Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Federico García Lorca leghíresebb művében, a Vérnászban járunk.
Mindössze harmincnyolc éves korában halt tragikus halált a 20. század legnagyobb hatású spanyol drámaírója és költője: Federico García Lorcát Franco milicistái lőtték agyon.
A költő Federico del Sagrado Corazón de Jesús García Lorca néven született 1898. június 5-én, egy andalúziai faluban, Fuente Vaquerosban. Apja vagyonos helyi földbirtokos volt, anyja tanítónő. Szülei nagyra becsülték a műveltséget, Federico kis korától kezdve termékeny, a művészetek iránt fogékony környezetben nevelkedett. Különösen élénken hatott rá a népi költészet és a népzene, melyek nyoma egész életművében jelentős maradt. Tízéves volt, amikor a család Granadába költözött, iskoláit is itt végezte. Kamaszkorától írt verseket, dalokat – kezdetben zenész szeretett volna lenni, kiválóan zongorázott. Tizenhat éves korától a Granadai Egyetem diákja volt, párhuzamosan hallgatott filozófiát és jogot, mellette zenét és festészetet is tanult. Egyik tanára ajánlására felvették a Madridi Egyetemre. A fővárosba költözött, a kollégiumban olyan későbbi nagy művészekkel barátkozott, mint Luis Buñuel és Salvador Dalí.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Egyetemistaként folyamatosan jelentek meg versei az újságokban, folyóiratokban, majd huszonegy évesen kiadták első verseskötetét is. Míg a fiatal költők ekkoriban az expresszionizmus és más avantgárd irányzatok hatása alatt álltak, a formák szétrobbantását tűzték ki céljuknak, García Lorca a népi balladai hagyományokat élesztette újjá, költeményeiben a szegény emberek vágyait, szerelmét, gyűlölködését énekelte meg. Hamarosan színpadi művekkel is megpróbálkozott. Legelső darabja egy pillangó és egy csótány tragikus szerelméről szólt, ez azonban annyira negatív fogadtatásban részesült – szó szerint kinevették –, hogy később letagadta, és az 1927-es Mariana Pinedát nevezte meg első drámájának. Ez utóbbi darab bemutatója óriási siker lett – az előadás díszleteit Dalí tervezte –, és García Lorcát költőként is egyre jobban elismerték. Cigányrománcai, melyekben tragikus vagy éppen vidám színben festette meg a cigányság életének mozzanatait, különösen népszerűek lettek.
Lorca azonban a sikerek dacára depresszióba süllyedt. Egyre kevésbé tudta titkolni homoszexualitását barátai és a nyilvánosság előtt, és megviselte őt Emilio Aladrén Perojo szobrász iránt érzett viszonzatlan szerelme. Összeveszett Buñuellel és Dalíval, ugyanis híres, 1929-es avantgárd filmjüket, Az andalúziai kutyát – tévesen – ellene intézett támadásként értelmezte. Szintén bántotta, hogy a köztudatban főként „cigányköltőként” élt a neve, pedig ez csupán egy ciklus volt lírájában. Családja anyagi támogatásával az Egyesült Államokba utazott, ahol a Columbia Egyetemen képezte magát tovább. Szemtanúja volt a Wall Street összeomlásának, a gazdasági világválságot kirobbantó fekete csütörtöknek. New Yorkban írt versei – melyekben elrugaszkodva korábbi tematikájától a modern nagyvárosi, kapitalista életmódot ostorozza – csak posztumusz jelentek meg.
Primo de Rivera tábornok rezsimjének bukása és a köztársaság kikiáltása után, 1931-ben hazatért, és hamarosan színházigazgató lett Madridban. Elkötelezett híve volt a köztársaságnak, és jól is ment a sora ekkoriban. Ezekben az években írta három leghíresebb drámáját, a paraszti trilógiának tekintett Vérnász, Yerma és Bernarda Alba háza című darabokat. Ezekben a spanyol vidék berögzült, feudális hagyományai által gúzsba kötött életformát és az ennek áldozatul esett emberek tragédiáját ábrázolta megdöbbentő hitelességgel és drámai erővel. A Vérnász fiatal menyasszonyát anyagi érdekből házasítja meg a családja, de ő egy másik férfiba, Leonardóba szerelmes, aki hozzá képest szegénynek számít, és akinek családja felelős a vőlegény apja és bátyja haláláért. Az esküvő napján Leonardo megszökteti a menyasszonyt, a násznép pedig elindul, hogy megtalálja őket és igazságot tegyen. A Yerma főhőse egy gyermektelen asszony, aki rideg férje mellett képtelen megtalálni a boldogságot. Anyaság iránti vágya megszállottsággá fajul, végül meggyilkolja férjét. A trilógia – bár a szerző sohasem szánta annak műveit – záródarabját, a Bernarda Alba házát, mely egy lányain zsarnokként uralkodó matriarcháról szól, García Lorca a halála előtt két hónappal fejezte be, és csak egy évtizeddel később kerülhetett színpadra.
García Lorca költői és zenészi tehetsége a drámáiban is erősen megmutatkozik. A realista ábrázolás, a paraszti világ érzékletes bemutatása mellett végig balladai hangvétel, erős szimbolizmus és a népi művészetre jellemző gazdag formavilág található meg bennük. A szigorú, fojtogató normák mellett a hősöket maga a sors, a végzet tartja foglyaként és akadályozza meg boldogságukat, irányítja őket a tragédia felé. Állandó, visszatérő motívum a vér, a ló, a lovas, a hold, a halál. A Vérnászban a Halál idős koldusasszony képében jelenik meg, a vér pedig – mely az életet, a termékenységet szimbolizálja – a gyilkosság, a pusztulás hordozója lesz.
A köztársaság azonban nem bizonyult hosszú életűnek: 1936 nyarán Spanyolországban egyre feszültebb a légkör. A politikai merényletek és gyilkosságok láttán García Lorca, aki közismert baloldali művészként szúrta a szemét a szélsőjobboldali erőknek, jobbnak látja vidékre menekülni a fővárosból. Néhány nappal Franco tábornok katonai puccsa előtt érkezett Granadába. Augusztus 18-án unokatestvérét, aki a káosz közepette elvállalta a város polgármesterségét, a nacionalista erők elfogták és kivégezték. Ugyanaznap García Lorcát is letartóztatták, és másnap három társával együtt a Víznar és Alfacar falvak közötti országúton agyonlőtték. Hiába könyörgött az életéért a hatóságoknál barátja, a világhírű zeneszerző, Manuel de Falla. A Franco-rezsim jó időre betiltotta műveit, először csak 1953-ban engedélyezték egy erősen cenzúrázott gyűjteményes kötet kiadását. Csak a szélsőjobboldali diktatúra bukása után, a ’70-es években jelenhettek meg művei újra teljes valójukban a szerző szülőhazájában. García Lorca haláláról Radnóti Miklós versben emlékezett meg – nem tudhatta, hogy hét évvel később ő maga is hasonlóan tragikus körülmények között leli halálát.
A Vérnászból – melyet Illyés Gyula fordított magyarra – Szokolay Sándor írt háromfelvonásos operát, melyet 1964-ben a budapesti Operaházban mutattak be először. 1981-ben Carlos Saura világhírű spanyol rendező táncfilmet készített a darabból, melyben egy flamencotársulat eleveníti meg a dráma eseményeit. A Yerma egyik legismertebb filmadaptációja szintén Magyarországon készült: Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezésében 1984-ben forgatták, a következő évben ezt küldte hazánk az Oscarra, azonban nem válogatták be a jelöltek közé. A műből 1998-ban többek között Irene Papas szereplésével készült spanyol filmadaptáció, majd 2017-ben egy modernizált verzió született, melyben a cselekményt napjainkba, London nagyvárosába ültették át. A Bernarda Alba házából 1987-ben készült filmverzió a szerző szülőhazájában, de angol tévéfilm és napjaink Iránjába helyezett színpadi újraértelmezés is született a darabból.
Lemaradtál a tegnapi kultúraadagról? Innen pótolhatod:
