Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Tűzszekerek című filmdrámában járunk, ott, ahol a ma 77 éves Vangelis berobbant a filmzeneszerzés világába.
Az elektronikus zene mágusa, a filmzene műfajának világhírű megújítója 1943. március 29-én, Évangelos Papathanassíou néven látta meg a napvilágot Görögországban, Volos tartomány Agria nevű városkájában. Négyéves korában mutatkozott meg először zenei érdeklődése, már ekkor előszeretettel bíbelődött a család zongorájával. Szülei hatéves korában zongoratanárhoz íratták be, ő azonban hamar otthagyta a hivatalos oktatást, mondván, saját maga szeretné felfedezni a muzsika minden csínját-bínját. Míg korábban főleg a tradicionális görög zene érdekelte, középiskolában egyre inkább a dzsessz és a rock bűvkörébe került, ekkor vásárolta első Hammond-orgonáját is. Érettségi után barátaival megalapította a Formynx nevű zenekart, mely az első sikeres görög popegyüttes lett, és Európa-szerte turnézott. A zenekar feloszlása után más projektekkel kísérletezett, többek között filmzenéket írt. Az 1967-es katonai puccsot követően otthagyta hazáját. Angliában szeretett volna letelepedni, de a szükséges papírok híján megtagadták tőle a bevándorlási engedélyt, ezért néhány évig Párizsban élt.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
A francia fővárosban útjai újra összefutottak két korábbi zenész ismerősével, Demis Roussosszal és Loukasz Sziderasszal, akikkel megalapította az Aphrodite’s Child zenekart. A progresszív rock/pszichedelikus rock műfajában mozgó formáció három nagylemezt adott ki, és több daluk is jelentős sikereket ért el a slágerlistákon (legismertebb szerzeményük a Rain and Tears). Vangelis azonban megunta ezt a kommersz zenélést és ismét új kihívások felé nézett. Néhány természetfilmhez szerzett zenét, majd otthagyva Párizst, végre letelepedhetett Londonban. Itt úgy hírlett, ő fogja váltani a távozó Rick Wakeman billentyűst a legendás angol prog-rock csapat, a Yes billentyűs posztján, azonban néhány próba után úgy látta, teljesen más elképzelései vannak a zenéről, mint a többi tagnak. A zenekar frontemberével, Jon Andersonnal azonban életre szóló barátságot kötött, és számos közös projektet hoztak tető alá. A ’70-es évek második felében Vangelis megalapította saját stúdióját, a Nemo Studiost. Itt született szólóalbumai – legismertebb a Heaven and Hell és a China – szintén sikeresek lettek.
Filmzeneszerzőként 1981-ben érte utol a világhír: Hugh Hudson rendezőt annyira lenyűgözték Vangelis szólólemezei, hogy úgy döntött, őt kéri fel az 1924-es olimpiára készülő és ott versenyző két angol futóról szóló filmdrámája, a Tűzszekerek zenéjének megkomponálására. Hudson kifejezetten azt szerette volna, hogy az 1910–20-as években játszódó történetben kvázi anakronisztikus, modern hangzású kísérőzene szólalna meg, és szabad kezet adott a zeneszerzőnek. Vangelis örömmel vette a feladatot – a filmzenét egymaga rögzítette stúdiójában, minden hangszeren ő játszott, a legnagyobb szerepet Yamaha CS-80 márkájú szintetizátora kapta. A Tűzszekerek végül négy Oscart nyert, köztük a legjobb filmzene díját – megérdemelten, hiszen a film sikeréhez nagyban hozzájárult Vangelis munkája. A főtéma önállóan is világhírre tett szert, máig rengeteg alkalommal hangzik fel, rendszeres visszatérő zenei motívuma például az olimpiai játékoknak. A következő évben Vangelis újabb felkérést kapott: Ridley Scott kultikussá vált sci-fije, a Szárnyas fejvadász zenéjét szerezte. Ezúttal még jobban szabadjára engedhette fantáziáját és szintetizátorát.
Mivel nem akarta tehetségét és nevét túlságosan elkoptatni, viszonylag ritkán vállalt el felkéréseket. Ismertebb filmzenéi közé tartozik az Eltűntnek nyilvánítva (1982), A Bounty (1984) és a Roman Polanski rendezte Keserű méz (1992). Újfent Ridley Scott számára írt zenét az Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulójára készült 1492 – A Paradicsom meghódítása című történelmi eposzhoz. Habár a film nem bizonyult túlságosan sikeresnek sem a kritika, sem a közönség körében, a grandiózus kísérőzene mondhatni önálló életre kelt, és a Tűzszekerekhez hasonlóan azóta is számtalanszor hangzik fel különböző műsorokban és alkalmakkor. 2004-ben Oliver Stone kérte fel a Nagy Sándor, a hódító zenéjének megírására, a görögök egyik legnagyobb nemzeti hőséről szóló mű azonban kolosszális bukás lett, melyen még a zene sem segített. A filmzenék mellett Vangelis szerezte viszont többek között a 2000-es sydney-i olimpia záróceremóniájának zenéjét és a 2002-es japán–dél-koreai rendezésű foci-vb hivatalos himnuszát.
Míg a filmzenék többségét korábban – sőt, ma is leginkább – nagyzenekari művek alkotják, Vangelis bizonyította, hogy a modern hangzás, az elektronikus dallamok és a rettegett szintetizátor is bevethető a műfajban. Szerzeményei máig etalonnak számítanak, és sok tekintetben plusz jelentésréteget adnak a filmekhez.
Vannak még érdekes kultbaitsztorijaink, itt megtalálod például a tegnapit:
