Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője Jean-Jacques Rousseau.
„Az ember szabadnak született, de láncokat visel” – mondta Jean-Jacques Rousseau, a francia felvilágosodás legjelentősebb alakja.
A filozófusként, íróként és zeneszerzőként is ismert Rousseau Genfben született 1712. június 28-án, egy szegény kálvinista órásmester fiaként. Anyja – a helyi lelkész lánya – a fiú születése után egy héttel meghalt, valószínűleg gyermekágyi lázban. Rousseau-t tízéves koráig özvegy édesapja nevelte, aki gyakran felolvasott neki a klasszikusokból, felkeltve fia érdeklődését az irodalom és a filozófia iránt (a kis Jean-Jacques a legjobban Plutarkhosz művét, a Párhuzamos életrajzokat szerette). 1722-ben azonban apja szóváltásba keveredett egy kapitánnyal, ezért el kellett menekülnie a városból. A fiú nevelését egy Lambercier nevű lelkészre bízta, aki főként katekizmust és latint oktatott neki. Két évvel később Rousseau egy ötvösmester inasa lett – visszaemlékezéseiben (Vallomások) brutális, érzéketlen embernek írta le mesterét. Három évet töltött ebben az állásban, majd otthagyta Genfet és Olaszországba utazott, ahol áttért a katolikus hitre.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Torinóban lakott, ahol egy fiatal özvegyasszony, a frissen katolizált ifjakat befogadó Madame de Warens házában kötött ki. Pártfogója nemcsak második édesanyja, de szeretője is volt a fiatal Rousseau-nak. A nagy műveltségű, hatalmas könyvtárral rendelkező asszony házában alapozta meg filozófiai és teológiai ismereteit (ekkor olvasta Descartes, Pascal, Hobbes, Locke és megannyi szerző műveit), emellett zenét és zeneszerzést tanult, kitalált egy újfajta kottaírási módszert. Ekkoriban írta első szépirodalmi művét, a Nárcisszusz című vígjátékot is. 1741-ben, tízévnyi Torinói tartózkodás után Párizsba utazott, ahol zenészként némi hírnévre tett szert, majd Velencében a helyi francia követ titkára lett. A követ rengeteg munkával halmozta el, fizetése azonban csekély volt, ezért két év titkári munka után inkább visszatért Párizsba, ahol ismét zenészként tevékenykedett. Kezdetben kisebb botrányt okozott azzal, hogy azt állította, az olasz zene fenségesebb, mint a francia. Hamarosan azonban nagy sikereket ért el A falusi jós című, népszínművekre hajazó vígoperájával.
Rousseau ekkoriban fogadta fel szolgálójának Therèse Levasseurt. A szellemileg visszamaradott, analfabéta szobalány hamarosan az író élettársa lett, akivel – a rengeteg félrelépést nem számítva – élete végéig együtt maradt. Bár sohasem házasodtak össze, Rousseau úgy bánt Therèse-zel, mintha a felesége lenne, a legelőkelőbb körökbe is magával vitte, és elvárta ismerőseitől, hogy a kellő tisztelettel viseltessenek iránta. Az asszonytól öt gyereke született, az apaság azonban nem volt kedvére való, ezért mind az ötjüket lelencházba adta. Szintén Párizsban ismerkedett meg Denis Diderot-val, aki akkoriban épp a felvilágosodás nagy műve, az Enciklopédia szerkesztésén munkálkodott, amibe Rousseau is bekapcsolódott. 1749-ben Diderot-t egyik írása miatt ateizmus vádjával elítélték és bebörtönözték. Rousseau gyakran meglátogatta barátját a börtönben, az egyik ilyen alkalommal történt, hogy egy hirtelen „bevillanás” megváltoztatta egész pályáját.
A börtönbe igyekezett, gyaloglás közben pedig olvasott. Az éppen kezébe akadt folyóirat hasábjain megpillantotta a dijoni akadémia pályázatát, melyben olyan filozófiai értekezéseket vártak, amelyek arra adnak választ, vajon a tudományok és művészetek fejlődése javította vagy rombolta az erkölcsöket. (Más források szerint Diderot hívta fel a figyelmét a pályázatra.) Rousseau azonnal munkához látott, és megírta Értekezés a tudományokról és művészetekről című művét, amely óriási sikert aratott, elnyerte a pályázat fődíját és 1750-ben megjelenhetett nyomtatásban. A mű azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a korszakban bevett általános nézettel ellentétben negatív választ adott a feltett kérdésre. Szerzője szerint az ember alapvetően jó és nemes lény, akit a civilizáció ront meg. A természetben élő primitív népek boldogok és megőrizték egyszerű, nemes erkölcseiket, míg az európai civilizáció eltorzította az erényt, és egyenlőtlenséget hozott létre a polgárok között. Következő művében – Az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól (1755) – a magántulajdont tette felelőssé ezért az egyenlőtlenségért, melynek megszületése kapzsiságot és önzést szült a világban. Ez az értekezése azonban nem nyerte el az akadémia tetszését. Filozófustársa, Voltaire is erősen bírálta a művet, a számára küldött tiszteletpéldányt így véleményezte: „Íme egy koldus filozófiája, aki azt szeretné, ha a szegények kirabolnák a gazdagokat.” Ettől kezdve végleg elmérgesedett a viszony a két gondolkodó között, akik életük végéig bírálták és megvetették a másikat.
A következő évben Rousseau élettársával Montmorencyba költözött, a filozófusokat pártoló Madame d’Épinay kastélyába. Itt születtek legjelentősebb művei. Az Új Héloïse című, levélformában írt regény idillikus szerelemfelfogást mutat be, amelyben a társadalmi előítéletek, elvárások és rangbeli különbségek helyett a kölcsönös szeretet és megbecsülés a házasság alapja. A regény – mely egy úrnő és házitanítója szerelmének története – Rousseau legsikeresebb munkája lett, rengeteg kiadást ért meg Európa-szerte. A társadalmi szerződésről című műben arról értekezik, hogyan nyerheti vissza szabadságát az ember a fejlett társadalomban. Úgy véli, a népnek magának kell választania vezetőit, akiket bármikor visszahívhat. Az emberek akkor szabadok, ha a saját maguk alkotta törvényeknek engedelmeskednek. Az államot az egyének szuverén szerveződéseként látja. Az Emil, avagy a nevelésről Rousseau pedagógiai nézeteit fejti ki. Alapvető elve, hogy a nevelőknek hagyniuk kell kibontakozni a gyerekeket, nem szabad beavatkozniuk a fejlődésükbe. A gyerekeket meg kell óvni a káros behatásoktól, melyek torzíthatják erkölcseiket és világképüket, ezért a legjobb a civilizációtól távol, falun felnevelni őket.
Az Emil szintén nagy visszhangot váltott ki, és a 18. század végén fellépő reformpedagógusok (Pestalozzi, Basedow és mások) számára alapvető hivatkozási pont lett. Arisztokrata hölgyek nyilvánosan, az operában kezdték szoptatni gyermekeiket, hogy hitet tegyenek Rousseau nevelési módszerei mellett. A konzervatívabb erőknek persze nem tetszettek a filozófus által hirdetett elvek. 1762-ben a Sorbonne teológiai kara megvizsgálta az Emilt, majd javaslatukra a párizsi bíróság elfogatóparancsot adott ki a felforgató iromány szerzője ellen. Rousseau Svájcba menekült, Genfben próbált letelepedni, de onnét szintén kiűzték botrányos könyvei miatt. Nagy Frigyes porosz király, „a filozófusok barátja” segítségével egy franciaországi faluban, Moûtiers-ben telepedhetett le, azonban néhány év múlva méregkeverés vádjával a faluból is elkergették. Angliába költözött, ahol filozófus kollégája, David Hume fogadta be. Rousseau itt gazdag társadalmi életet élt, III. György király évjáradékot ajánlott fel számára. Üldözési mániája azonban fokozatosan elhatalmasodott rajta, a hozzá végig hűséges Hume-ot is árulással vádolta meg, elszökött és illegálisan visszatért Franciaországba. Az elfogatóparancs ellenére – amit senki sem akart érvényesíteni – 1770-től újra Párizsban élt, és kottamásolásból tartotta fenn magát.
Élete utolsó éveiben önéletrajzát, a Vallomásokat írta. A mű megalkotására Voltaire egyik röpirata ösztönözte, melyben a régi rivális az Emil kapcsán szemére vetette, hogy a nevelésről értekezik, miközben mindegyik gyerekét árvaházba küldte. Az izgalmas és olvasmányos Vallomások nem csupán egy zaklatott, kalandos élet históriája, de egy emberi lélek útját is végigköveti. Ezzel párhuzamosan, lengyel hazafiak kérésére 1772-ben megírta a lengyel alkotmányt. Voltaire újabb támadására egy röpirattal válaszolt Minden franciának, aki még szereti az igazságot címmel. Élete végén Girardin márki Párizs melletti birtokára, Ermenonville-be költözött. Itt érte a halál, szélütés következtében, 1778. július 2-án, alig egy hónappal Voltaire után. A francia forradalom alatt mindkettejük hamvait a párizsi Pantheonba vitették, a restauráció idején azonban eltávolították onnan. Rousseau-t az utókor a 18. század egyik legnagyobb gondolkodójának tekinti, akinek művei egész eszmerendszerekre voltak hatással. A forradalom vezéralakjai, Robespierre és társai gyakran hivatkoztak Rousseau eszméire, de a későbbi szocialisták is előfutárukat tisztelték benne. Oktatásról alkotott téziseit máig a pedagógia fontos alapművének tartják.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
