Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse Bibó István, a 20. század legnagyobb hatású magyar politikai gondolkodója.
Ma lenne 109 éves a 20. század legnagyobb hatású magyar politikai gondolkodója, Bibó István. A német megszállás idején zsidókat mentett. Az 1956-os forradalom kormányában miniszterként szolgált. Élete végén pedig a kibontakozó demokratikus ellenzéki mozgalmak jelképe lett.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Bibó István 1911. augusztus 7-én született Budapesten. Kiskunhalasi köznemesi családból származott, melyben erősen élt a Habsburg-ellenesség, a Petőfi- és Kossuth-kultusz. Ősei több generációra visszamenőleg értelmiségi pályát választottak. Édesapja, id. Bibó István minisztériumi tisztviselő volt, majd az 1920-as évektől a szegedi egyetemi könyvtár igazgatója. Édesanyja, Graul Irén elzászi származású értelmiségi család sarja, önálló, humanista egyéniség volt. Egyetlen testvére született, Irén nevű húga. István az elemi iskolát Budapesten, Domokos Lászlóné reformszellemiségű intézményében, az Új Iskolában végezte, majd a család költözésével Szegeden, a piaristáknál járt gimnáziumba. Szintén a Tisza-parti városban, a Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogtudományi, majd államtudományi diplomát. Ösztöndíjjal Bécsben és Genfben is megfordult. A svájci városban ismerkedett meg Gugliemo Ferrero olasz író-filozófussal, akinek egzisztencialista gondolatai nagy hatással voltak munkásságára. Bibó tőle vette át a gondolatot, miszerint az ember az egyetlen lény, aki tisztában van halandóságával, és ez a félelemérzet kelt benne hatalomvágyat.
Tanulmányútjáról hazatérve a királyi ítélőtáblán dolgozott, majd az Igazságügyi Minisztériumban lett tisztviselő. 1937-ben bekapcsolódott a népi írókból és a budapesti Egyetemi Körből létrejött polgári demokrata szemléletű Márciusi Frontba, ő volt a mozgalom kiáltványának egyik megfogalmazója. 1940-ben egyetemi magántanárrá nevezték ki. Ugyanebben az évben feleségül vette Ravasz László református püspök lányát, Ravasz Boriska pedagógus-történészt. Szerencsésen házasodott: felesége emberileg és szakmailag is a tökéletes társat jelentette számára, aki haláláig kitartott mellette. A házasságból három gyermek született. A világháború alatt Bibó a háttérbe vonult, a német megszállás idején azonban aktívan közreműködött az üldözött zsidók és politikai foglyok mentésében. Minisztériumi tisztviselőként hamis menleveleket állított ki. 1944 októberében a nyilasok letartóztatták, de pár nap múlva szabadon engedték. Családjával a budapesti Református Teológiai Akadémia pincéjében bujkált, ahol apósa fedezte őket.
A háború után aktív szerepet vállalt a politikában. A Nemzeti Parasztpárt delegáltjaként részt vett az új választójogi törvény kidolgozásában, jogtudós szakértelme révén nagy szerepe volt a rövid életű második köztársaság demokratikus rendjének felépítésében. 1945 márciusa és 1946 júliusa között a belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, ahol a megyerendszer reformján munkálkodott. A minisztériumban ismerkedett meg Nagy Imrével, aki rövid ideig kommunista belügyminiszter volt. Életének legkifogásolhatóbb mozzanata, hogy aktívan részt vett a Magyarországon élő németek kitelepítésében, bár saját visszaemlékezése szerint jobb belátása ellenére tette, és célja a visszaélések enyhítése, a folyamat minél rendezettebb lebonyolítása volt. 1945-ben megjelent első, nagy vihart kavaró tanulmánya A magyar demokrácia válsága címmel. Politikusként fokozatosan a háttérbe szorították. Tanszékvezető professzori állást kapott a Szegedi Egyetemen, és a Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választották, de nézetei miatt szembekerült a kiépülő kommunista diktatúrával. 1950-ben elbocsátották az egyetemről, a következő években az ELTE Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa lett.
Az 1956-os forradalom idején tért vissza a politikába. Részt vett a Nemzeti Parasztpárt, új nevén a Petőfi Párt újjászervezésében. November 3-án államminiszterként beválasztották Nagy Imre koalíciós kormányába. A következő napon a szovjet tankok megrohamozták a fővárost. Bibó Tildy Zoltán egykori köztársasági elnökkel együtt tárgyalt az Országház épületét megszálló szovjet erőkkel. Ugyanaznap a törvényes magyar kormány képviselőjeként kiáltványt fogalmazott meg, melyben felszólította a magyar népet, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen”. Nem menekült a szovjet csapatok elől, ő volt az országgyűlés utolsó tagja, aki elhagyta a Parlament épületét. November 4-e után is folytatta forradalmi tevékenységét. Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közös nyilatkozatot írtak Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról, melyet Bibó átadott K. P. S. Menonnak, India budapesti nagykövetének, arra kérve, juttassa el az ENSZ-nek. 1957 elején írta Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, mely német nyelven jelent meg a Die Presse hasábjain.
1957 májusában letartóztatták, egy évvel később az államhatalom megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Büntetése idején Bibó részt vett a Váci Országos Börtön elítéltjeinek éhségsztrájkjában. Az 1963-as amnesztiával szabadult. A Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában kapott állást, kezdetben a pincében kellett fizikai munkát végeznie, iratokat rendeznie. Egész hátralévő életében publikációs tilalom alatt állt, és nem is taníthatott többé. 1971-ben nyugdíjazták. Nyugdíjas éveiben fordítással foglalkozott, saját életművét rendezgette, kisebb munkái megjelenhettek külföldön. (A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai című tanulmánya Londonban jelent meg angol nyelven 1976-ban.)
Bibó Istvánt ma az elmúlt évszázad legjelentősebb magyar politikai gondolkodójának tekintik, de már életében nagy visszhangot keltettek munkái, különösen külföldön (az USA-ban, Németországban, Franciaországban). Az általa felvetett kérdések máig a magyar és a kelet-közép-európai közéleti gondolkodás meghatározó kérdései, problémái. A jog és a hatalom viszonyát, a demokrácia és a diktatúra határmezsgyéjén való kényszerű mozgást vizsgálta. Legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ezekben a hazai és kelet-európai politikai fejlődés torzulásaival foglalkozott. Bibó szerint a demokrácia az emberi szabadság és méltóság érvényesülése, míg a kényszer az uralom gyengesége. Nem véletlen, hogy a ’70-es években az ébredező, fiatal ellenzéki értelmiségiek példaképükként tekintettek Bibóra, akinek demokráciaeszménye és feddhetetlen erkölcsössége reménysugarat jelentett számukra.
Bibó István 1979. május 10-én, hatvanhét éves korában hunyt el Budapesten. Az Óbudai Temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott beszédet – az esemény bebizonyította, hogy a népi-nemzeti és a demokratikus ellenzék képes az összefogásra. Szintén a különböző, világnézetileg szerteágazó csoportok közös munkájaként született meg a Bibó-emlékkönyv, melyben hetvenöt, különböző politikai irányultságú gondolkodó tanulmányát közölték a szerkesztők (köztük Göncz Árpád, Csoóri Sándor, Donáth Ferenc és Kenedi János). A könyv publikálását a Gondolat Kiadó visszautasította, ezért csak szamizdat formájában jelenhetett meg 1981-ben. A Bibó-emlékkönyv egyesek szerint a hazai értelmiség történelmi tudatának felébredését jelentette, mások a Kádár-rendszer hazugságokra épülő közmegegyezésének felmondását látták benne.
Bostonban már a halála utáni évben díjat neveztek el Bibó István tiszteletére. Az ELTE jogi szakkollégiuma 1985-ben vette fel a nevét. A rendszerváltás után posztumusz Széchenyi-díjjal tüntették ki, 1998-ban Magyar Örökség díjat kapott. Mellszobra – Széri-Varga Géza alkotása – 2005 óta áll az 5. kerületben, a Széchenyi rakparton. Bibó leghíresebb mondását, mely szerint
demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni,
máig sokat idézik.
Tegnapi kultbaitünkben Andy Warhol életéről és munkásságáról olvashatsz:
