Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Rocky Marciano, aki 49 meccsen maradt veretlen, repülőgép-szerencsétlenségben veszítette életét.
Rocco Francis Marchegiano 1923. szeptember 1-én született a massachusettsi Brockton városában. Olasz bevándorló családból származott, patkolókovács nagyapja Nápolyból települt ki az Egyesült Államokba, és öt kisebb testvére volt. Már kisgyerekként bizonyította szívósságát és erejét: egyéves korában tüdőgyulladást kapott, hajszálon múlott az élete, de szervezete legyőzte a betegséget. A család munkássorban, de viszonylagos anyagi biztonságban élt. Rocco eredetileg baseball-játékosnak készült, de az amerikai futball is érdekelte. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, sokat csellengett, gyakran balhéba keveredett, aztán apja végül cipőeladói munkát szerzett neki, mellette másodligás baseball-csapatokban játszott.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A második világháború idején besorozták katonának, a walesi Swansea városban teljesítette szolgálatát. A felettesei által kiszabott pluszfeladatok elől úgy próbált kibújni, hogy ökölvívóedzésre iratkozott be – gondolta, még ez is jobb, mint a krumplipucolás. Habár nem igazán volt bokszolóalkat – rövid karjai és lábai voltak, a zsíros ételektől pocakot növesztett, gyakran ivott, nem élt túlságosan sportolói életet –, rendkívüli ütőerejével kitűnt katonatársai közül. Már a háború alatt szerepelt több meccsen, majd 1946-ban, miközben a leszerelésére várt, a hadsereg színeiben részt vett a fegyveres erők amatőr bokszbajnokságán, amit meg is nyert. A döntőben megrándult a bal könyöke, ennek ellenére folytatta a mérkőzést. Az orvosok azt javasolták neki, ilyen kézzel sohase legyen profi ökölvívó.
Amatőr versenyzőként nyolc győzelem és négy vereség volt a mérlege. 1947 márciusában profiként is bemutatkozhatott, és első mérkőzésén már a harmadik menetben padlóra küldte ellenfelét, Lee Eppersont. A siker ellenére úgy döntött, mégis inkább a baseballt választja. Bejutott a Chicago Cubs csapatába, azonban három hét után elküldték, ezért – jobb híján – visszatért a bokszhoz. Több mint egy év kihagyás után, 1948 júliusában lépett újra a szorítóba, ahol Harry Bilzerian ellen az első menetben kiütéses győzelmet aratott. Ekkoriban vette fel, edzője és menedzsere, Al Weill javaslatára nehezen kiejthető vezetékneve helyett a „művésznevét”. Eredetileg Rocky Mack néven lépett volna ringbe, de végül inkább az olaszosabb Rocky Marcianót választotta. A közönség hamarosan úgy emlegette őt, mint Marciano, a brocktoni romboló („Brockton Blockbuster”).
Páratlan sikersorozatával rászolgált becenevére: első tizenhat ellenfelét KO-val győzte le, mindegyiküket még az ötödik menet vége előtt padlóra küldte. A kanadai Don Mogart volt Marciano első profi ellenfele, aki a meccs végéig talpon tudott maradni – az 1949 májusában rendezett összecsapást végül pontozással nyerte meg a „romboló”. Egy évvel később szintén pontozással győzött Roland LaStarza ellen, aki akkor már harminchét mérkőzésen volt sorban veretlen, 1951 őszén pedig kiütötte példaképét, Joe Louis-t. A legendás bokszolót a nyolcadik menetben intézte el, olyan erővel, hogy Louis-t csak a kötél mentette meg a ringből való kizuhanástól.
1952 szeptemberében megmérkőzhetett a regnáló nehézsúlyú világbajnokkal, Jersey Joe Walcottal. A Philadelphiában rendezett mérkőzés rosszul indult Rocky számára: az első menetben padlóra került, megzavarodott, szeméből folyt a vér. A tizenharmadik menetben mégis ő győzedelmeskedett, méghozzá kiütéssel, ezzel 29 évesen a nehézsúly világbajnoka lett. A következő három évben hat alkalommal is megvédte a címét. Kezdetben Walcott ellen, de a visszavágó mindössze 2 perc 25 másodpercig tartott, a gyors kiütést szenvedett Walcott pedig ezután végleg visszavonult. Marciano utolsó mérkőzését 1955-ben vívta Archie Moore ellen a New York-i Yankee Stadionban, 60 ezer néző előtt. A kilencedik menetben győzött kiütéssel, a meccs során azonban – profi pályafutása alatt másodszorra – padlóra került. Attól félt, a jövőben talán mégis kiüthetik, és nem akart bukott bajnokként távozni, ezért nem sokkal később, 1956 áprilisában váratlanul bejelentette visszavonulását. A hivatalos indoklás szerint több időt akart a családjával tölteni.
Három évvel később majdnem sikerült visszacsábítani a ringbe. Ellenfele az akkori nehézsúlyú világbajnok, a svéd Ingemar Johansson lett volna, de egy hónap edzés után Marciano úgy gondolta, nincs abban a formában, hogy újra kesztyűt húzzon. A következő évtizedben a pályafutása alatt megszerzett pénzből élt, gyakran vállalt televíziós fellépéseket, boksz- és birkózómérkőzéseket kommentált. Egy ízben még színészként is bemutatkozott: a Combat! című második világháborús tévésorozat egyik epizódjában kapott aprócska szerepet. Nem sokkal a halála előtt, 1969 júliusában részt vett egy különleges projektben: párhuzamosan lefilmezték őt és Muhammad Alit, majd számítógép segítségével lemodellezték, melyikük nyerne meg egy egymás elleni fiktív bokszmeccset. Az elkészült, összemontírozott film első verziójában Marciano, a negyedszázaddal később készült „visszavágóban” viszont Ali lett a győztes.
Egy nappal negyvenhatodik születésnapja előtt, 1969. augusztus 31-én Marciano egy fogadásra utazott magánrepülővel az iowai Des Moines-ba. A pilóta hibájából a gép a földbe csapódott, az utasok szörnyethaltak. Páratlan győzelmi szériája folytán – 49 profi győzelméből 43 alkalommal kiütéssel győzött – Rocky Marciano hamar a boksz legnagyobb legendáinak sorába emelkedett. Mérlege sokáig világcsúcsnak számított, melyet csak Floyd Mayweather tudott 2015-ben beállítani, majd két évvel később megdönteni. Stílusára a ringbeli agresszív, támadó magatartás volt jellemző, ezért sokan „bokszkesztyűt öltött bikának” nevezték, akit semmi sem képes megállítani. Kíméletlen és célratörő volt, egyszerű taktikát alkalmazott: hatalmas ütőerejét kihasználva csak ment előre és támadott. Kiváló állóképessége folytán ezt akár hosszú menetek során képes volt fenntartani.
A közvélekedéssel szemben a Sylvester Stallone-féle Rocky Balboa karaktere csupán nevét kapta Marciano után, a figurát nem róla mintázták. Rocky Marciano életéről kétszer készült tévéfilm, 1979-ben és 1999-ben. Utóbbiban a ma már főként rendezőként és producerként ismert Jon Favreau (Vasember 1-2, A dzsungel könyve, The Mandalorian) alakította a legendás bokszoló szerepét.
Tegnapi kulbaitünkben az ókori Rómában, Caligula császár udvarában kalandoztunk.
