Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője, Roald Amundsen szó szerint a jég hátán is megélt.
A felfedező Roald Engelbregt Gravning Amundsen néven született 1872. július 16-án, az Oslótól nem messze található Borge városában, szülei negyedik gyermekeként. Bár hajótulajdonosok és kapitányok családjából származott, gyenge egészsége miatt édesanyja óvni próbálta őt a tengeri élet viszontagságaitól, és orvosnak szánta. Amundsen azonban gyerekkorától kezdve felfedezőnek készült. Lenyűgözték a híres norvég óceán- és sarkkutató, Fridtjog Nansen történetei, aki híres expedíciójával elsőként szelte át síléccel Grönlandot. Anyja kérésének megfelelően beiratkozott az orvosi egyetemre, azonban amikor édesanyja meghalt, a huszonegy éves Roald otthagyta a tanulmányait és egy fókavadász hajóra szegődött matróznak.
1897-ben Amundsen már első tisztként szolgált a belga Adrien de Gerlache kapitány Belgica nevű expedíciós hajóján, mely a déli sarkkörre indult. A hajó a 70. szélességi foknál, a Graham-föld közelében a jég fogságába került, ezért a legénység kénytelen volt (a hajózás történetében első ízben) a telet a sarkvidéken tölteni. Amundsen bátorságával és kitartásával példát mutatott társainak: a lebetegedett kapitány helyett átvette a parancsnokságot, a saját maga által leölt fókákkal oldotta meg az élelmiszer-ellátást és tartotta a lelket a legénységben. Nagy hatással volt a fiatal első tisztre a hajó orvosa, az amerikai Frederick Cook, aki megvédte a legénységet a skorbuttól. Ez életre szóló tanulság volt Amundsen számára, aki később mindig kiemelten gondoskodott róla, hogy expedícióin legyen elegendő friss hús és zöldségek.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Hazatérve Amundsen lediplomázott tengerészkapitányként, és 1903-ban belevágott első nagyszabású expedíciójába, az évszázadok óta keresett Északnyugati átjáró felkutatásába. Az expedícióra nagy összegű kölcsönöket vett fel, végül – hitelezői elől menekülve – titokban kellett elhagynia Oslo kikötőjét. Negyvenhét tonnás Gjøa nevű hajóján, hattagú legénységével Grönland nyugati részétől indulva a Lancester-szorostól a Peel- és Franklin-szoroson át eljutott a Kanadától északra fekvő Vilmos-király szigetig. A szigetet keletről kerülték meg, és két telet töltöttek egy öbölben a délkeleti partoknál. Méréseket végeztek az északi mágneses sark környékén, és megismerkedtek az eszkimók kultúrájával is, hasznos néprajzi ismeretekkel gazdagodtak. 1905-ben indultak tovább, a kanadai szigetvilágból kiérve azonban a hajójuk befagyott. A következő évben sikerült megérkezniük Alaszka partjaihoz – a héttagú legénységből hatan élték túl a megpróbáltatásokat. Amundsent, aki elsőként hajózott keresztül az Északnyugati átjárón (egyben megállapította, hogy az átjárónak semmilyen gyakorlati haszna nincs), hősként ünnepelték hazájában.
Amundsent ezt követően az Északi-sark meghódításának vágya hajtotta. Erre a célra megszerezte Nansen régi hajóját, a Framot, mellyel 1910 júniusában vágott neki az útnak. Indulás előtt azonban tudomására jutott, hogy megelőzték: az amerikai Robert Peary elérte az Északi-sarkot. Azt is megtudta, hogy a brit felfedező, Robert Falcon Scott a Déli-sarkra indított expedíciót. Ekkor úgy határozott, inkább ő is az Antarktisz felé veszi az irányt. Mivel attól tartott, hogy hitelezői nem adnának neki pénzt és Nansen sem bocsátaná rendelkezésére a hajóját, ha tudnák, mire készül, még a saját legénysége előtt is titokban tartotta az útirányváltozást. A Fram már Madeiránál járt, amikor Amundsen közölte társaival az új úti célt, mellyel mindenki egyetértett. Ekkor táviratozott Scottnak is, hogy közölje vele, mire készül. A brit sarkkutatót Melbourne-ben horgonyozva érte az üzenet: naplója szerint lesújtotta a hír.
A Fram 1911 februárjában kötött ki a Ross-jég által határolt Bálna-öbölben, ahol Amundsen és négy társa bázist épített ki, melynek a Framheim („Fram otthona”) nevet adták. Alaposan felkészültek, fejlesztették szánjaikat és felszerelésüket, a déli-sarki tél beállta előtt pedig utánpótlásraktárakat építettek ki a 80., 81. és 82. szélességi fokokon. Közben a rivális Scott is megérkezett Terra Nova nevű hajóján, ő Amundsenéktől valamivel nyugatabbra vert tábort, és hasonló előkészületeket tett. Áprilisban beköszöntött a négy hónapos, -40 Celsius-fokos tél, melyet a két rivális csapat a bázisokon vészelt át. Októberben végre megnyílt a lehetőség, hogy elindulhassanak a szánok a sarkkör felé. Őrült hajsza kezdődött a két csapat között, hogy melyikük éri el először a Déli-sarkot. A brit csapat motoros és kutyás szánokat, illetve Szibériából hozott pónikat vetett be, a norvégok kizárólag ötvenkét kutyájuk erejében és képességeiben bíztak. Amundsen hatvan mérföldes előnnyel indult, de nehezebb és kockázatosabb utat választott, mint Scott, aki félig-meddig kitaposott ösvényen haladt, ugyanis a korábbi brit sarkkutató, Ernest Schackleton nyomán haladt.
Az előkészületeknek és a létesített élelmiszerraktáraknak hála a norvég csapat útja különösebb megpróbáltatások nélkül, mondhatni unalmasan zajlott. Meredek emelkedőn jutottak fel a Központi-Antarktisz-fennsíkra. Mikor az élelem fogyni kezdett, a felesleges kutyákat leölték és az ő húsukból táplálkoztak. Amundsen és társai december 14-én érték el a Déli-sarkot, és kitűzték a norvég zászlót. Táborukat Polheimnek („otthon a Sarkon”) nevezték el, a fennsíknak a norvég király, VII. Haakon nevét adták. Visszafelé minden harmadik nap leöltek egy kutyát, így jutottak el az első raktárukhoz. 1912. január 25-én értek vissza a bázishoz, 99 nap és 2800 kilométer megtétele után. Az expedíció mind az öt tagja épségben átvészelte az utazást. Márciusban már Ausztráliában voltak, Amundsen itt jelentette be a világraszóló sikert – mivel az expedíció semmilyen hírközlő eszközt nem vitt magával, a közvélemény egészen addig nem értesülhetett róla.
Scott expedíciója nem volt ennyire szerencsés. Az út utolsó szakaszát gyalogszerrel kellett megtenniük, miután arra kényszerültek, hogy levágják kutyáikat és lovaikat. Nagy viszontagságok árán csak egy hónappal Amundsenék után, január 18-án érkeztek meg a Déli-sarkra, ahol a norvég lobogó látványa fogadta őket. A visszafelé vezető út gyalogosan lehetetlen vállalkozásnak bizonyult: az expedíció tagjai közül csak ketten élték túl a megpróbáltatásokat, maga Scott is odaveszett a hóviharban. A brit felfedező tragikus halála beárnyékolta Amundsen sikerét, az Antarktisz meghódítása azonban így is világraszóló siker lett. Többen – köztük példaképe, Nansen is – bírálták Amundsent, akit szerintük nem a tudományos kíváncsiság, hanem az elsőség és a vele járó hírnév érdekelt. Sokan nehéz természetű embernek írták le Amundsent, aki élvezi, ha másokat legyőzhet.
Hiába lett azonban híres a Déli-sark meghódítójaként, Amundsent, aki egy sikeres hajózási vállalatot is alapított, továbbra is az Északi-sarkra való eljutás vágya hajtotta. 1918-ban az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában indult hajóval az Északi-sark felé. Három telet töltöttek a sarkkörön, és habár magát a sarkot nem sikerült megközelíteniük, végigjárták az Északkeleti átjárót, hajójuk végül Szibériánál jégbe ékelődött. Ezt követően Amundsen repülővel próbálta elérni az Északi-sarkot: 1925-ben Ellsworth-szel Alaszkából indult hidroplánnal a sark felé, de idő előtt leszállásra kényszerültek. A következő évben léghajóval próbálkozott: a Spitzbergákról indulva keresztülrepülték a sarkkört, majd két nappal később Alaszkában szálltak le. Ezúttal azonban őket előzték meg: az amerikai Richard Evelyn Byrd két nappal korábban érte el repülővel az Északi-sarkot, mint ők.
1928 májusában Amundsen barátja és felfedezőtársa, az olasz Umberto Nobile önállóan indult el léghajóval, azonban a jármű a Spitzbergáknál lezuhant. Amundsen egy percig sem késlekedett, hogy barátja megmentésére induljon. Június 18-án Bergenből indult repülőn Nobile nyomában – ekkor látták őt utoljára. A gép roncsait néhány héttel később a norvégiai Tromsø partjainál találták meg, Amundsen holttestére azonban sohasem bukkantak rá. A híres felfedező életéről 2019-ben készült norvég filmdráma, melyben Amundsen legendáját és a mögötte megbújó, gyakran könyörtelen, sikert hajhászó férfi figuráját is bemutatták a készítők.
Tegnapi kultbaitünkben a képzőművészet vizeire eveztünk. Ha lemaradtál róla, alább elolvashatod:
