Elismerte nyakkendővel fojtogatós ügyét az Egyesült Államok elnöke – partnere nem beszél

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ronald Reagannek, a későbbi elnöknek színészi karrierje során akadt gondja egy csimpánzzal.

Az Egyesült Államok 40. elnöke az Illinois állambeli Tampicóban látta meg a napvilágot, egy ír származású cipőkereskedő legkisebb gyermekeként. Családja az apa alkoholizmusa miatt elég rossz anyagi körülmények között élt, ezért az ifjú Ronald már az iskola mellett is dolgozott, nyaranta például vízimentőként. 1932-ben diplomát szerzett szociológiából és közgazdaságtanból az Illinois-i Eureka Főiskolán, hamar rájött azonban, hogy hangjából és előadói tehetségéből tudna igazán megélni.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Egy ideig sportriporterként dolgozott Chicagóban, majd Hollywoodba áttéve a székhelyét, megpróbálkozott színészként érvényesülni. Az 1940-es, ’50-es években főként mellékszerepeket játszott, legismertebb filmjei a Humphrey Bogart és Bette Davis főszereplésével készült Sötét győzelem, illetve a Kertész Mihály rendezte Út Santa Fébe. A második világháborúban tartalékosként szolgált a légierőben. Kétszer nősült, mindkétszer kolléganőjét vette el: 1938-ban Jane Wymant, 1949-ben pedig Nancy Davist, a későbbi first ladyt.

Mivel színészként nem igazán tudott érvényesülni, és egyre kevesebb szerepet kapott, fokozatosan a politika felé fordult. Évekig volt a Színészszakszervezet (SAG) elnöke, az 1960-as évektől pedig az országos politika frontvonalába került. Habár fiatalon a demokratákat támogatta, később a konzervatív Republikánus Párt mellett tette le a voksát. 1966-ban Kalifornia kormányzójává választották, és olyan sikeres volt a poszton, hogy tíz évig vezethette az államot.

Cowboyfilmekben játszott (balra Ronald Reagan)
Fotó: Underwood Archives / Getty Images Hungary

Az 1980-as választásokon republikánus jelöltként fölényes győzelmet aratott a regnáló demokrata elnök, Jimmy Carter fölött, akinek ázsióját alaposan megtépázta az iráni túszdráma. Reagan elnöksége hamar majdnem tragédiába fulladt, 1981 márciusában ugyanis egy elmebeteg taxisofőr – aki állítása szerint Jodie Foster figyelmét szerette volna felhívni, ugyanis megszállottan szerelmes volt a színésznőbe – merényletet követett el ellene. Reagan túlélte a gyilkossági kísérletet, négy évvel később pedig megismételte óriási győzelmét, és így 1989-ig, majdnem 78 éves koráig viselhette hivatalát. 1994-ben teljesen visszavonult, miután bejelentette, hogy Alzheimer-kórban szenved. 2004-ben, tüdőgyulladásban halt meg, 93 évesen.

Ronald Reagan megítélése igencsak megosztó az amerikai társadalomban és a világban. Sokan az egyik legkiválóbb elnöknek tartják, aki kivezette országát a ’60-as, ’70-es évek válságából, és újra felvirágoztatta az amerikai szellemet, egyben véget vetett a hidegháborúnak. Mások ellenben hevesen bírálják neokonzervatív gazdaságpolitikájáért, ami jelentősen csökkentette az állam befolyását a gazdaságban és megnyirbálta a szociális ellátórendszert, jobban kiélezve a társadalmi különbségeket. A Szovjetuniót egyik beszédében a gonosz birodalmának nevezte, de ő volt az is, aki 1985-ben történelmi csúcstalálkozón fogott kezet Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió elnökével, és ezzel ráléptek a hidegháború végéhez vezető útra. Növelte a fegyverkezési kiadásokat, és 1986-ban nemzetközi botrány robbant ki, amikor kiderült, hogy az USA fegyvereket adott el Iránnak, majd a befolyt pénzből a nicaraugai ellenzéket, a Kontrákat támogatta. Később az elnök maga is beismerte, hogy ez téves döntés volt.

Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov kézfogása történelmi jelentőségű volt
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Színes figura

Egy biztos: Reagan színes figura volt, akinek életéről és elnökségéről rengeteg érdekesség és anekdota maradt fenn. Kiváló szónok volt, számos beszéde vált híressé, például az 1987-es berlini, amelyben nemes egyszerűséggel arra szólította fel Mihail Gorbacsovot, hogy „bontsa le ezt a falat”. Nem állt távol tőle az irónia és humor sem – sokszor viccelt például a saját életkorával, de híres volt a szovjetekkel kapcsolatos vicceiről is. Azonban politikustársai közül sem rajongott érte mindenki: Indira Gandhi indiai miniszterelnök például ogreként jellemezte őt. Mrs. Gandhi és az amerikai elnök azonban egy dologban nagyon is egyetértett: mindketten híresek voltak arról, hogy hisznek az asztrológiában. Különösen Reagan felesége, a first lady volt megszállottja a csillagjóslásnak – a rossz nyelvek szerint horoszkópjaival férje politikáját is befolyásolta.

Korábbi hivatásához hűen rajongott a filmekért, különösen szerette a sci-fiket. Nem véletlen, hogy hírhedt űrprogramját (melyet tanácsadói, köztük Teller Ede javaslatára indított be) „csillagháborús tervnek” keresztelte a közbeszéd. Állítólag egy tárgyalás során privátban megkérdezte Gorbacsovot, a Szovjetunió segítene-e, ha Amerikát megtámadnák a földönkívüliek. A szovjet főtitkár igennel válaszolt, majd megkérdezte, az USA is így tenne-e, mire Reagan is a segítségéről biztosította Gorbacsovot.

Nancyvel több mint 50 évig voltak egymás társai
Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

Alakja jól szimbolizálja a ’80-as évek Amerikáját. Olyannyira, hogy amikor a Vissza a jövőbe első részében Marty 1985-ből 1955-be csöppen, Brown doki jót nevet a „fantazmagórián”, hogy harminc évvel később a színész Ronald Reagan vezeti az országot. A készítők öt évvel később szerették volna felkérni Reagant egy rövid cameoszerepre a trilógia harmadik részében, de az akkor már exelnök visszautasította az ajánlatot.

Születésének századik évfordulóján, 2011-ben Budapesten is szobrot avattak a néhai elnök tiszteletére, akinek a hivatalos indoklás szerint „megkérdőjelezhetetlen szerepe volt a hidegháborús időszak lezárásában, és abban, hogy Magyarország visszanyerte szuverenitását”. A Szabadság tér és a Zoltán utca sarkánál felállított, 2,2 méter magas, egész alakos szobor Máté István csongrádi szobrászművész alkotása.

Érdekelnek más kultbait-sztorik is? Akkor olvasd el a tegnapit is:

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.