcsolatukat nem igazán takargatták, és Wilde idővel el is vált a feleségétől. Douglas apja, aki nem nézte jó szemmel fia „perverzióját”, Wilde klubjában névjegyet hagyott az író számára, melyben szodomitának nevezte. Erre az író, barátai óvása ellenére, meggondolatlanul rágalmazási pert indított a márki ellen, mire amaz válaszkeresetében már nyíltan homoszexualitással vádolta meg. A nagy visszhangot kapott perben Wilde keresetét elutasították, egy újabb eljárásban pedig két év börtönnel sújtották őt homoszexualitása miatt. Börtönévei alatt született Wilde két megrázó műve, a De profundis és A readingi fegyház balladája.
Wilde-ot anyagilag, erkölcsileg és egészségében is tönkretette a börtön, és az is súlyos csapást jelentett számára, hogy édesanyja börtönbüntetésének idején halt meg. A közvélemény által kiátkozott író Párizsban töltötte élete utolsó éveit, szegényen és betegen. Egy párizsi hotelszobában halt meg negyvenhat éves korában, 1900. november 30-án. Szülőhazájában évtizedeknek kellett eltelnie, mire egyáltalán kiejthették a nevét, majd újra elismerhették írói nagyságát.
Az elmúlt százhúsz évben több művét is megfilmesítették, legtöbbször természetesen a Dorian Gray arcképét. A némafilmkorszakban még idehaza is készült egy adaptáció Az élet királya (1918) címmel, melynek egyik szerepét a később Drakulaként hírnevet szerzett Lugosi Béla alakította. Hollywoodban 1945-ben, George Sanders címszereplésével született belőle filmváltozat, legutóbb pedig 2009-ben kirándult a vászonra a démoni fiatalember. Dorian Gray karaktere Alan Moore és Kevin O’Neill képregénysorozatában, a viktoriánus éra hőseit és szörnyeit felvonultató Különleges Úriemberek Szövetségében, illetve a képregény alapján született, hatalmasat bukott 2003-as mozifilmben is felbukkan, ezúttal akcióhősként. A szerző életéről és viszontagságairól 1997-ben készült film Oscar Wilde szerelmei címmel, melyben Stephen Fry alakította a címszerepet. Fry – aki maga is meleg – 2015-ös esküvőjén egy apró Oscar Wilde-figurával emlékezett meg a tényről, hogy egy évszázaddal korábban még börtön járt volna az ő és férje kapcsolatáért.
Tegnapi kultbaitünkben Fábri Zoltánról írtunk, aki az első magyar filmrendező volt, akinek a filmjét Oscar-díjra jelölték.
