Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kattintásvadászat-paródiánkban ma Martin Luther Kingre emlékezünk.
„Van egy álmom. Hogy egy napon Georgia vöröslő dombjain az egykori rabszolgák és az egykori rabszolgatartók fiai le tudnak majd ülni a testvériség asztalához” – mondta 1963-as történelmi jelentőségű beszédében a leghíresebb amerikai polgárjogi aktivista, dr. Martin Luther King Jr., aki a békés ellenállás módszerével igyekezett kiharcolni a feketék egyenjogúságát.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Egy baptista lelkipásztor fiaként, Michael King Jr. néven született Atlantában, 1929. január 15-én. Ötéves volt, amikor apja Németországban, a reformáció szülőhazájában járt, és ottani élményei hatására mind a saját, mind a fia keresztnevét Martin Lutherre változtatta. A család egy kizárólag feketék lakta városrészben élt, és saját bőrén tapasztalta az amerikai délen akkoriban uralkodó megkülönböztetést. Az ifjabb Martin Luther jó tanuló volt és apja mellett segédprédikátorként dolgozott. Tizennégy évesen iskolai szónoklatversenyt nyert. Előadásában úgy érvelt, addig nem lehet valódi demokrácia az országban, amíg faji alapon megkülönböztetik egymástól a lakosság egyes részeit. Habár mélyen vallásos nevelést kapott, eredetileg nem akart apja nyomdokaiba lépni, de végül mégis engedelmeskedett az atyai szónak, és teológia szakra iratkozott be az egyetemre. Sokat olvasott, különösen Mahatma Gandhi és Karl Marx írásai hatottak rá.
1953-tól az alabamai Montgomeryben dolgozott baptista lelkészként, itt kapcsolódott be a polgárjogi mozgalomba, az 1955-ös „montgomery-i buszbotrány” idején. A város bírósága ugyanis perbe fogott egy fekete asszonyt, aki a busz fehérek számára fenntartott részén ült le utazás közben. Tiltakozásként tízezrek vonultak utcára, követelvén az eljárás megszüntetését és a rasszista közlekedési szabályok eltörlését. A tömeg Kinget választotta vezetőjének, és végül sikert ért el: a következő évben megszűnt a szegregáció a város tömegközlekedési eszközein. A sikeren felbuzdulva King megalapította a Déli Keresztény Vezetők Konferenciáját, ami több száz egyházi és polgári egyesületet tömörített, célja az erőszakmentes ellenállás hirdetése volt. A szervezet nevében King bejárta az Egyesült Államokat, előadásokat tartott, tüntetéseket szervezett, felszólalt a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen.
Megmozdulásait a hatóságok sokszor rossz szemmel nézték, többször került börtönbe egy-egy tüntetés miatt. Robert F. Kennedy államügyész megbízására az FBI megfigyeltette Kinget, lehallgatta telefonbeszélgetéseit. Kennedy ugyanis attól félt, esetleg rejtett kommunista összeesküvés bújhat meg a polgárjogi mozgalom hátterében. King azonban nem hátrált meg, és végül kiegyezett Kennedyvel: a hatóság megengedte neki, hogy híveivel 1963. augusztus 28-án menetelő nagygyűlést tarthasson Washingtonban, cserébe ő és szónoktársai tartózkodnak mindenféle radikális megnyilvánulástól vagy arra való buzdítástól. Nem mindenkinek tetszett ez a kölcsönös gesztus: a nyílt erőszakot propagáló polgárjogi harcos, Malcolm X árulónak nevezte Kinget, aki kiegyezik az elnyomókkal ahelyett, hogy harcolna ellenük.
A washingtoni demonstráción mintegy 250 ezer ember jelent meg, akik felvonulva, táblákkal és jelszavakkal követelték a déli államokban tapasztalható szegregáció, iskolai és munkahelyi diszkrimináció eltörlését. King szimbolikusan a rabszolgaság eltörléséért küzdő Abraham Lincoln emlékműve előtt tartotta meg híres, tizenhat perces beszédét, melyben az amerikai nép egészéhez szólt. Ez volt a híres „van egy álmom...” beszéd, amelyben először ostorozta az amerikai társadalmat, mely a rabszolgaság megszűnése után száz évvel még mindig kirekeszti a feketéket, majd egy olyan ország képét rajzolta meg, melynek polgárai békében, egyenjogú testvérként élnek egymás mellett. A beszéd sajtószenzáció lett, és abban az évben a Time magazin az év emberének választotta Kinget, egy évvel később pedig – minden idők legfiatalabb kitüntetettjeként – elnyerte a Nobel-békedíjat. Ugyanebben az évben az amerikai törvényhozás életbe léptette az új polgárjogi törvényt, amelyben eltörölte a diszkrimináció minden formáját.
King és hívei tovább folytatták küzdelmüket. Híressé vált 1965. márciusi demonstrációjuk, melynek során az alabamai Selma városából vonultak át Montgomerybe, tiltakozva az ellen, hogy egy héttel korábban, egy másik tüntetés során a rendőrök lelőttek egy fegyvertelen fekete férfit. Az alabamai törvényhozás többször is megakadályozta a tüntetést, mígnem King végül beperelte az államot az USA szövetségi bíróságánál, ami neki adott igazat, így a demonstrációt végül meg tudták rendezni. Később északra vitte tovább a mozgalmat, többek közt Chicagóban tartott megmozdulásokat, megszervezte a Szegény Emberek Mozgalmát, ami a társadalmi igazságtalanságokra hívta fel a figyelmet. Gyakran felszólalt a vietnámi háború ellen is, úgy gondolta, a felesleges gyarmatosító háborúra költött pénzt az amerikai szegénység felszámolására kéne inkább fordítani.
Tizenhárom évig tartó polgárjogi harca során gyakran törtek a lelkész életére. A buszbojkott idején felrobbantották a házát, 1958-ban a Harlemben, 1966-ban pedig Chicagóban sebesítették meg. 1968 márciusának végén King a Tennessee-beli Memphisbe utazott, ahol a helyi fekete köztisztasági munkások sztrájkját támogatta jelenlétével. Április 4-én este szálláshelye, a Lorraine Motel erkélyén két váratlan lövés terítette le, és egy órával később, a kórházba szállítás után halottnak nyilvánították. Gyilkosát, egy James Earl Ray nevű többszörösen elítélt, visszaeső bűnözőt Londonban fogták el a Heathrow repülőtéren, ahová hamis kanadai útlevéllel szökött. Rayt a távcsöves puskával végrehajtott merényletért 99 év börtönre ítélték. Csakúgy mint a Kennedy-gyilkosság esetében, ezúttal is sokan összeesküvést sejtettek a háttérben, úgy gondolták, Ray – aki kezdeti vallomását megváltoztatva később ártatlannak vallotta magát – csupán bűnbakként szolgált. Egy kongresszusi vizsgálóbizottság azonban kétségtelenül megállapította a férfi bűnösségét. Április 7-ét Johnson elnök nemzeti gyásznappá nyilvánította. King halálhírére országszerte heves tüntetések kezdődtek.
Az FBI által lefolytatott megfigyelések egyértelműen feltárták, hogy King – aki 1953 óta házasságban élt és négy gyermek apja volt – számos házasságtörő kapcsolatba bonyolódott élete során, és ezt az információt igyekeztek felhasználni arra, hogy lejárassák őt a közvélemény előtt. King tisztában volt vele, hogy a keresztény és baptista erkölcsök mennyire fontosnak tartják a házastársi hűséget – különösen egy lelkipásztor számára –, azonban a visszaemlékezések szerint szenvedélyes nőfaló volt, és képtelen volt felhagyni ezzel a szokásával. Az FBI odáig ment, hogy 1964 novemberében névtelen levelet küldtek először a feleségének, Coretta Scott Kingnek, majd magának Kingnek, amelyben a szerző King fejére olvassa folyamatos hűtlenkedéseit, amikkel lerombolja nemcsak a saját, de az egész polgárjogi mozgalom hitelességét. A levél zárásul homályosan öngyilkosságra buzdítja Kinget, mielőtt még másvalaki végezne vele. Szemtanúk szerint King még a halála előtti éjszakát is egy ismeretlen nő társaságában töltötte kettesben a szállodai szobájában.
Martin Luther King halála után számos posztumusz elismerésben részesült, emlékét máig nagy tisztelet övezi hazájában. 1977-ben Jimmy Carter elnök Szabadság Elnöki Érdemrendet adományozott neki, 1986 óta pedig január harmadik hétfőjét Martin Luther King Day néven nemzeti ünnepnapként tartják számon. King alakja számos amerikai filmben is megjelent az elmúlt fél évszázad során, bár önálló életrajzi mozi kevés született róla. Ezek között van az 1978-as King című minisorozat, a 2001-es Bojkott – mely az 1955-ös montgomery-i eseményekkel foglalkozik, és a 2014-es Selma, mely a ’65-ös megmozdulás történetét meséli el. A ’90-es évek egyik legnépszerűbb filmjéből azonban kivágták King figuráját: a Forrest Gump (1994) egyik jelenetében ugyanis Tom Hanks – több más történelmi alakhoz hasonlóan – a polgárjogi aktivistával is találkozott volna, akit számítógépes trükk segítségével keltettek életre a készítők. A leforgatott jelenet azonban végül nem került bele a kész filmbe, így sohasem tudhatjuk meg, milyen eszmecsere zajlott le a futásáról híres Forrest és a ’60-as évek amerikai történelmének egyik legjelentősebb figurája között.
Érdekes volt? Olvasd el a tegnapi kultbaitünket is:
