Mai kattintásvadászat-paródiánk főszereplője, Pjotr Iljics Csajkovszkij halálát máig rejtély övezi.
Pjotr Iljics Csajkovszkij minden idők egyik legnépszerűbb zeneszerzője, igazi tragikus zseni, akinek hányattatott élete, saját démonaival való küzdelme egész munkásságára rányomta a bélyegét.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
1840. május 7-én született az udmurtföldi Votkinszkban, jómódú nagypolgári család gyermekeként. Apja bányamérnök, a helyi bánya felügyelője volt, francia származású feleségével öt fiú- és egy lánygyermeke született, akik közül Pjotr a második legidősebb volt. A családban fontos volt a műveltség és a zene szeretete, utóbbit a gyerekek édesanyjuktól tanulták, aki gyakran zongorázott otthon, a korszak népszerű operaslágereit játszotta. Az ifjú Csajkovszkij zenei tehetsége korán megmutatkozott: négyéves korától tanult zongorázni, és már ebben az évben húgával közösen dalt írtak édesanyjuknak. Öt-hat évesen hibátlanul eljátszotta az általa hallott darabokat, tudása hamarosan meghaladta a tanáráét is. Nyolcéves volt, amikor a család Szentpétervárra költözött. Tehetségének dacára szülei nem támogatták, hogy zenei pályára lépjen – úgy gondolták, a művészlét ártalmas lehet az érzékeny természetű fiú számára –, ezért igazságügyi iskolába íratták be, tanulmányai végeztével pedig hivatalnoki állást vállalt.
Huszonhárom éves korában mégis beiratkozott a szentpétervári konzervatóriumba, ahol Anton Rubinstejntől tanult zeneszerzést, emellett zongorázni, orgonázni és fuvolázni is tanult, fuvolistaként az iskola zenekarában is játszott. Annyira lenyűgözték a zenei tanulmányok, hogy hamarosan otthagyta hivatalnoki munkáját, a zeneiskola elvégzése után pedig Moszkvába költözött, ahol a helyi konzervatórium összhangzattan tanáraként kapott állást. Tizenkét évig dolgozott ebben a minőségben. Megismerkedett az Ötök nevű zenei csoporttal, ekkori szerzeményeiben főként az ő hatásuk érvényesült. Korai művei azonban igencsak kedvezőtlen fogadtatásra találtak, még korábbi tanárai is ócsárolták a műveit, és ez nagyon rosszul hatott a szorongó, depresszióra hajlamos zeneszerzőre, aki a magánéletében sem talált vigaszt. Homoszexualitását titkolni kényszerült, ezért folyamatosan a magánnyal küzdött, és értelmetlen kapcsolatokba bonyolódott. Egy olasz primadonnával való sikertelen románca után idegösszeomlást kapott, amiből a munka segítségével gyógyult ki: ekkor komponálta első szimfóniáját és első operáját, továbbá zenekritikákat is írt.
Az 1870-es évektől már egyre jobban méltányolták a művészetét: Az opricsnyikek című operája és második szimfóniája már sikeresnek bizonyultak, és egy európai zenei körúton is részt vett. 1875-ben bemutatták b-moll zongoraversenyét, a Hattyúk tava című balettjét, melyet a cár megrendelésére írt. A 19. század második fele a társadalmi átalakulás kora volt Oroszországban: a polgárosodott Nyugat-Európától jócskán elmaradt nagy keleti birodalomban lassan honosodott meg a romantika stílusirányzata. Csajkovszkijt bírálói gyakran azért kritizálták, mert műveiben túlságosan a nyugati ízlést majmolja és elszakad az orosz hagyományoktól. Voltak azonban, akik mégis meglátták a tehetségét, közéjük tartozott Nagyezsda von Meck, egy dúsgazdag vasúti vállalkozó özvegye, aki levelezni kezdett Csajkovszkijjal. Megkérte a zeneszerzőt, hogy írjon számára egy zongora-hegedű darabot, és ez annyira tetszett neki, hogy elhatározta, ezentúl anyagilag támogatni fogja őt. Habár Csajkoszvkij és Madame Meck sohasem találkoztak élőben, kizárólag leveleken keresztül érintkeztek, a gazdag özvegyasszony pártfogása óriási segítséget jelentett a megszorult művész számára.
Csajkovszkij magánélete azonban továbbra sem rendeződött. 1877-ben feleségül vette egy fiatal rajongóját, Antonyina Milukovát, a házasság azonban csak néhány évig tartott, és mindkét fél számára katasztrofálisan végződött. Csajkovszkij irtózott a feleségétől, igyekezett minél jobban távol tartani magát tőle tőle, az asszony viszont úgy próbálta közönyös férje érdeklődését felkelteni, hogy fűvel-fával megcsalta. Kicsapongásaiból törvénytelen gyerekek születtek, végül Antonyinán eluralkodott a téboly, és elmegyógyintézetbe került. A válást végül 1881-ben mondták ki házasságtörés miatt. Csajkovszkij, aki attól félt, hogy kiderül a titka, miszerint valójában a férfiakhoz vonzódik, idegösszeomlást kapott és öngyilkosságot kísérelt meg. Ismét Madame Meck húzta ki a bajból: európai pihenőútra küldte és hatezer rubeles évjáradékot utalt ki számára. Így Csajkovszkijnak sikerült befejeznie Anyegin című operáját, és szintén ekkor komponálta legnagyobb szabású művét, a Napóleon felett aratott győzelem emlékére írt 1812 nyitányt. Ez utóbbiban még attól sem riadt vissza, hogy valódi ágyúdörgést alkalmazzon kíséret gyanánt – hasonlóra rajta kívül csak az AC/DC zenekar vetemedett egy évszázaddal később.
Az 1880-as években is folytatódott sikeres alkotói korszaka, és karnagyként is kipróbálta magát. Ekkoriban született a Lord Byron költeménye nyomán írt Manfréd szimfónia, az Anyeginhez hasonlóan Puskin-művön alapuló Pikk dáma című opera, illetve leghíresebb balettjei, a Csipkerózsika és a Diótörő. Több európai hangversenykörutat tett, melyeken megismerkedett a korszak több híres zeneszerzőjével, Brahmsszal, Grieggel, Mahlerrel, Dvořakkal. Habár világszerte ünnepelték és a cári udvar kegyeit is élvezhette, Csajkovszkij élete mégsem volt boldog. Egyre jobban elhatalmasodott rajta az alkoholizmus és a depresszió. Lelki bajait különösen súlyosbította, hogy megszakadt a kapcsolata patrónusával, Madame Meckkel. Az asszony utolsó levelében arról értesítette pártfogoltját, hogy anyagilag tönkrement, ezért nem tudja őt tovább támogatni. Csajkovszkij biztosította róla, hogy továbbra is ugyanúgy a barátja marad, azonban választ nem kapott. A gazdag özvegy valójában nem tönkrement, hanem az elmebaj hatalmasodott el rajta. Szintén hatalmas csapás volt számára imádott húga, Szása halála, amiről egy New York-i hangversenykörút alatt kapott hírt.
Utolsó műve az 1893-ban írt Patetikus szimfónia, melyet saját maga a legjobb alkotásának ítélt, és maga is vezényelte a mű szentpétervári bemutatóját, amelyen zajos sikert aratott. Ugyanabban az évben, november 6-án hunyt el, mindössze 53 évesen. Halálát máig rejtély övezi. A hivatalos feljegyzések szerint kolerában halt meg, miután fertőzött vizet ivott. Egyesek úgy gondolják, valójában nemi úton kapta el a betegséget egy férfi prostituálttól. A fertőzött víz históriát, melyet ő maga talált ki, orvosai megerősítették a nyilvánosság előtt, így próbálva megóvni a közszeretetnek örvendő zeneszerző jó hírnevét. Egy másik elmélet szerint Csajkovszkij öngyilkos lett, miután kiderült homoszexuális irányultsága és kicsapongó szexuális szokásai. Ezen belül az egyik verzió szerint becsületbíróságot hívtak össze, amely – hogy elkerüljék a nyilvános botrányt – öngyilkosságra utasította Csajkovszkijt, mások pedig úgy hiszik, maga a cár mondta ki fejére az ítéletet, amikor a fülébe jutott, hogy a zeneszerző szerelmi kapcsolatot tart fenn az uralkodó család egyik férfi tagjával. Egy harmadik változat szerint Csajkovszkij depressziója és szorongása miatt választotta a halált, ugyanis nem bírt megküzdeni az egyik unokatestvére iránt érzett vonzalmával. Mivel az arzénmérgezés tünetei hasonlítanak a koleráéhoz, végül könnyű volt a betegségre fogni a halál okát.
A nagy zeneszerző életét többször is filmvászonra vitték, bár ezekben inkább a fikció, mintsem a valóság volt a mérvadó. Az 1939-ben, a hitleri Németországban készült Mámoros báli éj romantikus fantazmagória, melyben egy fiatal házas asszony ismerkedik meg (a teljességgel heteroszexuális) Csajkovszkijjal, akivel azután egész életükre szóló, viharos szerelembe bonyolódnak, de amikor végre egymáséi lehetnének, a zeneszerző már kolerában haldoklik. 1969-ben Csajkovszkij címmel a Szovjetunióban készült életrajzi film az orosz hírességről, mely elsősorban a zeneszerző és Madame Meck kapcsolatát állítja előtérbe. A botrányfilmjeiről ismert brit rendező, Ken Russell két évvel később készítette el Zenerajongók című alkotását, amely Csajkovszkij és felesége viharos és beteges kapcsolatát (Russell saját szavaival élve: egy meleg férfi és egy nimfomániás nő házasságát) örökítette meg, a főszerepben Richard Chamberlainnel és Glenda Jacksonnal. 2013-ban kisebb botrányt kavart, amikor az Orosz Filmalap visszautasította Kirill Szerebrennyikov rendező Csajkovszkijról tervezett életrajzi filmjének támogatását. Az állami pénzosztó szerv azzal indokolta döntését, hogy a film nyíltan bemutatta volna főhősének magánéletét, ezzel pedig szembement volna az orosz törvényekkel, melyek tiltanak mindenféle „homoszexuális propagandát”. A rendező – akit a hatóságok többször is zaklattak, letartóztattak már különböző indokokkal – külföldön próbált támogatást szerezni a nagyszabású történelmi filmhez, azonban igyekezete végül kudarcba fulladt, és a Csajkovszkij-film azóta sem készült el.
Kimaradt a tegnapi kultbait? Innen pótolhatod:
