Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Június 29. Péter és Pál napja, a hagyomány szerint a korai kereszténység két legjelentősebb alakjának, Szent Péternek és Szent Pálnak az ünnepe.
Pál, „a tizenharmadik apostol” a mai Törökország területén, a Földközi-tenger partján található Tarzusz városában született, mely akkoriban fontos kereskedőváros és a hellenizmus egyik szellemi központja volt. Születésének dátuma nem ismert, az Újszövetség alapján arra lehet következtetni, hogy Kr. u. 5 és 10 között látta meg a napvilágot, ugyanis István vértanú megkövezésekor még nem volt harmincéves. Benjámin törzséből származó, régi izráeli család gyermeke volt, amelynek tagjai hazájuktól távol élve, a diaszpóralétben is ragaszkodtak az ősi hagyományokhoz. Gyermeküknek az első zsidó király után a Saul nevet adták, de – mivel apja révén római polgárjoggal rendelkezett – már születésekor megkapta a római Paulus nevet is. A későbbi Pál apostolt két hatás érte egyszerre: ismerte a hellén műveltséget, jól beszélt görögül és latinul, megértette a sztoikus filozófia tanait, miközben a szigorú zsidó hagyománytisztelet jegyében nevelkedett. Ez a népek és a kultúrák közötti határhelyzet később kiválóan alkalmassá tette rá, hogy Jézus üzenetét elvigye a különböző gondolkodású és felfogású emberekhez.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Származásából és neveltetéséből adódóan Saul a farizeusok mozgalmához csatlakozott, és elszántan üldözte a kereszténységet. Habár Jézussal egy időben tartózkodott Jeruzsálemben, valószínű, hogy nem találkozott vele személyesen, csak tanítványai működéséből ismerte meg a tanait. Az Újszövetség szerint jelen volt István, az első keresztény vértanú halálakor, akit Kr. u. 35 körül a jeruzsálemi Nagytanács megkövezésre ítélt. Saul egyetértett az ítélettel, a kövezés végrehajtói pedig István ruháit az ő lába elé tették le, amiből arra következtethetünk, hogy valamiféle hivatalos szerepe is lehetett a kivégzésben. Az inkvizítori ügybuzgalmú Saul saját maga kért és kapott megbízólevelet a főpaptól, hogy Damaszkuszba utazzon és összeszedje az odamenekült keresztényeket, akiket törvény elé akartak állítani. A damaszkuszi úton azonban egész életét meghatározó fordulat következett be. Az elbeszélések ellentmondanak egymásnak, de a legtöbb történet szerint Saul előtt maga Krisztus jelent meg látomás formájában. A látomás akkora erővel hatott rá, hogy elvesztette a szeme világát. Három napig böjtölt, átértékelte egész addigi életét, és ezután Jézusra már nem hamis prófétaként, hanem Isten fiaként tekintett. Damaszkuszban egy Anániás nevű férfi megkeresztelte, ekkor visszanyerte a látását.
A pálfordulás után Saul véglegesen felvette római nevét, a Paulust (Pált), mely szimbolikus gesztusként is értelmezhető. A Saul ugyanis a zsidók szálfatermetű nagy királyára utal, míg a latin paulus jelentése: kicsiny. Pál apostol egész hátralévő életét arra tette fel, hogy Jézus tanítását elvigye a pogány népekhez. Korábbi állhatatosságával és ügybuzgalmával szolgálta az új célt. Az elbeszélések ismét ellentmondanak egymásnak. Egyesek szerint megtérése után Pál a Damaszkusztól délkeletre fekvő Arábia területére utazott téríteni, később Jeruzsálembe ment, ahol Péter és Jakab apostolokkal találkozott. Mások szerint Pál rögtön Jeruzsálembe ment, ahol a helyi keresztény közösség gyanakodva fogadta egykori üldözőjét, félelemből mindenki elbújt előle. Barnabás vette pártfogásába Pált, segítségével találkozhatott és hitvitákat folytathatott az apostolokkal. A helyi zsidó közösség azonban az életére tört, ezért hamarosan távoznia kellett Jeruzsálemből. Kr. u. 47-48-ban, Barnabással közösen indult térítő útjaira, Ciprusra, Kis-Ázsiába, Antiochiába.
A zsidók közül kevesen hallgatták meg Pál szavait, a pogányok azonban tömegesen csatlakoztak hozzá, ez azonban vitákat váltott ki az őskereszténységen belül. A Kr. u. 48-ban tartott ún. apostoli zsinaton a jeruzsálemi és antiochiai gyülekezet képviselői arról vitáztak, először fel kell-e vennie valakinek a mózesi vallást ahhoz, hogy megkeresztelkedhessen, vagy a pogányok azonnal, „kerülő út” nélkül felvehetik a kereszténységet. Pál úgy vélte, szükségtelen a mózesi törvényekhez való ragaszkodás, a zsidó étkezési tilalmak betartása és a körülmetélés, Jézus üzenetének befogadásához elegendő a keresztség felvétele. Az ügyben kompromisszum született: elismerték Pál és Barnabás térítő módszereit, de kikötötték, hogy négy ószövetségi törvényt (a bálványáldozati hústól, a vér és a megfulladt állat fogyasztásától, illetve a paráznaságtól való tartózkodást) a pogányokból lett keresztényeknek is be kell tartaniuk. Pál apostol ezután még két fontos térítő úton vett részt. Először Szilas kíséretében Görögországba utazott (Kr. u. 49-52), itt miután Makedóniából elüldözték őket, Athénban és Korinthoszban térítettek. A harmadik út, melynek Kr. u. 53-ban vágott neki, Galatián és Frígián keresztül a kis-ázsiai Efezusba vezetett. A város vezető szerepet töltött be akkoriban Kis-Ázsiában, és a pogány Artemisz-kultusz központja volt.
Térítőútja befejeztével, Kr. u. 58-ban Pál visszatért Jeruzsálembe, ahol hamarosan bajba keveredett. Ellenfelei templomgyalázással vádolták, ugyanis látogatásakor társát, az efezusi Tromfiuszt is bevezette a templom udvarára, ahová csak zsidók léphettek be. Pált letartóztatták és a Nagytanács elé vitték, ahol farizeus voltára hivatkozott, ezért a tanács képtelen volt döntést hozni az ügyében. Amikor Pál megtudta, hogy ellenfelei titokban a megölését tervezik, tájékoztatta a római katonai parancsnokot, aki Cezareába, a helytartó elé szállíttatta őt. A helytartó hajlandó lett volna a zsidók kérésére visszavitetni Pált Jeruzsálembe, ő azonban – tudva, hogy ez életveszélyt jelent – római polgárjogára hivatkozva a császári törvényszékhez fellebbezett. Tengeri úton szállították Rómába, azonban Málta szigeténél a gálya viharba került és hajótörést szenvedett. A legenda szerint a szigeten egy vipera megmarta Pált, aki az isteni oltalomnak hála mégsem halt bele a kígyóharapásba. Pál végül egy alexandriai hajón jutott el Rómába, ahol két évig tartották magánőrizetben, mialatt a perére készült.
A források nem egyértelműek azzal kapcsolatban, hogyan ért véget Pál apostol római fogsága. A hagyomány szerint kiszabadult, és folytatta térítő tevékenységét. Nero császár keresztényüldözése során azonban újból elfogták, halálra ítélték, és Kr. u. 67. június 29-én, Szent Péterrel egy napon kivégezték. Az ítéletet lefejezéssel hajtották végre, a legenda szerint a pallos suhintása után Pál apostol feje elgurult, hármat ugrott, és ahol földet ért, három forrás fakadt. Pál apostol Rómában nyugszik, a hagyomány szerint sírja fölé építtette Constantinus császár a ma Szent Pál-bazilikaként ismert főtemplomot. Szent Pál a misszionáriusok és a teológusok védőszentje, jelképe a kard. Ünnepét Szent Péterrel együtt haláluk évfordulóján, június 29-én tartja a nyugati kereszténység, emellett megtérésének napja, január 25. is ünnepnapnak számít. Pál apostolnak fontos szerepe volt abban, hogy a kereszténység világvallássá vált, de emellett számos teológiai alapvetés – például Krisztus isteni mivoltáról és a hit általi megigazulásról szóló tézisek – is az ő nevéhez köthetők. Az Újszövetség huszonhét könyvéből tizenhárom vagy tizennégy tulajdonítható neki, legismertebbek a térítőútjai során írt levelei.
Pál apostol alakját és életét számtalan formába dolgozta fel a művészet. Jól ismert Caravaggio képe, a Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton (1600), El Greco Szent Pál (1606) című festménye és Michelangelo Szent Pál márványszobra (1503–04). Rembrandt számos képet is szentelt az apostolnak, melyek közül a leghíresebb a Szent Pál a börtönben (1631). Pál alakja felbukkan Henryk Sienkiewicz regényében, a Quo vadis?-ban és a belőle készült filmváltozatokban is, de még a countrylegenda, Johnny Cash is írt egy regényt a legendás hittérítőről, A fehér ruhás ember címmel. Önálló filmek is születtek Pál életéről, ezek közül elég megemlítenünk az olasz–cseh–német koprodukcióban készült Szent Pál (2000) minisorozatot és az amerikai gyártású Pál, Krisztus apostola (2018) című alkotást.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
