A hagyomány szerint március 25-én ünneplik Velence alapításának évfordulóját.
A telepesek a népvándorlás szülte háborúk és az Itáliát elfoglaló lovas népek uralma elől menekültek a lagúnák biztonságot nyújtó szigeteire, ahol sólepárlással, halászattal és földműveléssel foglalkoztak. A környék egyre nagyobb számban vonzotta a letelepedőket, akik kezdetben kisebb csoportokban éltek, de idővel szerettek volna összefogni és nagyobb közösségeket alapítani. A sok kis szigetecske között csatornákat kezdtek kialakítani, majd a Rialto-szigeten megszületett a közigazgatási központ, amely máig ezt a szerepet tölti be. 697-re annyira szorossá vált az együttműködés, hogy a szigetekből formálódó város népe közös vezetőt választott magának, Paolo Lucio Anafesto személyében. Őt illették először a velencei dózse titulussal. A latin dux szóból eredő elnevezés vezért, katonai vezetőt jelent, innen származik az olasz duce és az angol duke kifejezés is. Ezzel megszületett az 1100 éven keresztül fennálló önálló Velencei Köztársaság.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Velence korábban a Bizánci Birodalom fennhatósága alá tartozott, innen vették át sikeresen közigazgatási modelljüket. A leghatalmasabb patríciuscsaládokból származó dózsék mellett hattagú testület, a Signoria állt, az igazgatási teendőket a procuratorok, az igazságszolgáltatást egy 40 tagú testület látta el. 827-ben velencei kereskedők elrabolták Alexandriából Szent Márk evangélista földi maradványait, és miután a csontokat Velencében helyezték örök nyugalomra, a várost Szent Márk Köztársaságának nyilvánították. Márk azóta is Velence védőszentje, szimbóluma, a szárnyas oroszlán a város jelképe és címerállata.
Velence uralkodói hamar belátták, hogy a város remek földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a térség kereskedelmének meghatározó szereplőjévé válhat. A 9. századra már a Bizánci Birodalom minden részét behálózták Velence kereskedelmi útvonalai, sőt, az arab államokkal is jó viszonyt ápolt. A város fénykora a 12–16. századra esett, ekkor minden más európai városnál nagyobb vagyonnal rendelkezett, és a Földközi-tenger legfontosabb hatalmának számított. Fennhatósága alá tartozott Északkelet-Itália nagy része, Ciprus, Kréta, Korfu és a dalmát partvidék. A virágzó kereskedelemnek köszönhetően már korán fejlett bankrendszer alakult ki a városban. Velence kultúrája is ekkor élte a fénykorát – a reneszánsz és barokk időszakában is meghatározó művészek, köztük Giorgione, Tiziano, Palma Vecchio, Lorenzo Lotto és Tintoretto éltek és alkottak a városban, de El Greco is itt tanulta a festészetet. Az épületeket, hatalmas palotákat, csakúgy mint elődeik, tölgyfa- és fenyvescölöpök ezreire húzták fel az építészek. A grandiózus építkezésekhez Dalmáciából, illetve Libanonból hozták a kivágott fatörzseket.
A 16. században azonban megindult, majd egyre gyorsult Velence hanyatlása. Ennek oka részben az Oszmán Birodalom elleni folyamatos küzdelem volt, mely kimerítette a kincstárat és felőrölte a városállam erejét. Velence elveszítette Ciprust, majd Krétát is. A bukáshoz a kereskedelmi útvonalak átrendeződése is hozzájárult: a Földközi-tenger helyett egyre inkább az Atlanti-óceán vált a tengeri kereskedelem legfontosabb útvonalává. Pestisjárványok is sújtották ekkoriban a várost: Velence lakosságának egynegyede odaveszett. A Velencei Köztársaság végül 1797-ben bukott meg, amikor Napóleon minden ellenállás nélkül bevonult a városba és francia fennhatóság alá helyezte. Később Velence a Habsburg Birodalomhoz került, majd az egységesülő Olasz Királyság 1866-ban szerezte meg a várost.
Az Adria királynőjének is hívott Velence ma is a turisták egyik legkedveltebb célpontja. Évente 25 millió látogatót fogad, és ez a szám 2025-re várhatóan 38 millióra emelkedik. Mindenki képzeletében élénken él a vízre épült város romantikus képe, a gondolázás a csatornákon és a legendás velencei karnevál. Az óriási turistaforgalom azonban a gazdasági előnyök mellett súlyos károkat is okoz a városnak. A velenceiek évszázadokon át fenntartották a lagúnák környezeti egyensúlyát, és ha a város nem süllyedt el az idők során, az a szigorú szabályozásnak volt köszönhető. A turizmus által generált környezeti károk, a szemét, az óriási hajóforgalom azonban mind-mind felborítják ezt az egyensúlyt, és veszélyeztetik a város jövőjét. Ennek a pusztításnak, illetve a klímaváltozásnak köszönhető, hogy a tengerszint évről évre, egyre gyorsuló ütemben emelkedik. Az árvizek és a vízszintemelkedés következtében a város elsüllyedése is bekövetkezhet a jövőben, ami emberek százezreit tenné földönfutóvá és a világörökség részének számító épületek garmadáját semmisítené meg.
Kevés város van, amely olyan mértékben inspirálta volna a művészeteket, mint Velence. Éppen ezért érdemes inkább csak a legfontosabbakról megemlékezni. Az irodalomban Shakespeare Othellója és A velencei kalmárja a legismertebb klasszikusok, de Voltaire Candide-ja és Lord Byron hőse, Childe Harold is ellátogat az itáliai városba. D. H. Lawrence regényében, a Lady Chatterley szeretőjében is fontos szerepe van Velencének, miként Ernest Hemingway (A folyón át a fák közé) és Henry James (A galamb szárnyai) is írt a vízre épült városban játszódó művet. Említhetjük még a híres nőcsábászt és tudóst, Giacomo Casanovát, aki szintén Velence szülötte, és emlékirataiban örökítette meg a 18. századi Velencét. Thomas Mann 1912-es novellája, a Halál Velencében szintén emlékezetes mű: miközben kolerajárvány pusztít a városban, az idős, az elmúlást váró íróban, Gustav von Aschenbachban plátói szerelem lobban egy tizennégy éves fiú iránt, akit megszállottan keres a városban. A magyar szerzők közül Szerb Antalt érdemes kiemelni, akinek máig népszerű regénye, az Utas és holdvilág kalauzolja (többek között) Velencébe az olvasókat.
A filmesek is hamar felfedezték maguknak Velencét. Nem véletlen, hogy kalandozásai során James Bond – ő háromszor –, Indiana Jones és Lara Croft is ellátogatott Velencébe. Itt játszódik Jean-Paul Belmondo klasszikus vígjátéka, a Szabadlábon Velencében, az 1999-es thriller, A tehetséges Mr. Ripley, és a 2003-as Az olasz meló, Mark Wahlberg és Edward Norton főszereplésével (érdekes módon az akciófilm eredeti, 1969-es változata az olasz Alpokban játszódott), illetve részben Luc Besson bérgyilkossztorija, a Nikita is. A megszokott helyett teljesen más arcát mutatja a város Nicholas Roeg 1973-as horrorklasszikusa, a Ne nézz vissza! képein, ahol Donald Sutherland a téli Velence elhagyatott, sötét és nyirkos utcáin, sikátoraiban és lagúnáiban bolyong. A kortárs művészfilm meghatározó egyénisége, a walesi Peter Greenaway Velencében forgatta egyik első munkáját, az Intervallumok című kísérlet filmetűdöt. Greenaway célja az volt, hogy olyan kisfilmet készítsen Velencében, melyben egy pillanatra sem látható víz, csupán a tenger hangeffektjei hallhatók.
Velence természetesen a zenei életben is fontos szerepet játszott és játszik. Itt létesültek Európa első kottanyomdái a 16. században, és itt került színre az első opera is, Claudio Monteverdi Proserpina elrablása című műve is. Monteverdi tanítványa, Francesco Cavalli, a Szent Márk-székesegyház karnagya teremtette meg a velencei operaiskolát. A város leghíresebb zeneszerző szülötte Antonio Vivaldi barokk mester. A La Fenice operaház a 19. század óta rangos kulturális helyszín, itt tartotta darabjainak premierjét többek között Verdi és Rossini is. Egészen másfajta zenei esemény volt, amikor a Pink Floyd zenekar 1989 nyarán koncertet adott a Canal Grandén végighajózva egy mobilszínpadon. A tizenkét országban élőben közvetített, látványos promóciós akciónak szánt fellépést sokan kritizálták, azt állítva, a hangos zene rezgései kárt tehetnek az érzékeny, sok évszázados műemlékekben. A költséges koncert körüli viták végül botrányba fulladtak, sőt a polgármester és a teljes városi tanács lemondását eredményezték.
Ha olvasnál még más kultbaitsztorikat is, kattints ide, hogy lásd a tegnapit:
