Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhősét, Gárdonyi Gézát elsősorban három nagyobb történelmi regényéről (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai) ismerik a legtöbben. A címben azonban az Ida regényében járunk, ahol Ó Péter borkereskedő felesége halála utáni kicsapongó életét úgy igyekszik a későbbiekben is biztosítani, hogy egy újságban hirdeti meg saját lányát: aki feleségül veszi, komoly hozományra, de még ennél is komolyabb örökségre számíthat.
Gárdonyi Géza a 19. század második felének egyik legnépszerűbb magyar írója, akinek történelmi regényeit – és a belőlük készült filmes adaptációkat – máig szívesen fogyasztja a közönség. A magányos remeteként alkotó író egyetlen irodalmi körhöz sem tartozott, munkássága átmenetet képez a népies romantikus történetmesélés és a Nyugat nemzedékére jellemző szecessziós stílusforma között. Mindeközben még egy új pókfajtát is felfedezett.
Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot 1863. augusztus 3-án a Fejér megyei Agárdpusztán. Édesapja, Ziegler Sándor Mihály szászországi evangélikus családból származott, ősei évszázadokon át Sopron környékén éltek és vasművesként dolgoztak. Bécsben dolgozott gépészmérnökként, a szabadságharc kitörésének hírére azonban hazajött, és saját pénzén fegyvergyárat hozott létre Kossuth Lajos honvédei számára. A szabadságharc bukásával Ziegler tönkrement, ettől kezdve gépjavítóként dolgozott, uradalomról uradalomra járt. 1860-ban egy gőzmalom megépítésén dolgozott, itt ismerte meg a nála tizenhét évvel fiatalabb Nagy Teréziát, egy paraszti sorba süllyedt kurtanemesi család lányát. Házasságukból hét gyermek született, akik közül csak hárman érték meg a felnőttkort. A hét gyerek közül másodikként született Géza.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A család nehéz körülmények között élt, és az apa makacs természete miatt – sohasem tűrte a megaláztatást a munkaadói részéről, ezért mindig továbbállt, ha úgy hozta a helyzet – folyamatosan vándorolt, egyik városból költözött a másikba. A sanyarú gyerekkori élmények egész életére beivódtak Gárdonyi lelkébe, aki mindig önerejéből, a tehetségéből próbált boldogulni. Kerülte a konfliktusokat, és sohasem ment olyan irodalmi társaságba, ahol nem látták szívesen, vagy ahol ellenségei voltak. Elítélt mindenféle társadalmi megkülönböztetést. A kis Géza vézna, idegeskedő gyerek volt, akit egyáltalán nem érdekelt a tanulás. Az iskolában kifejezetten gyenge eredményeket ért el, de nagyon szeretett olvasni, és hamar megpróbálkozott saját karcolatok, humoreszkek írásával is. Apja eredetileg a családi hagyományhoz híven géplakatos pályára szánta, de hamar bebizonyosodott, hogy semmi tehetsége nincs ehhez. Végül az Egri Tanítóképző Főiskola diákja lett. A tanítóskodás sem vonzotta különösképpen, úgy gondolta, mindegy, milyen képesítést szerez, csak diploma legyen. Ennek megfelelően nem iparkodott a tanulással, egyszer sikerült pont magyarból megbuknia. Tanára, Répássy János így feddte meg:
Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.”
Első írásai egri főiskolás korában, 1879-ben jelentek meg a Druck című diákélclapban, majd a Frici és a Füllentő újságok számára írt rövid, humoros, csattanós történeteket. 1881-ben vette fel a Gárdonyi Géza nevet, amit az Agárdpusztával szomszédos Gárdony után választott, ugyanis ebben a városban keresztelték meg. Újságíróként és íróként is számos álnevet használt, melyeket utólag azonosítottak be az irodalomtörténészek, ilyen volt: Don Vigole, Black William dr., Paprika János, Katufrék Fekete Géza Pétör, Mindentudó Gergely bácsi, Mummery Róbert, Répa Matyi, Göre Gábor. Tanítói gyakorlatát a Somogy megyei Karádon végezte, közben saját pénzén helyi lapot indított Köpönyeg néven, mely érdeklődés hiányában hamar csődbe ment. Végül „elégségesen képesített” minősítéssel szerezte meg a tanítói oklevelet. Még ekkor sem volt sok kedve a tanításhoz, ezért azt tervezte, könyvkereskedő lesz, esetleg kivándorol Amerikába, vagy beáll szerzetesnek, de egyik sem jött össze. Örökölte apja nyughatatlan természetét, ezért fiatal tanítóként gyakran meggyűlt a baja a feletteseivel. Szinte minden tanévet új helyen kezdett, miután előző munkájából elbocsátották. Egyszer azért kellett távoznia, mert az iskolai ünnepségen egy „Jaj, de huncut a német, a fene enné meg...” kezdetű dalocskát énekeltetett a diákokkal. A szülők és a gyerekek viszont kifejezetten kedvelték, ugyanis a rideg tanítói szokásokkal szakítva játékos, kreatív módon oktatta a nebulókat, és gyakran segítette a hátrányos helyzetű családokat is.
1884-ben úgy nézett ki, rámosolyog a szerencse: a Veszprém vármegyei Dabrony plébánosa minden követ megmozgatott, hogy Gárdonyit nevezzék ki néptanítónak a helyi iskolába, még jelentős pénzekkel is támogatta a fiatal írópalántát. Muraközy plébános valódi célja az volt, hogy meggyőzze Gárdonyit, vegye el feleségül állítólagos unokahúgát, a tizenhat éves Csányi Máriát. Mint a későbbi kutatások kiderítették, a lány valójában a plébános és házvezetőnője eltitkolt gyermeke volt. A házasság katasztrofálisnak bizonyult: a pár már a nászútról hazajött egy nap után, az elkövetkezendő években pedig folyamatosak voltak a konfliktusok az eszményi szerelemről ábrándozó Gárdonyi és élni vágyó, kikapós felesége között. A hét évig tartó kapcsolatból négy gyerek született, a legfiatalabb, ifj. Géza már a válás után látta meg a napvilágot. Sokan azt feltételezik, hogy a később a színészi hivatást választó Géza nem is volt vér szerinti fia az írónak – Mária ugyanis előszeretettel csalta a férjét. Gárdonyi a válás után is támogatta családját, három idősebbik gyermekét később magához is vette. Lánya, Gizella felnőttként elmebajjal küzdött, az egri irgalmasok kórházában ápolták.
Időközben Gárdonyi otthagyta a tanítóskodást, és teljes idejét az írásnak szentelte. Kezdetben a Tanítóbarát című újságot szerkesztette és a Néptanítók Naptárát rendezte sajtó alá, majd a Budapesti Hírlap munkatársa lett. Családjával Budapesten, Győrött, Szegeden, Aradon, majd ismét Budapesten élt, különböző lapoknak dolgozott. Szinte minden műfajban kipróbálta magát: írt tárcákat, kis színeseket, de bűnügyi és törvényszéki tudósításokat, színikritikákat és gazdasági cikkeket is. Kiváló sakkjátékos volt, egy időben sakkújságot is szerkesztett. Szegeden a Hungária kávéházban megismerkedett a kor legnagyobb prímásával, Dankó Pistával, akivel több mint hatvan dalt írtak együtt. A legenda szerint olyan jó volt köztük az összhang, hogy a prímásnak elég volt elküldenie a nóta énekléséhez szükséges magánhangzókat, Gárdonyi máris írta a dalszöveget. Első jelentősebb irodalmi műve az 1890-ben saját pénzén kiadott, Mikszáth Kálmán előszavával ellátott Figurák című elbeszéléskötet volt. A közönség a következő években Mikszáth utódaként, népi elbeszélőként tartotta számon Gárdonyit, aki novelláiban a paraszti világot ábrázolja jóízű humorral, modorosságtól mentes, vidékies nyelvezettel. A Magyar Hírlap hasábjain született meg Göre Gábor, a látszólag korlátolt, de minden iránt érdeklődő falusi bíró figurája, akinek alakján keresztül Gárdonyi vaskos iróniával láttatta a vidéki és nagyvilági élet aktuális történeteit. A Göre-levelek később tíz kötetet töltöttek meg.
Az író, aki egyre jobban megutálta a budapesti nyüzsgő nagyvárosi életet és annak talmi csillogását (a nagyszabású millenniumi ünnepségeket például felesleges pénzköltségnek tartotta), 1897-ben Egerbe költözött, ahol visszavonultan, remeteként, az irodalmi élettől szándékosan távol tartva magát élt és alkotott. Közvetlenül a vár mellett lakott, a telkén két háza is volt, az egyikben ő, a másikban édesanyja és gyerekei éltek. Egerben születtek leghíresebb regényei, melyekkel beírta a nevét a magyar irodalom történetébe. Az Egri csillagokat 1899 végén a Pesti Hírlap kezdte folytatásokban közölni, 1905-ben pedig önálló kötetként is megjelent. A 16. századi török háborúk idején játszódó történelmi regény kalandos, romantikus történet, melynek ügyesen megformált alakjai, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Jumurdzsák és a történelmi Dobó István várkapitány mind-mind emlékezetesek maradtak. A láthatatlan ember (1901) a hun uralkodó, Attila udvarában játszódik, egy görög rabszolga, Zéta szerelmét meséli el egy hun leány, Emőke iránt. A regényt a szecessziós népiesség egyik fő műveként tartja számon az utókor. Az Isten rabjai (1908) Árpád-házi Szent Margit története, melyben az író erkölcsi és transzcendentális kérdéseket boncolgat.
Később Gárdonyi főként lélektani regényeket írt – Szunyoghy miatyánkja (1913), Ida regénye (1920). Utóbbiban egy apácának szánt, de szerelemről ábrándozó lány sorsát meséli el, aki egy kényszerű látszatházasságban találja meg boldogságát. A posztumusz megjelent Te, Berkenye! című regényben egy össze nem illő pár élettörténetén keresztül a letűnő 19. századi feudális és a 20. századi kapitalista eszmék összecsapását jelenítette meg. Az írás mellett a természettudomány is érdekelte (Darwin műveit legfontosabb olvasmányai között tartotta számon), szabadidejében a saját kertjében talált rovarokat vizsgálta, még egy új pókfajt is felfedezett. Érdekelte a buddhizmus, a miszticizmus és az okkultizmus. Habár a nagyvárosi életet hanyagolta – ha Budapestre kellett utaznia, néhány nap múlva visszamenekült szeretett kisvárosába –, imádott utazni, gyakran heteken át vonatozott. A bor című színművét teljes egészében egy vonatút alatt írta, az Egri csillagok megírásakor pedig Isztambulba látogatott, hogy jobban megismerhesse a török kultúrát. Kortársai bírálták Gárdonyit bizonyos zsidóellenes megjegyzéseiért – úgy gondolta, néhány „zsidócsoportból” hiányzik a „nemzeti szellem”. Politikailag nem volt különösebben következetes: üdvözölte a Monarchia bukását, lelkesen fogadta a Tanácsköztársaság megalakulását, de Horthy Miklós bevonulását is.
Munkássága elismeréseként 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, tíz évvel később a szervezet tiszteletbeli tagja lett. 1919-ben az ellenforradalmi szellemiségű Magyar Írók Nemzeti Szövetségének díszelnökévé választották. Válása után többször bonyolódott szerelmi viszonyba. Például megkérte Feszty Árpád nevelt lánya, Margit kezét, a lány családja azonban visszautasította a házassági ajánlatot. Leghűségesebb társa Tóth Ilona volt, akivel közel két évtizedig élt együtt Egerben. Az asszony legbelsőbb bizalmasának számított, ennek ellenére – miközben Gárdonyival lakott – összeházasodott egy másik férfival, Mátékovics Józseffel. A különös kapcsolat az író haláláig kitartott, Ilona ápolta őt betegágyán, Gárdonyi róla mintázta eszményi nőalakjait, az Isten rabjai és az Ida regénye főhőseit.
Gárdonyi egész életében gyenge fizikummal rendelkezett és hírhedten hipochonder volt. Egy időben heves fejfájás kínozta, ami miatt az írást is abbahagyta, azt hitte, meg fog halni. Végül az egyik barátja olvasószemüveget írt fel neki, ami megoldotta a problémát. Idővel megromlott az egészsége, szív-, máj- és vesebántalmakra panaszkodott, de az orvosok nem találták végzetes kór jeleit a szervezetében. 1922. október 14-én befeküdt az ágyába és elhatározta, hogy soha többet nem kel fel. Fia beszámolója szerint a lélekvándorlásban hívő író a halált kívánta. Október 30-án, 59 évesen hunyt el egri otthonában. Végakaratában úgy rendelkezett, hogy szűk családi körben temessék el birtoka kertjében, a város vezetése azonban méltatlannak érezte ezt, ezért nagy pompával, az egri várban számára kialakított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Fejfájára rendelkezése szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték:
Csak a teste!”.
Gárdonyi regényei az elmúlt száz évben sem veszítettek népszerűségükből: 2005-ben A Nagy Könyv szavazásán az Egri csillagokat választották Magyarország legkedveltebb olvasmányának. Műveit gyakran adaptálták filmvászonra. Már az író életében némafilmsorozat készült Göre Gábor kalandjaiból. Az Egri csillagok (először) 1923-ban, az Ida regénye 1934-ben, az Isten rabjai 1942-ben ért meg mozifeldolgozást. Az Egri csillagok Várkonyi Zoltán rendezte 1968-as nagyszabású filmváltozata máig az egyik legjelentősebb történelmi kalandfilmünk. Két kisregényéből, A lámpásból és Az öreg tekintetesből is készült tévéfilm. A legbizarrabb Gárdonyi-adaptáció minden bizonnyal az 1940-es Göre Gábor visszatér című szatíra, melyet a szakértők a Horthy-korszak egyik legrosszabb alkotásaként tartanak számon. A különös történetben Gárdonyi népi bírója a 19. század végi vidékről a kortárs Budapestre látogat, ahol többek között betéved a filmgyárba, ahol saját filmjének forgatása zajlik éppen. A 2006-ban készült Jumurdzsák gyűrűje című videójáték/interaktív film és az alapján készült regény azzal az ötlettel játszik el, hogy Gárdonyit egy időutazó inspirálta a híres félszemű török alakjának megalkotásában.
Tegnapi kultbaitünkben a cannae-i csatáról írtunk, amelynek a győztes stratégiája az egyik legzseniálisabbként vonult be a történelembe:
