Mai kattintásvadászat-paródiánkban a tatárjárás legfontosabb ütközetére, a muhi csatára emlékezünk.
1241. április 11–12-én zajlott a Muhi melletti tragikus kimenetelű csata, melyben IV. Béla király haderői megsemmisítő vereséget szenvedtek Batu kán seregétől. A muhi csata Mohácshoz hasonló katasztrófaként él a magyar történelemben: a vereséget egyéves mongol megszállás követte, ami megtizedelte az ország lakosságát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A mongol törzsek Dzsingisz kán vezetésével egyesültek 1206 táján Dél-Ázsia sztyeppéin, és az új hódító horda hamar bekebelezte magának Ázsia nagy részét, betörtek Kínába, elfoglalták az orosz fejedelemségeket, 1240 környékén pedig már a Kárpátok bérceit fenyegették. IV. Béla király először a keleten maradt magyarok felkutatására indult Julianus barát elbeszéléséből kapott hírt a pusztító mongol hordáról, majd a hódítók elől menekülő nomád kunoktól értesült Batu kán hadainak szándékairól és harci módszereiről. Kijev és a Magyarországgal határos orosz területek elfoglalása után egyértelmű volt, hogy a mongol sereg megpróbál betörni a Kárpát-medencébe, rajtunk keresztül pedig Európába.
A király hiába próbált segítséget kérni nyugaton, egyedül a Templomos Lovagrendtől kapott némi erősítést. 1241 tavaszán a mongolok három irányból, északon Lengyelország felől, majd a Kárpátok hágóin át, délen Erdélyen keresztül, a fő sereg pedig a Vereckei-hágón át nyomult be Magyarországra. Tomaj Dénes nádor ötezer fős seregével próbálta a hágónál útját állni Batu kán seregének, a mongol fejedelem azonban játszi könnyedséggel bánt el velük és jutott be az ország területére. A király húszezer fős hadsereg élén Pestről indult feltartóztatni az ellenséget. Április 10-én letáboroztak Muhi község mellett, a Sajó folyó partján, őrizet alá véve a folyó egyetlen hídját. Aznap este a magyar sereg sikeresen visszavert egy, a híd megszerzésére irányuló támadást, ekkor azonban végzetesen elbízták magukat.
Úgy gondolták, sikerült végleg megakadályozniuk a mongolokat a híd elfoglalásában, ezért éjszakára visszavonták az őrség nagy részét. Batu kán katonái azonban hajnalban újra támadtak, ezúttal teljes létszámban. Villámgyorsan elfoglalták a hidat, majd a még alvó táborra rontottak. Tüzes nyilaikkal felgyújtották a sátortábort, a magyar katonák a zsúfoltság miatt képtelenek voltak védekezni. A mongolok utat nyitottak számukra, a menekülőket azonban kíméletlenül lenyilazták. Mivel egy gázlót is találtak a folyón, játszi könnyedséggel sikerült bekeríteniük a tábort. A csatában odaveszett a magyar nemesség nagy része – két érsek, számos püspök és főúr. Az elbeszélések szerint kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak. Batu kán azonban csalódott volt, a magyar király ugyanis túlélte az ütközetet. Béla nagy veszteségek árán, az őt védelmezők önfeláldozásának köszönhetően tudott kijutni a harcmezőről és Bécsbe menekülni, ahol Frigyes herceg segítségét kérte. A herceg azonban elfogta és kifosztotta a királyt, aki ezután Dalmáciába menekült.
A muhi csata katasztrofális következményekkel járt az országra nézve. Batu kán seregei egy éven keresztül fosztogatták a védelem nélkül maradt magyar vidékeket. Hatalmas vérengzéseket hajtottak végre, melyekbe a lakosság egynegyede belehalt, és kietlen pusztasággá változtatták az ország jelentős részét. 1242 nyarán azonban a megszálló sereg váratlanul kivonult az országból. Meghalt ugyanis Ögödej nagykán, ezért a törzsek kánválasztásra készültek, Batu pedig nem akart kimaradni a lehetőségből, hogy magához ragadja a legfőbb hatalmat. Más források szerint inkább a seregét ért veszteségek, a rossz időjárási viszonyok és az utánpótlási vonalak megnyúlása miatt távoztak hirtelen a mongol hadak. Az is lehetséges, hogy ez egyszerűen a taktikájuk része volt: a mongolok hagyományosan először csak felderítették a meghódítandó területeket, előkészítették a terepet, és csak később nyomultak be véglegesen. Akárhogy is legyen, IV. Béla hazatérhetett és nekiláthatott az ország újjáépítésének, ami olyan eredményes volt, hogy kiérdemelte a második honalapító címet az utókortól.
A tatárjárás – ami egyébként hibás elnevezés, mert a tatárok csupán egy, a mongolokkal harcoló segédnép voltak – több irodalmi műben is megjelent, ezek közül a leghíresebb Kodolányi János trilógiája, a Julianus barát, A vas fiai és a Boldog Margit, Tormay Cécile Az ősi küldött című műve és Hunyady József történelmi regénye, az Aranyhorda.
Ha tanulnál még valami érdekeset, olvasd el a tegnapi kultbaitünket is:
