Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője Salman Rushdie, akit A sátáni versek című regényéért Khomeini ajatollah kiközösítésre és halára ítélt.
Ahmed Salman Rushdie 1947. június 19-én született Bombayben, kasmíri származású muszlim családban (hitét felnőttkorára elhagyta, ateistának vallja magát). Apja gazdag ügyvéd és üzletember, anyja tanárnő volt, négy testvér közül ő volt az egyedüli fiú. Iskoláit először szülővárosában, egy előkelő magániskolában végezte, majd Angliában, egy bentlakásos fiúkollégiumban folytatta. A Cambridge Egyetemen, történelem szakon diplomázott, majd hazaköltözött a családjához, akik időközben Pakisztánba települtek át. Ott a tévében kapott írói munkát, hamarosan azonban visszatért Angliába és egy reklámügynökségnél helyezkedett el szövegíróként. Több, angol nyelvterületen híres reklámszlogen – például az American Express hitelkártya vagy a Nestlé Aero csokoládéjának jelmondata – is tőle származik. A reklámszakmában töltött évek alatt folyamatosan próbálkozott irodalommal, de sok évbe telt, mire sikereket ért el. Első regénye, az 1975-ben megjelent Grímusz, amely egy indiai legendákra épülő kvázi fantasy történet, teljesen észrevétlen maradt.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Következő regénye, az 1981-ben kiadott Az éjfél gyermekei azonban egy csapásra meghozta számára a világhírt. A terjedelmes regényt, amelynek cselekménye évtizedeket ölel át és több száz karakterrel dolgozik, az ún. mágikus realizmus egyik legjelentősebb műveként tartja számon az irodalomtudomány. A történet főhőse Szalím Szinai, egy indiai muszlim fiú, aki éppen országa függetlenné válásának pillanatában született, ezért életének folyása összefonódik hazája sorsával. Különleges képesség birtokában van: képes olvasni mások gondolataiban, és ennek segítségével titkos kapcsot hoz létre a hozzá hasonló, természetfeletti erőkkel bíró éjféli gyermekek között, akik a függetlenség kikiáltásának órájában születtek. A regényben összekapcsolódik az indiai és pakisztáni történelem a fantasztikummal, a családregény a muszlim és hindu legendákkal. Rushdie könyvét az év legkiválóbb irodalmi alkotásaként ünnepelték, és elnyerte az 1981-es Man Booker-díjat. Később kétszer is megszavazták a rangos irodalmi kitüntetés addigi legkiválóbb díjazottjának. Az éjfél gyermekeit emellett többen is az utóbbi ötven év legfontosabb angol nyelvű regényének tartják.
Rushdie ezután egy kisregénnyel jelentkezett – Szégyen (1983) –, amely a pakisztáni kaotikus állapotokról beszélt. Következő nagyregénye, A sátáni versek 1988-ban jelent meg, az irodalmi elismerés mellett azonban ezúttal világméretű botránnyal is szembe kellett néznie a szerzőnek. A regény címe egy vitatott történetre utal Mohamed próféta életéből. Tanításai kezdetén Mohamed, hogy a többistenhívő mekkai oligarcha szimpátiáját elnyerje, „a sátán által a nyelvére rakott” verssorokat recitált, melyek elismerték három pogány istennő létezését. Később azonban, az iszlám szigorú monoteizmusához híven ezeket a verseket a próféta kitörölte a Koránból. A muszlimok többsége tagadja ezt a történetet, minden alapot nélkülöző mítosznak minősíti. Rushdie regénye – melynek két, indiai származású főhőse csodás módon túlél egy muszlim terroristák által végrehajtott repülőgépes bombamerényletet és varázslatosan újjászületik – azonnal célkeresztbe került, a muszlim közösség ugyanis istenkáromlónak minősítette. Holott a regényben az író nem említi Mohamed prófétát és nem is foglal állást a címbeli, vitatott verssorok ügyében.
A sátáni verseket közösség elleni izgatás vádjával több országban betiltották, legelőször az író szülőhazájában, Indiában. Pakisztánban tízezer fős tüntetést tartottak a regény és szerzője ellen, Angliában iszlámhívők könyvégetéseket rendeztek, több országban könyvesboltokat gyújtottak fel. Irán vallási vezetője, Khomeini ajatollah kiközösítette és halálra ítélte Rushdie-t és mindenkit, aki a könyv kiadásában részt vett és a megjelenés előtt ismerte a tartalmát. A halálos fatva (vallási ítélet) mögött valószínűleg az húzódhatott meg, hogy a könyvben Rushdie igencsak barbár, véres tömeghisztériaként ábrázolja az iráni forradalmat. Az író, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki, hivatalosan (és óvatosan) bocsánatot kért, ezt azonban az ajatollah visszautasította. Az író védelmet kért és kapott Margaret Thatcher brit miniszterelnöktől, és a következő években szigorú biztonsági intézkedések mellett, bujkálva élt. Számos nyugati művész és értelmiségi állt ki Rushdie mellett, köztük Bono, a U2 frontembere, aki a zenekar koncertjein felszólalt az író védelmében és arra kérte, Rushdie-t, ha a közönségben van, jöjjön fel a színpadra. 1993-ban, egy Wembleyben tartott koncert alkalmával Rushdie élt a lehetőséggel. A muszlim világban azonban egészen más „művészi elbánásban” részesült: az 1990-es, Nemzetközi gerillák című pakisztáni kémfilmben Rushdie egyenesen a főgonosz alakjában jelenik meg, aki destabilizálni kívánja az ország gazdaságát. A cselekmény végén a hős pakisztáni kommandósok meggyilkolják az ördögi Rushdie-t. A film odahaza óriási kasszasiker lett, nyugaton viszont a legtöbb ország – érthető módon – tartózkodott a bemutatásától.
1991 júliusában A sátáni versek japán fordítóját, Igarasi Hitosit halálra késelték, tíz nappal korábban az olasz fordító, Ettore Capriolo ellen követtek el hasonló merényletet, ő azonban túlélte a késelést. A norvég fordítót, William Nygaardot merénylők hátba lőtték, de ő is szerencsésen túlélte az esetet. Törökországban egy muszlim fundamentalista csoport felgyújtott egy szállodát, amikor a könyvet török nyelvre lefordító író-humorista, Aziz Nesin ott tartózkodott. Nesin sikeresen kimenekült a hotelból, harminchét ember azonban életét vesztette a lángokban. Magyarországon sokáig kizárólag kalózkiadásban volt olvasható a regény. Habár az Európa kiadó azzal érvelt, hogy a könyv nem elég színvonalas ahhoz, hogy kiadják, a legtöbben úgy sejtették, a hasonló megtorlásoktól való félelem az oka a visszakozásnak. Végül 2004-ben jelenhetett meg magyarul A sátáni versek, a fordító neve azonban nem szerepelt a kötetben, csak a második, 2014-es kiadásban olvasható.
Rushdie bujkálásának 1998-ban lett vége, amikor az iráni kormány a Nagy-Britanniához való diplomáciai közeledés jegyében úgy nyilatkozott, nem támogatja (bár nem is hátráltatja) az író elleni erőszakos fellépést. A fundamentalista iszlámhívők ugyanakkor továbbra is kitartanak a halálos fatva mellett, sőt 2016-ban a Rushdie fejére kitűzött 2,8 millió dolláros vérdíjat megemelték további 600 ezer dollárral. 2007-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte az írót, aki a 2000-es évek eleje óta New Yorkban él. Sir Rushdie négyszer nősült és két gyermek édesapja. A bulvársajtó 2004-ben kapta fel a nevét, amikor feleségül vette Padma Lakshmi indiai származású modellt, tévés műsorvezetőt. A házasság azonban nem bizonyult tartósnak, három évvel később válással végződött.
Rushdie híres regényei közé tartozik még A Mór utolsó sóhaja (1995), mely a 15. században Spanyolországból száműzött, Dél-Indiában letelepedett zsidók leszármazottainak történetét meséli el Az éjfél gyermekeihez hasonló, játékosan bravúros stílusban. A Fúriadüh (2001) az indulatoktól fűtött, a globalizáció központjaként ábrázolt New York portréját veti papírra (és alig néhány héttel a szeptember 11-i terrortámadás előtt jelent meg a könyvesboltok polcain), a Sálimár bohóc (2005) pedig a muszlim fundamentalizmus és terrorizmus jelenségével foglalkozik. 2012-ben brit–kanadai koprodukcióban készült filmes feldolgozás Az éjfél gyermekeiből, melynek forgatókönyvét maga Rushdie írta. A nagy költségvetésű, Srí Lankán forgatott film (a stáb a botrány elkerülése végett döntött úgy, hogy nem Indiában és Pakisztánban dolgozik) végül inkább közepes és kifejezetten rossz kritikákat kapott.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Itt elolvashatod:
