Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A napkeleti királyfit nem sebezték halálra a csipkerózsa tövisei, így könnyedén hatolt be a palotába, ahol az éppen száz éve kába Csipkerózsika aludt.
A Grimm-meséket mindenki ismeri, a híres mesegyűjtő testvérpár, Jacob (1785–1863) és Wilhelm (1786–1859) Grimm életével kapcsolatban azonban a többség nincs igazán képben. Kevesen tudják például, hogy Jacob a mese- és regegyűjtés mellett komoly nyelvészeti életművet is hátrahagyott, vagy azt, hogy a fivérek eredetileg egyáltalán nem gyerekeknek szánták a meséket, melyeknek csak erősen finomított változatát ismeri az utókor – sok esetben épp a testvérek éltek az öncenzúrával.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Jacob és Wilhelm Grimm paraszti sorból polgárrá emelkedett protestáns családban születtek a Frankfurt melletti Hanauban, egy tiszteletben álló bíró fiaiként, akit később Steinau város elöljárójává neveztek ki. A két legidősebb fivér mellett még négy gyereke volt a családnak, akik közül Ludwig híres grafikusművész lett: bátyjai mesegyűjteményének első kiadásait is ő illusztrálta. A fivérek még gyerekek voltak, amikor az apjuk meghalt, egy nagynénjük anyagi támogatásával azonban elvégezhették a líceumot, majd – mivel apjuk jogásznak szánta őket – a marburgi egyetem jogi karán folytathatták tanulmányaikat. Egyik tanáruk, Friedrich Carl von Savigny bevezette őket a középkori irodalom és a népi költészet világába, ami innentől kezdve különösen érdekelni kezdte a testvéreket. Szenvedélyük lett a középkori mondák, oklevelek, szövegek tanulmányozása.
1808-ban édesanyjuk is elhunyt, ezért Jacobnak kellett átvennie a családfenntartó szerepét. Könyvtárosi állást vállalt Jérôme Bonaparte (a francia császár öccse) magángyűjteményében, a Kassel közelében található Wilhelmshöhében. Hamarosan öccse is követte őt, és így, új munkakörükben, rengeteg idejük és lehetőségük volt a középkori szövegek kutatására. A német kultúrának különösen az a része érdekelte őket, amit nem jegyeztek le írásban, ezért gyűjtötték és tanulmányozták a német szájhagyományban átörökített meséket, melyeket szerettek volna kötetbe rendezve is kiadatni. Nem ez volt az első hasonló vállalkozás, mégis visszautasításra találtak, amikor elküldték néhány lejegyzett meséjüket barátjuknak, Clemens Brentano romantikus költőnek. Ezért úgy döntöttek, hogy saját maguk adják ki 86 történetet tartalmazó mesegyűjteményüket. A Gyermek- és házi regék első kötete 1812-ben, a második pedig három évvel később látott napvilágot. Miután a kritika eléggé negatívan fogadta a munkát, a fivérek átdolgozott, javított változatban 1819-ben újra kiadták a meséket – ez a ma ismert változat alapja. Jacob élete végéig bővítette, tökéletesítette a gyűjteményt, mely idővel több mint kétszáz mesét tartalmazott.
Több oka is volt annak, hogy miért kezdtek a Grimm testvérek a szájhagyományból ismert mesék és mondák gyűjtésébe. A napóleoni háborúk idején sokan attól féltek, hogy a német nyelvi hagyományok és kulturális örökség eltűnhet, ezért a tudósok és költők igyekeztek felkutatni és megőrizni. A romantikusokhoz hasonlóan Jacob és Wilhelm a nép ajkán fennmaradt bölcsességben, az alsóbb társadalmi osztályok folklórjában látta a tiszta, romlatlan német kulturális örökséget. Jacob eredetileg szerette volna meghagyni a mesékben található, gyakran obszcén népi kifejezéseket, Wilhelm azonban kiadás előtt a korszak irodalmi nyelvéhez igazította a szövegeket. A testvérpárt szintén motiválta a mesék gyűjtésére saját otthon utáni vágyuk, melyet kulturális és nyelvi gyökereikben találtak meg. A közkeletű képpel ellentétben, miszerint a testvérek a német falvakat járták, hogy meséket gyűjtsenek, valójában számos történetet írott forrásokból szereztek, és jelentős részben saját társadalmi osztályuk köréből gyűjtötték őket.
Szintén érdekelte őket a mesékben található pedagógiai szándék és az, hogyan segítenek a mesék legyőzni a gyerekekben gyökerező félelmeket és szorongásokat. Szándékuk azonban korántsem az volt, hogy a kicsiket szórakoztassák. A mesék eredeti változata nem is éppen gyerekbarát: többségük meglehetősen horrorisztikus elemeket tartalmaz. Az egyik – későbbi kiadásokból kihagyott – történetben egy kisfiú disznóölésest játszva véletlenül elmetszi kisöccse torkát, ezért anyja szíven szúrja őt, miközben a harmadik testvér belefullad a fürdőkádba. Egy másik mesében az anya, hogy csillapítsa éhségét, megeszi a saját gyerekeit. Hamupipőke mostohatestvérei megcsonkítják a saját lábukat, darabokat vágnak le belőle, hogy beleférjen a szűk üvegcipellőbe. Az első kiadás negatív visszhangját követően a testvérek folyamatosan változtattak, finomítottak a történeteken, szalonképesebbé tették őket a korabeli erkölcs és közízlés számára.
Ez az önkéntes cenzúra eredményezte például, hogy Hófehérke történetében a gonosz királynőből, aki eredetileg a hősnő édesanyja, mostohaanya lett – az anyaság intézménye ugyanis szent volt. Egyesek szerint a gyakran előforduló mostohaanya és mostohatestvér motívum a korszak társadalmi témáit próbálta meglovagolni. Akkoriban ugyanis sok nő halt bele a szülésbe, a férjek újraházasodtak, mostohát hoztak a házhoz, a mostohatestvérek között pedig gyakoriak voltak a konfliktusok. Más mesékből a vallásos érzékenységet sértő részeket nyirbálták ki a későbbi kiadásokban. Hiába volt a Grimm testvérek célja az autentikus népi kultúra feltárása, meséiket folyamatosan hígították és tették a korabeli közízlésnek megfelelővé. Ezzel eltűnt a mesék természetes őszintesége és gyakran brutális népi humora, helyét pedig szentimentális keresztény erkölcsiség váltotta fel.
Mese- és mondagyűjtő tevékenységük mellett a Grimm testvérek nyelvészként is jelentős életművet hagytak maguk mögött. Különösen Jacobot érdekelte a német nyelv története, különösen az, hogyan vált ki a német az indoeurópai nyelvekből – ezt a kutatást szintén a kulturális gyökerekhez való visszatérés motiválta. Megalkotta többek között az úgynevezett Grimm-törvényt az első germán hangeltolódásról, mellyel a germán nyelvek eredetét magyarázta.
Az 1830-as évek végén a fivérek újabb grandiózus vállalkozásra adták a fejüket: szerették volna megalkotni a német nyelv nagyszótárát. Jacob és Wilhelm hosszú évekig oktattak a berlini egyetemen, később viszont otthagyták állásukat, hogy minden idejüket a szótár elkészítésének szentelhessék. A mű első kötete 1854-re lett kész, a fivérek halála azonban megakadályozta a további munkát. A szótárt végül az utókor fejezte be: a harminckét kötetes mű utolsó kötete 1961-ben készült el. Jacob és Wilhelm mindketten Berlinben haltak meg, sírjuk is itt található, egymás mellett.
A Grimm-mesék először angol fordításban lettek külföldön is népszerűek, de hamarosan az egész világon elterjedtek. Magyarországon 1861-ben jelent meg első ízben a Gyermek- és házi regék, Nagy István fordításában. A 20. század elején Benedek Elek dolgozta át a meséket és jelentette meg őket A Grimm testvérek összegyűjtött meséi címmel. Az első szöveghű kiadásra csupán 1989-ben került sor Márton László és Adamik Lajos fordításában. A Grimm testvérek nyomán rengetegen kezdtek el mesegyűjtéssel foglalkozni: itthon Benedek Elek mellett Arany László, Angliában Joseph Jacobs, az Egyesült Államokban Jeremiah Curtin, Oroszországban Alexander Afanaszjev.
A mai gyerekek gyakran inkább a filmes feldolgozásokból ismerik a Grimm-meséket, melyeknek se szeri, se száma. Idetartoznak a Walt Disney-féle híres rajzfilmes feldolgozások, mint a Hófehérke, a Hamupipőke és a Csipkerózsika. De említhetjük akár a Shreket és folytatásait is, melyek ügyesen figurázzák ki a klasszikus mesék figuráit és jól ismert motívumait. Az amerikai animátorok mellett többek között távol-keleti kollégáikat is megihlették a Grimm-mesék: az 1969-es Csizmás kandúr az egyik legsikeresebb japán animének számít világszerte. A szatirikus átdolgozások között érdemes megemlíteni Nepp József 1984-es, éjfekete humorral felvérezett klasszikusát, a Hófehért.
Az élő szereplős verziókat is napestig sorolhatnánk. Az 1980-as években a főként akciófilmjeiről híres izraeli producerpáros, Mehanem Golan és Yoram Globus készített egy mai szemmel kissé megmosolyogtató filmsorozatot a Grimm-mesékből, melyre jól emlékezhet a mai harmincas korosztály. Néhány élelmes filmes meglovagolta a mesék eredeti, brutális elemekkel átszőtt mivoltát is, és gyerekmese helyett hátborzongató történetet kerekített belőlük. A leghíresebb hasonló próbálkozás az 1997-es Hófehérke – A terror meséje. A 2012-es Hófehér és a vadász és folytatása szintén ezt a klasszikus történetet helyezte új megvilágításba. 1962-ben a legendás magyar származású trükkmester, George Pal társrendezésével készült Igaz mese a Grimm testvérekről magát Jacobot és Wilhelmet tette meg főhősének, miközben leghíresebb meséik is megelevenednek a színpompás kulisszák között. Szintén a Grimm testvérek a hősei – Matt Damon és a tragikusan elhunyt Heath Ledger alakításában – Terry Gilliam 2005-ös fantasyjának, melyben a fivérek egy valódi elátkozott királynővel kénytelenek megküzdeni.
Kimaradt a tegnapi kultbait-adagod? Itt bepótolhatod:
