Mai kattintásvadászat-paródiánk főhőse, Vlagyimir Nabokov leghíresebb regényében, a Lolitában járunk.
Vlagyimir Vlagyimirovics Nabokov néven született Szentpéterváron, 1899. április 22-én egy gazdag, befolyásos arisztokratacsalád legidősebb gyermekeként (bár saját állítása szerint 23-án látta meg a napvilágot, és ennek különös jelentőséget tulajdonított). Édesapja ügyvéd, politikus és újságíró volt. Családjában nagy kincsnek számított a műveltség, környezetében egyszerre beszéltek oroszul, angolul és franciául – a kis Vlagyimir előbb tanult meg angolul írni és olvasni, mint anyanyelvén. Már középiskolás korában megjelent egy vékony verseskötete, ezt később túlságosan sterilnek találta, és megtagadta. Az októberi forradalmat és a bolsevik uralom megszilárdulását követően családja az első menekülthullám részeként hagyta el Oroszországot 1919-ben. Nabokov először Cambridge-ben tanult, ahol „a könyvtár látogatása nélkül” is kiváló eredményeket ért el, majd családjával Berlinben éltek. 1922-ben apját – állítólag tévedésből – agyonlőtte egy másik monarchiapárti orosz emigráns. A gyilkosság megrendítette a fiatal Nabokovot, aki rajongva szerette apját, és az esemény későbbi írói világára is hatással volt: több regényében sújt le a halál hasonlóan váratlan és véletlen módon a hősökre.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A ’20-as, ’30-as években Nabokov Berlinben és Párizsban élt, itt kezdett először komolyabban foglalkozni az írással. Nyolc regény írt oroszul, Szirin álnéven, ezek közül a legjelentősebb a Meghívás kivégzésre, mely antiutópiaként is olvasható. Ekkoriban azonban még nem tudott megélni az írásból, számos műve meg sem jelent, csak később, angol és francia fordításban lett ismert. Fordítóként és teniszoktatóként igyekezett megkeresni a kenyerét. 1925-ben megházasodott, majd megszületett egyetlen gyermeke, Dimitrij. A háború elől 1940-ben az egész família, beleértve Nabokov szüleit, testvéreit és saját családját, az Egyesült Államokba települt át (egyedül öccse, Szergej maradt az öreg kontinensen, és később egy náci koncentrációs táborban hunyt el), ahol Vlagyimir a Wellesley Főiskola, majd a jó nevű Cornell Egyetem irodalom szakán lett docens, később professzor. Hamarosan megkapta az amerikai állampolgárságot. Írásaiban áttért az angol nyelvre, a regények mellett verseket is írt, és másik nagy szenvedélyének, a lepkegyűjtésnek hódolt. A világhírt az 1953-ban befejezett Lolita hozta meg számára, a regénynek azonban kanyargós utat kellett bejárnia, mire eljuthatott az olvasókhoz.
A Lolita az elbeszélő, egy emigráns európai értelmiségi, Humbert Humbert és egy tizenkét éves amerikai lány, a címszereplő Dolores Lolita Haze szexuális függőségtől átitatott kapcsolatának története, amely a végén gyilkosságba torkollik. A történetnek többféle eredetet tulajdonítanak: egyesek szerint Humbert figurája Lewis Carollon alapul, aki Nabokov egyik kedvenc írója volt, mások úgy vélik, Charlie Chaplin és második felesége, a megismerkedésükkor 15 éves Lita Grey viharos kapcsolata ihlette a sztorit. Az ironikus, szarkasztikus humorral átitatott erotikus regényt Nabokov kezdetben álnéven szerette volna kiadni, hiszen tudta, hogy témája miatt hangos ellenállásra számíthat majd.
A regény kéziratát az összes létező amerikai kiadó visszautasította, így a szerző végül Franciaországban próbált vele szerencsét. Itt akadt össze a főként pornográf írásokat megjelentető Olympic kiadóval, amely 1955-ben Nabokov saját nevével publikálta a regényt ötezer példányban, olcsó, helyesírási hibáktól hemzsegő ponyvakiadásban. A könyvnek nem volt különösebb visszhangja egészen addig, amíg az év végén Graham Greene a londoni Sunday Times hasábjain az esztendő három legjobb regénye között nem méltatta. Ekkor elindult a lavina: a rivális Sunday Express főszerkesztője, John Gordon a valaha létezett legmocskosabb könyvnek titulálta a Lolitát, olcsó szennynek, leplezetlen pornográfiának bélyegezve. A brit belügyminisztérium erre reagálva megtiltotta a könyv behozatalát és árusítását az országban. A francia hatóságok sem késlekedtek, hamarosan betiltották a regényt két évre. 1959-ben végül brit kiadásban is megjelenhetett a könyv, a kedélyek azonban még ekkor sem csillapodtak. A regényt megjelentető Weidenfeld & Nicolson kiadó társtulajdonosától, Nigel Nicolson konzervatív párti parlamenti képviselőtől a botrány miatt elfordultak párttársai, így végül visszamondta indulását a választásokon.
Az Egyesült Államokban 1958-ban jelenhetett meg először a regény. Természetesen itt is feldúlta a kedélyeket, azonnal éles támadások kereszttüzébe került. A botrány azonban jócskán megnövelte a Lolita iránti érdeklődést: a könyv olyan gyorsan fogyott a boltok polcairól, hogy napokon belül három kiadást kellett nyomni belőle, három hónap alatt több mint 100 ezer példányban kelt el, az Elfújta a szél óta nem volt hasonlóan sikeres bestseller az USA-ban. A Lolita ma is gyakran kerül támadások kereszttüzébe, sokan egyértelműen pedofil szexuális ragadozóként azonosítják a főhőst, Lolitára pedig a reklámokban, videóklipekben gyakran látható túlszexualizált tinédzserek, a Britney Spears- és Miley Cyrus-féle tinisztárok, vagyis az erős szexuális kisugárzással rendelkező (és ennek tudatában lévő) fiatal lányok archetípusaként tekintenek.
Az 1962-ben bemutatott, Stanley Kubrick rendezte filmváltozat valamelyest tompítja a regény élét – a címszereplő életkorát például tizenkettőről tizennégy-tizenöt körülire változtatja –, és felerősíti a szatirikus stílusjegyeket. Utóbbi egyik oka a Humbert riválisát, Quiltyt alakító komikus színész, Peter Sellers szerepeltetése. Habár a stáblista Nabokovot tünteti fel a forgatókönyv szerzőjeként, és az író a film reklámkampányában is részt vett, valójában Kubrick alaposan átdolgozta a szerző által írt változatot. Három és fél évtizeddel később Adrian Lyne rendezett ismét moziváltozatot Nabokov regényéből. Ez hűségesebb maradt az alapanyaghoz, viszont sem művészileg, sem sikerességben nem vehette fel a versenyt Kubrick művével. Nabokov botránykönyvének központi szerepe van Azár Náfíszí iráni írónő A Lolitát olvastuk Teheránban című 2003-as önéletrajzi regényében is. Miután az irodalomprofesszor Náfíszít ellehetetlenítették a Teheráni Egyetemen, hét legtehetségesebb diákjából privát olvasókört szervezett, ahol az országban betiltott és akkor már beszerezhetetlen nyugati regényeket vitatták meg.
A Lolita mellett Nabokov másik legismertebb regénye a Pnyin professzor (1957), amely saját élményein alapul, főhőse egy Amerikában élő orosz emigráns egyetemi irodalomtanár. A regényben Nabokov az orosz irodalom klasszikus felesleges emberének figuráját helyezi át a világ másik felére, a 20. századba, hősén keresztül az emigráns lét bizonytalanságát vizsgálva. Nabokov életműve a modern és a posztmodern irodalom határán foglalt helyet, regényeinek fontos jellemzője a játékosság, a misztikum, a rejtvények, nyelvi játékok és az irodalmi utalások gyakori szerepeltetése, az önreflexió (a Pnyin szereplői például Szirin regényeit is megvitatják). Bírálói sokszor azt rótták fel neki, hogy valójában nem is író, hanem irodalomprofesszor, akit nem annyira a cselekmény és az írói kifejezés, hanem a nyelv vizsgálata érdekel. Bírálták műveiben a jellemfejlődés hiányát, egyesek túlságosan „sebészinek” titulálták a szereplőit. Ennek ellenére Nabokov művészete nagy hatással volt mind a kortársaira, mind számos mai szerzőre. Saját hazájában csak a ’80-as években, a Gorbacsov-féle enyhülés időszakában jelenhettek meg művei.
Az író a ’60-as évek elején visszatért Európába: Svájcban, Montreux-ben élt, ahonnét gyakran indult lepkevadászutakra a világ különböző tájaira. Számos természettudományos, lepketani írást jegyez, emellett szabadidejében megszállott sakkozó volt, aki sakkfeladványokat is gyakran közölt újságokban. 1977 júliusában Montreux-ben érte a halál hörghurutos vértolulás következtében. Halálakor befejezetlen regényén (Laura modellje) dolgozott, melynek kézirata 138 indexkártyán maradt fenn. Habár az író végrendeletében meghagyta, hogy minden befejezetlen művét meg kell semmisíteni, a hagyatékot kezelő fia, Dimitrij nem tartotta tiszteletben apja akaratát, és harminc évvel később, 2009-ben kiadatta a regényt.
Érdekelnek más kultbaitcikkeink is? Itt elolvashatod a tegnapit:
