Minden kőtömbben ott a szobor, csak a felesleget kell róla lefaragni – vallotta Michelangelo, a reneszánsz kor egyik legnagyobb alakja.
Michelangelo Buonarotti neve egyet jelent a művészi géniusz fogalmával. Az itáliai szobrász, festő, építész, feltaláló, költő már életében rengeteg elismerést tudhatott magáénak, az utókor pedig Leonardo, Raffaello és Tiziano mellett a reneszánsz legnagyobb zsenijének tartja. Folyamatosan vívódó, önmagával harcoló művész volt, akinek többek között a Dávid-, a Pietà- és a Mózes-szobrot és a Sixtus-kápolna grandiózus mennyezetfreskóját köszönheti a világ. A legtöbb monumentális terve azonban nem valósulhatott meg.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Caprese városában, Firenzétől 60 kilométerre látta meg a napvilágot 1475. március 6-án. Szülei szoptatós dajkához adták, akinek a férje kőfaragó volt. Mint később állította, az anyatejjel együtt szívta magába a véső és a kalapács használatát. Tizenhárom évesen lett festőtanuló, három évre szerződött Domenico Ghirlandaio mester iskolájába. Az egyik fennmaradt anekdota szerint a fiatal Michelangelo, amikor látta, hogy egy tanulótársa tollal lemásolt néhány nőalakot a mester egyik rajzáról, elvette tőle a papírt, és vastagabb tollal átrajzolta a figurákat úgy, ahogyan szerinte azokat meg kellett volna rajzolni. Ez nemcsak Michelangelo korán megmutatkozó tehetségét, de bátorságát és művészi egóját is jól mutatja. Egy év után otthagyta a festőiskolát, mondván, úgysem tudnak ott többet megtanítani neki. Később egész életében tagadta, hogy Ghirlandaio hatással lett volna művészetére.
Egy dologban azért bizonyosan segített neki a mester: az ő révén ismerkedett meg Lorenzo de’ Medici fejedelemmel, aki udvarába fogadta az ifjú tehetséget. Itt sem volt mindenkivel felhőtlen a viszonya: egy verekedésben eltört az orra, ennek nyomát egész hátralévő életében viselte. 1492-ben azonban mecénása elhunyt, a művészeteket bűnös dologként elítélő Savonarola dominikánus prédikátor pedig száműzte Michelangelót Firenzéből, aki így visszatért apjához. Ebben az időszakban Michelangelót főként az antik szobortöredékek érdekelték, ezeket próbálta lemásolni. Így születtek első remekművei, a Lépcsős Madonna, a Kentaurok csatája (ezek még Medici udvarában), a Bacchus és az Alvó Cupido.
Utóbbival kapcsolatban egy apró csalással élt a művész: azért, hogy valóban ókorinak tűnjön a szobor – és így magasabb áron tudja eladni –, szándékosan megöregítette, többek között elásta a földbe. A csalásra hamar fényt derült, büntetés helyett azonban jutalmat kapott az alkotó. A szobor tulajdonosa, Raffaele Riario bíboros meghívta Michelangelót Rómába, hogy neki dolgozzon. Ebből a meghívásból született a Pietà márvány szoborcsoport, mely ismertté tette Michelangelo nevét, és beindította a karrierjét. Habár a Krisztust sirató Mária témáját sokan feldolgozták már korábban, ő volt az első, aki sokalakos kompozíció helyett mindössze Jézust és édesanyját ábrázolta. Művéről így nyilatkozott: „Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam”.
1501-ben visszatért Firenzébe, ahol időközben megváltozott a légkör. Itt vágott bele a Dávid-szobor megalkotásába, melyen három évig dolgozott, a szabad ég alatt, gyakran étlen-szomjan, olykor esőben. A Pietà mellett a Dávid számít a reneszánsz szobrászat legnagyobb teljesítményének, mely az itáliai mesterek legmagasabb sorába emelte alkotóját. A több mint négyméteres szobrot a kortársak csak az Óriás (il Gigante) néven emlegették. Pedig a mű szó szerint a szemétből született: az egyház ugyanis korábban még egy Herkules-szoborhoz vásárolt egy hatalmas márványtömböt, a tervből azonban nem lett semmi. A félig megmunkált márványdarab a templom udvarán hevert, mert sehol sem sikerült olyan művészt találni, aki befejezné a munkát. Így csapott le rá végül Michelangelo és használta fel – koncepcióváltás után – a Dávid alapanyagának.
Ekkoriban Leonardo és Raffaello is Firenzében él, a magányos természetű Michelangelo azonban egyiküket sem kedvelte túlságosan – túlzottan optimistának, nagyviláginak tartotta őket. Leonardóval közösen kaptak megrendelést a kormánypalota egyik termének kifestésére, a műből azonban nem lett semmi, még a tervek is elpusztultak.
A művész élete 1505-ben vett nagy fordulatot, amikor II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy elkészíttesse vele a síremlékét. Gyula pápa nagyravágyóságáról volt ismert (akárcsak Michelangelo), amit ez a megbízatás is tükröz: gigantikus, negyven alakot felvonultató síremléket terveztetett magának, mely Szent Péter sírja mellett, a Szent Péter-bazilika kupolája alatt foglalt volna helyet. A háborús kiadások és a bazilika építésének költségei azonban megcsapolták a kincstár forrásait, így végül a pápa egy kevésbé nagyszabású terv mellett döntött. Michelangelo csalódottságának adott hangot, majd amikor az egyházfő nem akarta kifizetni, megharagudott és visszament Firenzébe. A pápa azonban nem hagyta annyiban a dolgot: befolyását latba vetve visszakövetelte a művészt Rómába.
Gyula pápa új megbízást adott neki: a Sixtus-kápolna hatalmas mennyezetét kellett freskókkal benépesítenie egy szabadon választott témában. Michelangelo hosszú évek óta nem festett, mégsem riadt meg a kihívástól. Az emberiség mítoszait, köztük a Teremtést és az Özönvizet ábrázoló, 40x13 méteres monumentális freskóegyüttes négy éven át, 1508 és 1512 között készült. Michelangelo egyedül végezte a munkát, szinte vázlatok nélkül, a födém alatt görnyedezve festette a mennyezetre a művet. A grandiózus mű végeztével folytatta Gyula pápa síremlékét, melynek központi alakja Mózes lett. Az egyházfő halála után Firenzében dolgozott, majd 1534-ben III. Pál pápa megbízására visszatért Rómába, hogy a Sixtus-kápolna zárófalára elkészítse az Utolsó ítélet freskóját.
Hosszú öregkorát Michelangelo Rómában töltötte, ahol főként építészettel foglalkozott – a Szent Péter-bazilikával kapcsolatban –, emellett költészettel foglalta el magát. Kevesen tudják, hogy képzőművészeti munkássága mellett Michelangelo termékeny költő is volt, akinek több száz szonettje maradt ránk. Versei gyakran barátoknak címzett levél formájában íródtak, témájuk a férfiak és a nők iránt egyaránt érzett szerelem volt. Nyíltan homoerotikus jellegük miatt az utókor sokszor cenzúrázta ezeket a költeményeket, és csak a 19. századtól váltak újra népszerűvé. Michelangelo 88 évesen, jelentős vagyon birtokában halt meg. Még utolsó napjaiban is aktív volt, hat nappal a halála előtt még utolsó művén, a Rondanini Pietà-szobron dolgozott.
Nem véletlen, hogy Michelangelo neve örökre megmaradt a köztudatban, mint a valaha élt egyik legnagyobb művészi lángelme. Örökös, fáradhatatlan munkájával, született zsenijével és polihisztor tudásával megtestesíti a reneszánsz művészeszményt, de emellett az állandó szenvedés, viaskodás, a művész és a világ közötti ellentétek is hozzáforrottak személyéhez. Ellentmondásos alakja a populáris kultúrában is felbukkan. Irving Stone tollából 1961-ben született a Michelangelo című életrajzi regény, mely hamar bestseller lett. A könyvből készült Carol Reed 1965-ös filmje, az Agónia és eksztázis, mely a művész és Gyula pápa viharos kapcsolatát állítja a középpontba. A filmben Charlton Heston alakítja a Sixtus-kápolna freskóin dolgozó reneszánsz zsenit. Legutóbb, 2019-ben Andrej Koncsalovszkij orosz rendező vitte vászonra Michelangelo életét A bűn címmel.
Egészen máshogy közelített a reneszánsz zseni életművéhez a Levi’s farmermárka, amikor a ’70-es évek elején készült híres reklámfotóján farmerbe öltöztette a csupasz férfiasságot megtestesítő Dávid-szobrot. Évtizedekkel később, 2018-ban a Samsung hasonló ötlettel rukkolt elő: installációjukon Dávid bokszerben, kezében a mosatlan szennyessel áll a cég legújabb mosógépének tetején. Végezetül ne felejtsük el megemlíteni, hogy az 1990-es évek gyermekei a Tini nindzsa teknőcök révén ismerhették meg a Michelangelo nevet, ahol a főhősöknek négy reneszánsz zseni (Michelangelo, Leonardo, Donatello és Raffaello) nevét adták az alkotók.
Érdekesnek találtad ezt a kultbait-sztorit? Akkor olvasd el a tegnapit is:
