Ma ünnepelné 113. születésnapját a 20. századi mexikói képzőművészet ikonikus alakja, a zseniális önarcképeiről ismert Frida Kahlo.
Ma ünnepelné 113. születésnapját a 20. századi mexikói képzőművészet ikonikus alakja, a zseniális önarcképeiről ismert Frida Kahlo.
Magdalena Carmen Frieda Kahlo y Calderón néven született Mexikóváros egyik külső negyedében, Coyoacánban 1907. július 6-án. Később ő maga a mexikói forradalom tiszteletére 1910-et adta meg születési éveként. Édesapja, Guillermo Kahlo fotóművész Németországból települt Mexikóba (Frida azt állította, apja magyar zsidó származású volt, de jelen ismereteink szerint ez nem igaz). Első felesége halála után Guillermo újra megnősült, egy indián származású asszonyt, Matilde Calderón y Gonzálezt vette el. Négy lányuk született, akik közül Frida volt a harmadik. Gyerekként Frida gyakran betegeskedett. Hatévesen járványos gyermekbénulás miatt kilenc hónapig ágyba kényszerült, és a betegség következtében jobb lába deformálódott. Hogy eltakarja „fogyatékosságát”, gyakran hordott férfiruhát, később pedig hagyományos mexikói népviseletet, hosszú, színes, bő szoknyákat. Apja, akivel mindig jó kapcsolatot ápolt, ösztönözte rá, hogy testmozgással segítse felgyógyulását. Frida futballozott, úszott, sőt még birkózott is. Sokszor kisegített apja fényképész műtermében, ahol megtanulta a művészi látásmód alapjait.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Bár a család szűkös anyagi körülmények között élt, a lányoknak pedig hamar munkába kellett állniuk, hogy besegítsenek a pénzkeresésbe, Frida mégis továbbtanulhatott. Bejutott – a kevés felvett lány egyikeként – a város egyik legjobb középiskolájába. Azt tervezte, hogy orvos lesz belőle. A középiskolában ismerkedett meg a nála huszonegy évvel idősebb művésszel, Diego Riverával, aki éppen egy freskót készített az intézmény számára. Frida gyakran megleste őt munka közben, és elhatározta: egy napon hozzámegy feleségül. A tűzrőlpattant, szókimondó lányt a politika is érdekelte, részt vett egy baloldali diákkör munkájában. Tizennyolc éves volt, amikor egy közlekedési baleset örökre megváltoztatta az életét: hazafelé tartott az iskolából, amikor az autóbusz, amelyen egyik barátjával utazott, összeütközött egy villamossal. A balesetben a lány egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Több csigolyája is elmozdult és megsérült. Súlyos gipszfűzőt kapott, hónapokig ágyban feküdt. Ekkoriban kezdett el festeni, először csupán azért, hogy enyhítse az unalmát és elterelje a figyelmét a fájdalmakról. Az ágya felett függő tükörben szemlélte magát, ez inspirálta arra, hogy elkészítse első önarcképét. Később ez vált meghatározó témájává. Ő maga így nyilatkozott: „gyakran vagyok egyedül, és önmagamat ismerem a legjobban”. A szülei támogatták művészi törekvéseit.
Kétéves lábadozás után tudott visszatérni a hétköznapi életbe. Csatlakozott a Mexikói Kommunista Párthoz, itt találkozott újra Riverával. Megmutatta a festőnek a képeit – Rivera elismerősen nyilatkozott róluk és bátorította Fridát, hogy válassza a festészetet állandó hivatásának. Hamarosan egymásba szerettek, és 1929 augusztusában összeházasodtak. Rivera ekkoriban jól ismert, több országban is foglalkoztatott freskóművész volt, ezért a házaspár sokat utazott. 1930-tól három évig az Egyesült Államokban éltek, Rivera különböző felkéréseket teljesítve San Franciscóban, Detroitban, majd New Yorkban dolgozott. Habár az orvosai azt közölték Fridával, hogy a baleset miatt nem lehet gyereke, többször is teherbe esett – de minden alkalommal elvetélt. Ezt a fájdalmat dolgozta fel többek között a Henry Ford Kórház (vagy Repülő ágy) című képén. Rivera felkérést kapott a New York-i Rockefeller Központtól egy freskó elkészítésére, de összekülönbözött megbízóival, azok ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy a képen szereplő jelentős férfiak között Lenint is meg kívánta örökíteni. Frida közben honvággyal küzdött, és nyomasztotta Amerika légköre, egészsége is egyre rosszabbodott. A házaspár 1933-ban hazaköltözött Mexikóba.
A ’30-as években Frida művészete egyre szélesebb nyilvánossághoz jutott el – habár ő mindig azt mondta, tulajdonképpen csak saját magának fest, és meglepve tapasztalta, hogy mások is érdeklődnek a képei iránt. Kiállítást rendeztek a műveiből New Yorkban, majd Párizsban, ahol megismerkedett többek között Pablo Picassóval, Marcel Duchamp-mal és Marc Chagall-lal. A Louvre meg is vásárolta az egyik képét, így ő lett az első mexikói női festői, akinek a művét kiállították a neves múzeumban. Több felkérést is kapott: a Dorothy Hale öngyilkossága című képet Clare Booth Luce amerikai drámaíró-politikus felkérésére festette, akinek barátnője nem sokkal korábban saját kezével vetett véget életének. A megrendelő állítólag majdnem elájult, annyira elborzadt az elkészült festményt látva.
A Rivera házaspár aktív társadalmi életet élt, de kapcsolatuk nem volt felhőtlen. Diego korábban is tartott szeretőket, Mexikóba való visszatérésük után viszont egyre gyakrabban kezdett házasságtörő viszonyokat. Amikor Frida húgával, Cristinával bonyolódott kapcsolatba, az felesége számára – aki ekkor már sokadik vetélésén volt túl – végső törést jelentett. Bánatában levágta a haját, és úgy határozott, mostantól fogva őrá sem vonatkoznak a házastársi hűség szabályai. Férfiakkal és nőkkel egyaránt gyakran bonyolódott viszonyba. Legismertebb szerelmi kapcsolata a száműzött Lev Trockijjal volt, akinek a Rivera házaspár segített letelepedni Mexikóban. 1939-ben Frida és a férje elváltak – ekkor született egyik leghíresebb képe, A két Frida, melynek bal oldalán európai stílusú, a jobbon pedig hagyományos mexikói menyasszonyi öltözetben festette meg magát. Egy évvel később mégis újra összeházasodtak, és ugyanott folytatták, ahol abbahagyták: külön lakásban éltek, és mindketten szeretőket tartottak.
Habár Frida Kahlo művészetét sokan szürrealistának tartják, egyáltalán nem könnyű irányzatokba sorolni a festészetét. Képei erősen látomásszerűek, a szürrealistákkal ellentétben viszont nem homályos szimbólumokkal, hanem nagyon is megfejthető témákkal dolgozott, gyakran saját életéből, az őt ért megpróbáltatásokból merítette témáját, aktuális lelkiállapotát ábrázolta festményein. Szintén inspirálta őt az ősi azték, mexikói kultúra hatása, motívumvilága. Ő volt az első, aki nyíltan ábrázolta a női szexualitást és azokat az élményeket, tragédiákat, amiket csak nők élhetnek át (például a vetélés borzalmát). Önarcképein érzelemmentesen, mintegy maszkként ábrázolta saját magát – a képnek nem az arckifejezés, hanem az öltözet, a táj, a háttérben látható tárgyak, motívumok adják meg a jelentését.
Az 1940-es években Frida egészsége tovább romlott, szeretett édesapja halála is megviselte, de továbbra is aktív maradt, mind a festészetben, mind a politikában. Több műtéten is átesett, speciális acélfűzőt kellett viselnie, hogy megóvja a gerincét. Kipróbált sokféle kezelést, hogy fájdalmát enyhítse, de egyik sem hozott megoldást. A törött oszlop című képe, melyen meztelen felsőtesttel, darabokra tört oszlopként ábrázolt gerinccel festette meg magát, ezt a fájdalmat jeleníti meg. 1950-ben hét operációt végeztek a gerincén. Kerekesszékbe kényszerült, és állandó fájdalomcsillapításra szorult. 1953-ban Mexikóvárosban kiállítást rendeztek munkáiból: a megnyitóra mentőautó szállította, és a neki előkészített ágyból üdvözölte a megjelenteket. Jobb lába – melyről korábban már két lábujját le kellett vágni – hamarosan üszkösödni kezdett, ezért amputálták, sokáig az ágyát sem hagyhatta el. A következő év nyarán tüdőgyulladást kapott, mégis részt vett az USA guatemalai beavatkozása ellen tüntető politikai megmozduláson. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése: alig két héttel később, az 1954. július 13-ra virradó éjjelen szülőházában – a Kék Házban – érte a halál. A hivatalos jelentés szerint a negyvenhét éves festőnővel tüdőembólia végzett.
Halála után Frida Kahlo hírneve még sokkal magasabbra szárnyalt, mint életében. Mexikó egyik legjelentősebb festőjének kiáltották ki, és ezt a státuszát máig megtartotta. A ’60-as években éledező feminista mozgalom a legjelentősebb női művészek között tisztelte, a női alkotóerő egyik ikonjaként tekintettek rá. Férje 1958-ban eladta a Kék Házat a mexikói államnak, az épületben azóta múzeum üzemel. Frida Kahlo életéről 2002-ben játékfilm készült – a Julie Taymor rendezte alkotásban Salma Hayek alakította a címszerepet, melyért Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték.
Tegnapi kultbaitünk egy magyar festőről szólt, olvasd el azt is:
