Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse id. Alexandre Dumas.
„Mindenki egyért, egy mindenkiért!” Ma lenne 218 éves minden idők legolvasottabb francia szerzője, idősebb Alexandre Dumas, akinek izgalmas történelmi regényei a mozivásznon is sokszor megelevenedtek.
Az író Alexandre Dumas Davy de la Pailleterie néven született 1802. július 24-én egy Párizstól északra lévő kis faluban, Villers-Cotteretes-ben. Apja, Thomas-Alexandre Davy de la Pailleterie egy márki és egy Haitiről származó fekete rabszolganő törvénytelen gyermeke volt, aki – hogy megőrizze az arisztokrata család jó hírnevét – felvette édesanyja nevét, és Thomas-Alexandre Dumas néven, közkatonaként szolgált a francia hadseregben. A forradalmat követően egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán, részt vett Napóleon olaszországi és egyiptomi hadjáratában, harmincegy éves korában tábornokká nevezték ki. Alexandre mindössze négyéves volt, amikor édesapja meghalt. A család teljesen elszegényedett, édesanyjával a Villes-Cotteretes-i birtokon éltek nehéz körülmények között. Gyerekként és kamaszként sokat hallott apja hőstetteiről és a napóleoni háborúk csatáiról, és ez felizzította a fantáziáját. Imádott olvasni, képzeletét hősök és kalandok töltötték be.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Alexandre egy ideig Crépyben írnokoskodott, majd a monarchia restaurációja után a család arisztokrata kapcsolataira támaszkodva sikerült iratmásolói állást szereznie Párizsban, Lajos Fülöp orléans-i herceg (a későbbi király) udvarában. A húszéves Dumas a fővárosban belevetette magát a művészeti, irodalmi életbe: színészekkel, költőkkel barátkozott, megismerkedett a francia romantika vezéralakjaival. Gyakran élvezte a hölgyek társaságát is, egyik szerelmi kapcsolatából 1824-ben törvénytelen fia született, az ifjabb Alexandre Dumas. Újságcikkeket és színdarabokat írt, utóbbiakkal aratta első irodalmi sikereit. Az 1829-ben bemutatott III. Henrik és udvara, majd a Vadászat és szerelem és a Krisztina királynő olyan népszerűek lettek, hogy ekkortól már képes volt kizárólag az írásból megélni. 1840-ben megházasodott, Ida Ferrer színésznőt vette el, de továbbra is számos nővel tartott fenn viszonyt: ifj. Alexandre mellett legalább két másik törvénytelen gyermekéről tud az utókor.
Habár Dumas szerette szórni a pénzt és gyakran többet költött, mint amennyit megengedhetett magának, született üzletemberi tehetsége mindig kisegítette. Ennek köszönhetően vágott bele a regényírásba is. Az 1830-as években ugyanis rájött, hogy az újságokban, folytatásokban közölt regények népszerűbbek, mint a színpadi melodrámák, ezért egyik darabját újraírta regényformába. Innentől kezdve folyamatosan termelte a történelmi témákat feldolgozó, kalandos regényeket, melyek sorra nagy sikert arattak. A három testőr (1844) és folytatásai, a Húsz év múlva (1845) és a Bragelonne vicomte (1847 – ennek utolsó fejezete A vasálarcos férfi), A korzikai testvérek (1844), A régens lánya (1845), a Monte Cristo grófja (1845–46), A fekete tulipán (1850) a korszak legnépszerűbb olvasmányai lettek. A francia és a nemzetközi közönség tűkön ülve várta a folytatásokat. A siker titka egyszerű: Dumas írásaiban ügyesen vegyítette azokat az elemeket, amelyek lenyűgözik és elszórakoztatják az olvasókat – kalandok, ármány, intrikák, szerelem, könnyed, humoros hangvétel és ügyesen megrajzolt, színes történelmi háttér. Habár a kritikusai felrótták (és máig felróják) az írónak, hogy életművében a mennyiség gyakran a minőség rovására megy, a közönség érdeklődése sohasem lankadt a művei iránt.
Hogy a felfokozott iramot tartani tudja, Dumas íróműhelyt hozott létre, melyben számos munkatársat foglalkoztatott, akik szellemíróként dolgoztak a keze alá, illetve a történelmi témákat szállították és dolgozták fel számára. Gyakran előre elkészítették számára a regények cselekményvázlatát, ő csak a párbeszédeket és a részleteket dolgozta ki. Becsületére legyen mondva, hogy a címlapra mindig kiírta az írótársak nevét, és igazságosan osztozott velük a honoráriumban is.
Egy idő után Dumas jelentős vagyonra tett szert, és a Párizstól 15 kilométerre fekvő városkában, Le Port-Marlyban neoreneszánsz palotát építtetett magának, melyet népszerű regénye nyomán Monte Cristo-kastélynak nevezett el. Továbbra is két kézzel szórta a pénzt, kastélyába gyakran jártak mindenféle alakok, akik igyekeztek kihasználni bőkezűségét.
A franciaországi politikai változások kedvezőtlenül hatottak Dumas életére. Az író lelkes köztársaságpártiként részt vett az 1848-as forradalomban, a megbuktatott Lajos Fülöp helyére választott Charles-Louis Bonaparte elnök (a későbbi III. Napóleon császár) azonban nem nézte olyan jó szemmel Dumas-t, mint elődje. Dumas 1851-ben – egyesek szerint nem is politikai okokból, hanem hitelezői elől menekülve – önkéntes száműzetésbe vonult. Belgiumban élt, majd hosszabb utazást tett Oroszországban – ahol írásai rendkívül népszerűek voltak – és Angliában. Oroszországi élményeit Utazás a Kaukázusban címmel írta meg később. 1860-ban Olaszországban csatlakozott Garibaldi mozgalmához, megírta a szabadságharcos visszaemlékezéseit, és Garibaldival közösen szerkesztette a L’Indipendente című lapot. Tizenhárom évnyi távollét után, 1864-ben tért vissza hazájába.
Franciaországba visszatérve Dumas különböző vállalkozásokba fogott, hogy pazarló életmódját finanszírozhassa, és hitelezőit ki tudja fizetni. Színházat alapított, újságot szerkesztett, és belefogott egy átfogó mű, A konyhaművészet nagylexikonja megírásába. Az igazi ínyencként számontartott Dumas egyszerre akart szakácskönyvet és enciklopédiát szerkeszteni, a mű azonban csak halála után jelent meg. Dumas számos útleírást is írt, ugyanis világot látni is nagyon szeretett. 1865-ben kétszer is járt Magyarországon, előadásokat tartott Pesten. A közönség ünnepelve fogadta, ő pedig a szimpátia viszonzásaként magyar díszruhát csináltatott magának, sarkantyús csizmával és kócsagtollas kucsmával, ami azért komikusnak hatott, ugyanakkor remek reklámot csinált az írónak. Dumas több magyarral is jó kapcsolatot ápolt, köztük az emigráns Teleki Sándor gróffal, aki megismertette őt Petőfi költészetével – Dumas több Petőfi-verset le is fordított franciára –, és Bulyovszky Lilla színésznővel, akinek párizsi tartózkodása alatt mentora volt.
Dumas vállalkozásai azonban sorra tönkrementek, a megfeszített munka és a vérbő életvitel pedig fokozatosan ásták alá az író egészségét. Hatvannyolc éves korában érte a halál, 1870. december 5-én, Puys-ben. Utolsó regénye, a folytatásokban közölt, a trafalgari csatának emléket állító Szent Hermina lovagja, mely az utolsó két és fél fejezet kivételével készen volt az író halálakor, teljes terjedelmében csak 2005-ben jelent meg először. Dumas-t szülőfalujában temették el, földi maradványai egészen 2002-ig a Villers-Cotteretes-i temetőben nyugodtak.
Hírneve és arisztokrata kapcsolatai ellenére az írót egész életében megbélyegezték származása miatt (nem véletlen, hogy Georges címmel 1843-ben kisregényt írt, mely a rasszizmussal és a gyarmatosítással foglalkozik). Emiatt nem temették a párizsi Panthéonba, ahol például Victor Hugo is nyugszik. 2002 novemberében azonban, Jacques Chirac köztársasági elnök javaslatára Dumas maradványait exhumálták, és százharminc év késéssel ünnepélyes állami temetés keretein belül végre elhelyezték a párizsi Panthéonban, Voltaire és Hugo mellé. Így az író végre bekerülhetett a halhatatlanok közé.
Dumas pompás kastélya máig áll és látogatható a nagyközönség számára. Fia, ifj. Alexandre Dumas (1824–1895) szintén íróként szerzett hírnevet, az utókor elsősorban A kaméliás hölgy szerzőjeként tartja őt számon. Id. Dumas regényeit több mint száz nyelvre fordították le, Jules Verne mellett máig a legnépszerűbb francia írónak számít. Izgalmas kalandtörténeteire természetesen a filmesek is hamar felfigyeltek: több mint kétszázszor adaptálták műveit mozivászonra és televízióra. Csak a legismertebbeket említve: a Három testőr számtalan hollywoodi kiruccanása között szerepel a korszak nagy férfisztárja, Douglas Fairbanks főszereplésével készült 1921-es némafilmváltozat és az 1948-as Technicolor-verzió, melyben Gene Kelly alakítja D’Artagnant, Anna királyné szerepében pedig az ifjú Angela Lansbury (Gyilkos sorok) is feltűnik. A leghíresebb moziverzió minden bizonnyal Richard Lester kétrészes, 1973–74-ben bemutatott opusa, melyben egymásnak adják a kilincset a korszak nagy nemzetközi sztárjai: Michael York, Oliver Reed, Richard Chamberlain, Charlton Heston, Raquel Welch, Christopher Lee.
A Disney-stúdió 1993-ban készített élő szereplős feldolgozást, melyben szintén sztárparádénak örülhettek a nézők (többek közt Charlie Sheen, Kiefer Sutherland, Chris O’Donnell és Tim Curry keltették életre Dumas alakjait), a legemlékezetesebb azonban minden bizonnyal a filmhez készült kissé szirupos betétdal volt, Sting, Bryan Adams és Rod Stewart előadásában. Az Egérbirodalom animációs formában is feldolgozta Dumas leghíresebb regényét, melyben Miki egér, Goofy, Donald kacsa és társaik alakították D’Artagnan és a muskétások szerepét. 2001-ben Peter Hyams rendező próbálkozott egy újabb, ezúttal akciófilmesre hangszerelt változattal (A muskétás), 2011-ben pedig A kaptár-filmekről ismert Paul W. S. Anderson is Dumas regényéhez nyúlt, ebben Mads Mikkelsen, Orlando Bloom, Luke Evans és a rendező neje, Milla Jovovich voltak a segítségére. 1994-ben Sophie Marceau főszereplésével D’Artagnan lánya címmel készült folytatás a történethez. A női vonalat erősítette a 2004-es, kétrészes német–amerikai tévéfilm, A muskétás kisasszony is. Dumas népszerűsége a következő évszázadokban sem fog csökkenni, erre bizonyíték, hogy a Star Trek: Enterprise kapitánya, Jonathan Archer Porthosnak keresztelte a kutyáját, Az új nemzedékben pedig Barclay hadnagy kreálta újra a muskétások történetét (sajátos újraértelmezésben) a holofedélzeten.
A vasálarcos főszerepében láthattuk Douglas Fairbankst, Jean Marais-t, Richard Chamberlaint és Leonardo DiCapriót is, utóbbi a Titanic sikere után, 1998-ban forgatott le Jeremy Irons, John Malkovich és Gerard Depardieu társaságában egy kritikailag elhasalt, de a közönség körében nagy sikert aratott adaptációt. Monte Cristo grófja szintén számtalanszor vendégeskedett a filmvásznon és a tévéképernyőn. A legnépszerűbb feldolgozás szintén Richard Chamberlain nevéhez köthető, a főszereplésével készült 1975-ös mozidarab itthon is nagy sikert aratott. Jól ismert még a Louis Jourdan nevével fémjelzett, Claude Autant-Lara által rendezett 1961-es feldolgozás és a Jim Caviezel főszereplésével készült 2002-es verzió is. A 2011 és 2015 között futott Bosszú-sorozat készítőit is bevallottan Dumas regénye inspirálta. A korzikai testvérek 1941-es hollywoodi feldolgozásában az akrobata sztár fia, Douglas Fairbanks Jr. szerepelt, de készült egy 1961-es francia–olasz kalandfilm és egy 1985-ös brit tévéfilm is a történetből, utóbbiban a készítők ráerősítettek a Rómeo és Júlia-szálra a történetben. Ugyanezt a regényt még a füvezős vígjátékaikról híressé vált Cheech Marin–Tommy Chong-duó is elővette egy film erejéig. És még sorolhatnánk naphosszat... De talán ennyi is elég bizonyíték az író mai napig tartó népszerűségére.
Tegnapi kultbaitünkben a magyar könnyűzene ikonikus énekesnőjére emlékeztünk:
