Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha ránézésre felismered Eric Claptont, máris szereztél egy pontot.
A ’60-as évek rockzenei forradalma valahol ott kezdődött, amikor az addig kizárólag amerikai fekete zenészek felségterületének számító bluest fehér angol fiatalok kezdték el játszani. Közülük a rajongói által Lassúkezűnek (Slowhand) becézett Eric Clapton volt a legnagyobb hatással a rockzene történetére. Clapton, akit háromszor is (szólóban és két különböző formáció tagjaként) beválasztottak a Rock & Roll Hírességek Csarnokába, egy szavazáson pedig a világ második legjobb rockgitárosának kiáltottak ki (az örök első Jimi Hendrix után természetesen), karrierje során többször is stílust változtatott, a bluesgyökerek azonban mindvégig meghatározók maradtak a zenéjében.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Clapton Eric Patrick Clapp néven látta meg a napvilágot a Surrey megyei Ripley-ben, 1945. március 30-án. Egy kamaszlány és egy nős kanadai férfi házasságtörő kapcsolatából született, kiskorától kezdve a nagyszülei nevelték, akiket ő mindvégig a szüleinek hitt. Kilencévesen tudta meg az igazságot, és ez a bonyolult családi háttér egész életére és zenéjére hatással volt. Nem véletlen, hogy már kiskamaszként a blues felé fordult: az élet árnyékos oldaláról íródott bluesdalok jól passzoltak ehhez a hányattatott gyereksorshoz. A tanulás saját bevallása szerint sohasem érdekelte, helyette inkább naphosszat az első akusztikus gitárjával foglalatoskodott, melyet a tizenharmadik születésnapjára kapott. Autodidakta módon tanult játszani – órák hosszat hallgatta a blueslemezeket (Buddy Guy, B. B. King, Albert King felvételeit), és addig bíbelődött, amíg nem tudta tökéletesen lejátszani az azokon hallható gitárszólamokat. Balkezes létére jobbkezes módon fogja a hangszerét.
A középiskola után egy ideig üvegfestészetet tanult, de az első év végén kicsapták a művészeti iskolából, a zene ugyanis sokkal jobban érdekelte. Kocsmákban lépett fel egy barátjával duóban, majd tizenhét évesen megvásárolta az első elektromos gitárját és megalapította első zenekarát, Rooster néven. Nem sokkal később csatlakozott a korszak legjelentősebb blues-rock bandájához, a Yardbirdshöz – mely arról híres, hogy fennállása alatt a ’60-as évek három legjobb brit gitárosa, Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page is játszott benne –, ahol tökéletesre csiszolta stílusát. Clapton azonban még az igazi nagy sikerek előtt otthagyta a Yardbirdst – nem volt ínyére, hogy a zenekar a poposabb melódiák felé próbál nyitni az igazi blues helyett –, és 1965 áprilisában belépett a John Mayall nevével fémjelzett Bluesbreakers nevű formációba. Itt még tovább csiszolta egyedi stílusát és hangzását, de hamar úgy látta, hogy ez a fajta kísérőzenekari munka nem az ő világa. Így 1966 nyarán innen is távozott, és két, a Bluesbreakersben megismert zenésztársával megalapította az első ún. supergroupot (vagyis más formációkban már ismertté vált zenészekből álló csapatot), a Creamet.
A Cream rövid, alig hároméves fennállása alatt a ’60-as évek blues-rock zenéjének egyik legmeghatározóbb zenekarává vált, lemezeiket milliós példányban adták el világszerte, szerzeményeik máig meghatározónak számítanak. Ők voltak az első igazi power trio: Clapton, a csellistából lett basszusgitáros Jack Bruce és a zseniális dobos, Ginger Baker tökéletes hármast alkottak. Clapton ekkor bontakozhatott ki énekesként és dalszerzőként (bár a legtöbb Cream-számban Bruce vitte a fő énekszólamot, neki is többször jutott frontemberi szerep), és ekkor vált igazán nagy sztárrá is. Az angol házfalakon egyre gyakrabban jelentek meg a „Clapton az Isten” graffitik.
Ekkoriban bukkant fel a színen Jimi Hendrix is – kettejüket a közönség riválisoknak tartotta a legnagyobb rockgitáros kitüntető címéért folyó küzdelemben, persze a valóságban nagyon is jóban voltak és elismerték egymás tehetségét. Hendrix így nyilatkozott brit kollégájáról: „Ő az a fehér ember, aki úgy játssza a kéket (bluest), mint egy fekete!” Ekkoriban kezdődött az életre szóló barátság Clapton és a Beatles szólógitárosa, George Harrison között is, melyet az sem árnyékolt be, hogy Clapton elszerette Harrisontól annak első feleségét, a modell Pattie Boydot. Clapton gitárjátéka hallható Harrison egyik legismertebb Beatles-dalában, a While My Guitar Gently Weeps-ben, és Harrison első szólóalbumán is közreműködött. Sőt, a legenda szerint egy ízben, amikor Harrison a Let It Be album felvétele közben kiviharzott a stúdióból és napokra otthagyta a társait, Lennonék azt fontolgatták, meghívják a helyére Claptont, hogy legyen a Beatles alkalmi tagja.
Rövid fennállása alatt a Cream négy nagylemezt jelentetett meg, és olyan örökbecsű szerzeményekkel gazdagította a rocktörténelmet, mint a White Room, a Sunshine of Your Love, az I Feel Free, emellett számos bluesklasszikus, mint Albert King vagy Robert Johnson dalait dolgozták fel. Stílusukban egyesítették a blues, a pop és a pszichedelikus rock elemeit. Ők voltak az elsők, akik a virtuóz játékra helyezték a hangsúlyt, a koncerteken hosszú, akár tízperces improvizációkkal nyűgözték le a közönséget. A Cream feloszlása után Clapton és Baker egy újabb supergroupot hozott létre Blind Faith néven, ez a formáció azonban mindössze egy turné erejéig maradt együtt (melynek legjelentősebb állomása egy százezres közönségnek adott koncert volt a londoni Hyde Parkban).
Clapton a ’70-es évektől szólóban, illetve saját zenekara, a Derek and the Dominoes élén folytatta karrierjét. Ekkoriban született leghíresebb szerzeménye, a Layla, melyet a Pattie Boyd iránti szerelem ihletett. Szintén jól ismert a Bob Marley-féle I Shot the Sheriff és J. J. Cale Cocaine című dalának Clapton-féle feldolgozása, továbbá a Wonderful Tonight című szerelmes dal. Szakít a gitárhősimázzsal, dalai egyre populárisabbak, de mindvégig ott lüktet bennük a blues. Clapton rengeteg más előadó mellett megfordult vendégzenészként, többek között John Lennon, a The Band, Tina Turner és a Dire Straits kísérőjének is beugrott.
Magánélete azonban nem volt felhőtlen, egyre jobban elhatalmasodott rajta alkohol- és kábítószer-függősége, és ez a karrierjét és a házasságát is tönkretette. Végül Pete Townshend, a Who gitárosának segítségével sikerült felhagynia szenvedélybetegségével. Később egy függők kezelésével foglalkozó klinikát is alapított. Még a ’70-es évek derekán kisebb botrányt okozott, amikor egyik koncertjén részegen heves kifejezésekkel szólalt fel a bevándorlók ellen, akik „fekete országgá” teszik Angliát. A rasszistának minősített szónoklattól Clapton sohasem határolódott el, de annak és más zenészek, köztük David Bowie hasonló kinyilatkoztatásainak hatására alakult meg a Rock Against Racist (Rock a rasszizmus ellen) mozgalom.
A ’90-es évek elején két tragédia érte egymás után. 1990-ben helikopterszerencsétlenségben meghalt barátja és zenésztársa, Stevie Ray Vaughan amerikai bluesgitáros, egy évvel később pedig négyéves fia, Conor kizuhant New York-i lakásuk ötvennegyedik emeleti ablakából. Ennek hatására született meg a Tears in Heaven című Grammy-díjnyertes dal. A következő évtizedben Clapton egyre inkább az akusztikus, lassú dalok és a meghittebb koncertek felé fordult. 2002-ben több híres brit rockzenésszel együtt fellépett Erzsébet királynő ötvenedik koronázási évfordulója alkalmából a Buckingham Palota tetején, két évre rá pedig megkapta a Brit Birodalom Lovagrendjének parancsnoki fokozatát. Ennek ellenére úgy tűnik, mégsem tett maradandó benyomást az uralkodóra, ugyanis 2005-ben egy hivatalos fogadáson a királynő tanácstalan volt Clapton kilétét illetően, rá is kérdezett, mivel foglalkozik, majd pedig, hogy régóta van-e a zenei szakmában.
Ugyanebben az évben csodával határos módon a Cream összeállt négy koncert erejéig a londoni Royal Albert Hallban – de sajnos ez volt a rocklegendák utolsó közös fellépése, Bruce ugyanis 2014-ben elhunyt, Baker pedig tavaly követte társát az örök vadászmezőkre. Clapton pályafutása során először és mindeddig utoljára 2006-ban járt Magyarországon, amikor a Back Home című albumát kísérő turné állomásaként a Budapest-sportarénában adott koncertet.
Ha olvasnál még kultbaitsztorit, itt megtalálod a tegnapit:
