A Jézus Krisztus Szupersztár című musicalben járunk, mely sajátosan ábrázolja az evangéliumi kufárokat, akiket Jézus haragjában kiűz Jeruzsálem egyik legszentebb helyéről. A világhírű musical zeneszerzője, Sir Andrew Lloyd Webber ma ünnepli 72. születésnapját.
Webber alapvetően újította meg a zenés színházat. Bevezette a rockzenét a musicalszínpadokra, és megtörve a Broadway egyeduralmát, felvirágoztatta a londoni Westendet és elhozta az európai zenés darabok reneszánszát. A zeneszerző 1948. március 22-én született Londonban. A zenét mondhatni az anyatejjel szívta magába: édesapja a Royal College of Music zeneelmélet- és zeneszerzés-professzora volt, édesanyja énekelni és hegedülni tanult ugyanezen a főiskolán. Andrew maga is igen korán zongorázott, hegedült, és vadászkürtön is megtanult játszani. Hatévesen komponálta első szerzeményeit, kilencévesen pedig megjelent néhány dalának kottája a Music Teacher magazinban. Miután egyik nagynénje elvitte a My Fair Lady színházi előadására, a kis Andrew egy életre beleszeretett a musicalekbe – otthon kis színházat épített magának és darabokat kezdett írni. Tizenhét évesen találkozott a jogászhallgató Tim Rice-szal, akit maga mellé vett szövegírónak. Egy londoni iskola felkérésére született a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című tizenöt perces előadás, melyet később a két szerző kétrészes musicallé bővített. Webber, aki korábban főként a modern komolyzene iránt érdeklődött, itt fedezte fel magának a könnyűzenét, a rock, a country, a francia sanzon világát, amiket aztán beleépített a műveibe.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Webber felkérést kapott Az Odessza-ügyirat című film zenéjének a megírására, közben szerzőtársával nekilátott egy merőben új zenei világú és szemléletmódú musical/rockopera megírásának, ami végül meghozta számukra a világhírt. A Jézus Krisztus szupersztár ismét bibliai témát dolgoz fel, modern köntösbe öltöztetve és időszerű kérdéseket boncolgatva. Webber és Rice ügyesen rátapintottak a korszak ellenkultúrájának érzékenységére. A hippik – Jézushoz és követőihez hasonlóan – egyfajta új spiritualitást kerestek, a bűnös világból kilépve a megváltás után áhítoztak, de gyakran hamis messiásokat találtak maguknak.
A darab merőben új szemszögből közelíti meg az újszövetségi témát: a cselekmény középpontjában Júdás áll, aki szkeptikus Jézussal szemben, nem nézi jó szemmel azt az irányt, amerre mestere a tanítványokat vezeti. A hatalmas siker oka természetesen leginkább a kiváló zenében és az ügyes marketingstratégiában rejlett. A dalok ugyanis nagylemez formájában – melyen Jézus szerepét a Deep Purple frontembere, Ian Gillan énekelte – majdnem egy évvel a darab bemutatója előtt kijöttek, és a lemez hamar a slágerlisták élére került. Mire a musicalt 1971-ben bemutatták New Yorkban, mindenki jól ismerte a számokat, és özönlöttek, hogy hallhassák a zenét.
A mű természetesen nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Kezdetben a BBC nem volt hajlandó sugározni a lemez anyagát, és istenkáromlónak nyilvánította. A Szupersztárt játszó színházak előtt keresztény csoportok tiltakoztak a botrányos darab előadása ellen, de ez persze csak még jobban növelte a Webber darabja iránti érdeklődést. A siker nyomán hamar megszületett a filmváltozat is: Norman Jewison 1973-as mozis adaptációja még vizuálisan is reflektál a hippikorszakra: a történetet eljátszó színészek, azaz Jézus és tanítványai virágmotívumokkal díszített kisbusszal járnak, a templomban prostituáltak és kábítószerárusok vertek tanyát stb. A darab híre Magyarországra is eljutott: itthon 1972-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen állították színpadra, Miklós Tibor fordításában és rendezésében. A Szupersztár négy hónapon át tíz előadást ért meg, mielőtt a kultúrpolitika letiltotta. A nyugati hippikultúrát áhítattal csodáló magyar fiatalok persze ezután is kultuszdarabként tekintettek Webber művére. Háy János 2003-as regényének, A bogyósgyümölcskertész fiának egyik emlékezetes jelenetében – valamikor a ’70-es évek második felében – a főhős szörnyülködve konstatálja, hogy egyik osztálytársnője már megint azt a borzalmasan nyálas szupersztárt teszi fel a lemezjátszóra.
Webber és Rice következő darabja, a P. G. Wodehouse történeteit színpadra adaptáló Jeeves megbukott. Az 1978-ban bemutatott Evitával viszont sikerült megismételni a Szupersztár elsöprő sikerét. Juan Perón argentin diktátor feleségének története újfent ellentmondásos témának bizonyult: Eva Perónért életében milliók rajongtak, országának védőangyalaként tekintettek rá, de rengeteg ellensége is volt, akik felkapaszkodott politikai szemfényvesztőt láttak benne. A dalokat tartalmazó album ezúttal is megelőzte a bemutatót, és óriási siker lett: a Don’t Cry for Me, Argentina világszerte slágerré vált. Az Evitának köszönhetően a londoni Westend átvette a Broadway kezdeményező szerepét, és a musical új, európai fellegvárává vált. A darabot 1980-ban mutatta be először Magyarországon a Rock Színház, a margitszigeti Vörösmarty kertmoziban – ezúttal pozitív visszhanggal.
Webber és Rice útjai ezután különváltak. A zeneszerző harmadik világsikerét egyik gyerekkori kedvenc olvasmányából, T. S. Eliot Macskák könyve című verseskötetéből adaptálta színpadra. Az 1981-ben bemutatott Macskák színpompás és mozgalmas tündérmese, mely a lehető legnagyobb mértékben kihasználja az alapanyag és a musicalszínpad nyújtotta lehetőségeket. Az eredeti Westend-ősbemutatót 1982-ben követte a Broadway-, majd egy évvel később a magyarországi premier a Madách Színházban, amelyen ezúttal maga a szerző is tiszteletét tette. A magyar változat szövegét a legendás „rímhányó”, Romhányi József fordította, és máig a leghosszabban futó színpadi darabnak számít idehaza. Londonban egészen 2002-ig játszották megszakítás nélkül a darabot, 8950 előadást. Világszerte több mint ötvenmillió néző látta a Macskákat a színpadon.
A Macskákra évekig csak hosszú előfoglalásban lehetett jegyet szerezni világszerte, Webber azonban még ezt is sikert is képes volt felülmúlni. 1986-ban mutatták be Londonban a szerző akkori felesége, Sarah Brightman számára írt Az operaház fantomját, mely Gaston Leroux 1911-ben megjelent és addig már többször adaptált horror-regényén alapul. A szokás szerint látványos, nagyszabású és emlékezetes dalokkal teletűzdelt darab megdöntötte a Macskák rekordját, és a vegyes kritikai fogadtatás ellenére olyan közönségsikerré vált, hogy 2012-ben a tízezredik előadását ünnepelhette a Broadway-n. Idehaza csak 2003-ban mutatták be, miután a Madách Színház megvásárolta az előadás jogait. Az itthoni hagyományokhoz híven nem az eredeti, londoni előadás díszleteit, jelmezeit másolva, hanem eredeti tervek alapján valósították meg az előadást.
A szerző ezt követően már nem tudott hasonló sikereket elérni, de máig folyamatosan születnek újabb darabjai – többek között az Alkony sugárútból és az Óz, a csodák csodájából is készített musicalt. Webbert 1992-ben lovaggá ütötte Erzsébet királynő, 1997-ben pedig nemesi rangot adományozott neki, a Hampshire megyei Sydmonton lordjává tette. Annak a mindössze tizenöt embernek az egyike, akiket Oscar-, Tony- és Grammy-díjjal is jutalmaztak pályafutásuk alatt. Webber idehaza is elismert zeneszerző, 2005-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Magyarország volt az első kelet-európai ország, ahol a hidegháború alatt engedélyezte darabjai színre vitelét, és többször is elismerően nyilatkozott a magyar kultúráról, zenei hagyományokról. Webbert természetesen sok kritika is érte, egyesek plágiummal vádolták, mondván, túlságosan sokat merít máshonnan, világéletében egyetlen eredeti ötlete sem volt. Többször bíróságon kellett felelnie a plagizálás vádjára, de egyszer sem született elmarasztaló ítélet ellene.
Webber musicaljeinek sikerét persze meglovagolta Hollywood, és a Szupersztárt követően is sorra lecsapott rájuk. Az Evita 1996-os filmadaptációját Andy Vajna producer a szülőhazájában forgatta le, így egy időre Budapest Buenos Airesszé változott, és nagy médiaszenzációt keltett a főszerepeket alakító Madonna és Antonio Banderas jelenléte a magyar fővárosban. Az Alan Parker rendezte filmet a készítők bevallottan Oscar-csalinak szánták, de csalódniuk kellett. Az inkább negatív kritikai visszhangot kiváltó Evita ugyan négy Oscar-jelölést kapott, de csak egyet, a legjobb betétdal kategóriát sikerült díjra váltania. Ez természetesen Webber trófeagyűjteményét gazdagította. Az operaház fantomját már a ’80-as évek végén szerette volna filmre adaptálni a Warner stúdió, majd hosszú küzdelem után végül 2004-ben mutatták be a mozik a darabot Joel Schumacher rendezésében. Webber elismerősen nyilatkozott a filmről, a kritika viszont porig alázta, és a jegypénztáraknál is csak viszonylagos sikert ért el.
A hollywoodi pénzemberek azonban sohasem tanulnak, így végül a Macskákat is elérte a végzet. A 2019 karácsonyán bemutatott filmváltozatot a producerek az ünnepi szezon nagy sikerének szánták, de igencsak mellélőttek. A nagy költségvetésű produkciót sztárokkal tömték tele – Idris Elba, Ian McKellen, Judi Dench, Jennifer Hudson mellett Taylor Swift, Rebel Wilson és James Corden is feltűnik benne macskabőrben –, a rendezést pedig A nyomorultak musical filmváltozatát levezénylő Tom Hoopernek adták. A darabban látható kosztümök és maszkok helyett az alkotók CGI segítségével alakították át a színészeket, az így keletkezett bizarr, félig macska-félig ember kreatúrák azonban inkább visszatetszést, mintsem elismerést váltottak ki a közönségből. A borzalmas megvalósítás nagyban hozzájárult ennek a mindenestül félresiklott adaptációnak a bukásához, ami így végül nevetség tárgya lett, és még a költségeket sem sikerült visszahoznia. Ellenben hat Arany Málna-díjjal jutalmazták, köztük a legrosszabb film, a legrosszabb rendezés és a legrosszabb forgatókönyv kategóriában.
Szeretnél még kultbait-sztorikat olvasni? Itt van mindjárt a tegnapi:
