Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Van, aki forrón szereti című filmben járunk, ahol az egyik főszereplő, Joe, nőnek öltözve, egy lányzenekarhoz csatlakozva menekül a maffia elől.
Tony Curtis Bernard Schwartz néven látta meg a napvilágot 1925. június 3-án Manhattanben, Mátészalkáról kivándorolt magyar zsidó szülők legidősebb gyermekeként. Apja szabómester volt, a család a szabóműhely hátsó helyiségében lakott. Egészen ötéves koráig nem tanult meg angolul, szülei és a környezete kizárólag magyarul beszélt. Anyja – akit később skizofréniával diagnosztizáltak – gyakran bánt kegyetlenül a fiaival, verte őket. A család nehéz körülmények között, a nyomor szélén tengődött. Amikor Bernard nyolcéves volt, őt és két öccsét a hatóságok egy hónapra árvaházba küldték, mert szüleiknek nem volt elég pénze ételre. A fiú gyakran lógott az iskolából, és utcai bandákhoz csapódott. Gyakran járt moziba, a filmek jelentették számára a menekülést a valóság problémái elől. Tizenhárom éves volt, amikor öccse, Julius – aki a világon a legközelebb állt hozzá – szörnyethalt egy közlekedési balesetben. Látva a kis Bernard hányattatott sorsát, a család egyik szomszédja cserkésztáborba küldte a fiút, remélve, hogy ott helyes módon vezetheti le az energiáit és megtanulhat fegyelmezetten viselkedni. Bernard a cserkészek között kezdett először színészkedni, és tizenhat évesen egy iskolai darabban lépett először színpadra.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1942-ben a tizenhét éves Bernard bevonult a haditengerészethez, és három évig a földközi-tengeri hadszíntéren szolgált. A háború végével leszerelték, a szolgálatáért kapott járadékból pedig beiratkozott egy New York-i színitanodába. Színésznövendékként számos darabban játszott, így figyelt fel rá egy hollywoodi szereplőválogató ügynök, aki meghívta Los Angelesbe. Ügynöke révén bemutatkozhatott David O. Selznick producernek, aki hétéves szerződést ajánlott a jóképű sztárpalántának a Universal stúdiónál. Bernard ekkor vette fel a Tony Curtis művésznevet. A keresztnevet kedvenc regénye, Hervey Allen Anthony Adverse című könyve nyomán, a vezetéknevet pedig egy Kertész János nevű unokatestvére után választotta. Kezdetben kisebb szerepekben tűnt fel filmekben, epizodistaként kitűnt például A ’73-as Winchester (1950) című westernben James Stewart oldalán. A következő évben játszotta első főszerepét A tolvaj herceg című egzotikus kalandfilmben, melyet hasonló darabok követtek. Ugyanebben az évben feleségül vette kolléganőjét, Janet Leigh színésznőt, akivel együtt játszottak az 1953-as Houdiniben, melyben Curtis a legendás magyar származású illuzionistát alakította.
Világsztárrá az 1956-os Trapéz című filmmel vált, amelyben Burt Lancester és Gina Lollobrigida társaságában egy cirkuszi akrobatát játszott. A látványos cirkuszi elemekkel dúsított melodráma az év egyik nagy közönségsikere lett. A következő évben Lancester producerként és főszereplőként meghívta őt A siker édes illata című filmbe, így komolyabb drámai alkotásban is bemutatkozhatott. Ezt követte 1958-ban A megbilincseltek, melyben Curtis és Sidney Poitier két menekülő fegyencet alakítanak, akiknek egymás iránti előítéleteikkel és az amerikai délen élő rasszizmussal is meg kell küzdeniük. Alakításáért Curtist Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. 1959-ben forgatta le talán legemlékezetesebb filmjét: Billy Wilder legendássá vált vígjátékában, a Van, aki forrón szeretiben Jack Lemmonnal a maffia elől menekülő dzsesszzenészeket játszanak, akik női ruhába bújva, egy lánybandához csapódva próbálnak meglógni. Filmbeli szerelmét Marilyn Monroe alakította, akivel egy évtizeddel korábban, kezdő színészként a való életben is randizgatott. Curtis félelemmel telve lépett a kamerák elé női öltözetben, ettől pedig a karakter is félénkebb, visszafogottabb lett – ez végül segítségére volt, így sikerült levetkőznie megszokott macsóimázsát. Amikor pedig a karaktere angol milliomosnak adja ki magát, Curtis egyik kedvenc színészét, Cary Grantet utánozta. Grant úgy reagált a filmet látva: „Én nem is beszélek így!”.
A következő évben Curtis Stanley Kubrick ókori eposzában, a Spartacusban játszott egy fontosabb szerepet. A ’60-as években főként vígjátékokban foglalkoztatták, emlékezetes szerepe volt többek között a Verseny a javából (1965) és az El a kezekkel a feleségemtől! (1966) című filmekben. 1965-ben paródiaként feltűnt alakja a Flintstone család egyik epizódjában (Stoney Curtis néven), a figura hangját ő maga kölcsönözte. 1968-ban újra megmutathatta drámai tehetségét, egyben eljátszhatta első negatív szerepét A bostoni fojtogató című, megtörtént eseten alapuló thrillerben. A tizenhárom nőt meggyilkoló pszichopata szerepében Curtis tehetsége új oldalát mutathatta meg, alakításáért másodszorra is Golden Globe-jelölést gyűjthetett be. 1971-ben a Minden lében két kanál című sorozattal a televízióban is bemutatkozott. A széria – melyben Roger Moore-ral bűnügyeket megoldó milliomosokat játszottak – mindössze egyetlen évadot ért meg, az USA-ban és Nagy-Britanniában bukás volt, azonban Európa számos országában (köztük hazánkban is) nagy sikert aratott, és máig kultikus sorozatnak számít. Számos történet kering arról, hogy Moore és Curtis mennyire nem fértek meg egymással a forgatás alatt. A beszámolók szerint Curtis egész nap füvezett, folyton be volt szívva és lazán vette a munkát, míg Moore – akitől a sorozat ötlete származott és kvázi menedzselte is – angolos komolysággal igyekezett tartani a hátát. amikor a sorozat elkaszálását követően mégis felmerült a folytatás ötlete, Moore úgy nyilatkozott: „Tony Curtissel? Soha többet!”.
A ’70-es évektől Curtis pályája leszálló ágba került, nem tudta már megismételni korábbi sikereit. Későbbi ismertebb filmjei az 1976-os Az utolsó filmcézár, az olasz Casanova & Co. (1977) és az Agatha Christie regényéből adaptált A kristálytükör meghasadt (1980). Később már inkább kisebb szerepekben tűnt fel, olykor saját magát alakította a vásznon, például 2005-ben a Helyszínelők egyik, Quentin Tarantino által rendezett epizódjában játszotta magát. Utolsó filmszerepe a 2008-as David & Fatima című független filmben volt, mely egy izraeli fiú és egy palesztin lány szerelméről szól. A színészkedés mellett a festés volt élete nagy szerelme. Szürrealista stílusban készült képei gyakran nagy pénzekért keltek el az árveréseken, A vörös asztal című festményét a New York-i Metropolitan Múzeum is kiállította. Saját bevallása szerint élete utolsó két évtizedében már sokkal jobban érdekelte a festés, részben ezért is szorult háttérbe hollywoodi karrierje.
Janet Leigh-vel való házassága tönkrement, a pár 1962-ben vált el egymástól. Mindkét lányuk, Jamie Lee Curtis és Kelly Curtis is színésznő lett. A színész ezután még ötször nősült és háromszor lett apa. Utolsó felesége, Jill Vanderberg negyvenöt évvel volt fiatalabb nála. A korkülönbségről viccesen úgy nyilatkozott: „Még viagrát sem használok. Egy férfi legalább ötvenféle módon tudja boldoggá tenni a kedvesét.” 1994-ben tragédia érte a színészt, amikor Nicholas nevű fia herointúladagolásban meghalt. Korábban ő maga is küzdött drog- és alkoholfüggőséggel, de sikeresen legyőzte a szenvedélybetegséget. A cigarettát is sikeresen letette, és több kollégájának is segített a leszokásban, ennek dacára utolsó évtizedeiben obstruktív tüdőbetegséggel küzdött, melyet korábbi erős dohányzása okozott.
Curtis büszke volt magyar és zsidó származására, a ’80-as évek második felétől kezdve gyakran látogatott Magyarországra, és nagy összegekkel támogatott több hazai kezdeményezést is. Létrehozta az Emanuel Alapítványt, melynek fő feladata a holokauszt magyar áldozatai emlékének őrzése volt. Az alapítvány támogatta a Dohány utca zsinagóga udvarán található Raoul Wallenberg Emlékpark létrehozását, szülei egykori városában, Mátészalkán is segítette a zsinagóga felújítását, továbbá ezerháromszáz zsidó temető, emlékhely rendbetételének, gondozásának költségeit is fedezte. 1996-ban a magyar kormány meghívására ő volt a házigazdája a Magyar Filmesek Világtalálkozójának, melynek apropóján az országot népszerűsítő videóban is szerepelt. 2004-ben a Magyar Turizmus Rt. felkérésére Curtis egy harminc másodperces reklámfilmben népszerűsítette Magyarországot, ezt az amerikai kábeltévékben sugároztak. A szerepet ingyen vállalta, és még a repülőjegyét is maga fizette.
2009-ben megjelent önéletrajza Hollywood hercege címmel, melyet itthon, magyar fordításban is kiadtak. 2010. szeptember 29-én, a nevadai Hendersonban lévő otthonában érte a halál. Nyolcvanöt éves korában, szívroham következtében hunyt el.
Ha lemaradtál a tegnapi kultúraadagról, innen pótolhatod:
