Prievara Tibor jobb hellyé teszi a világot. Forradalmasította a tanítást, és annyit tesz a közjóért, amitől az állunk leesik.
Prievara Tibort szinte mindenki ismeri, akit érdekel az oktatás. Van, aki Tanárblogról, ahol szerzőtársával, Nádori Gergellyel évek óta ad ötleteket a kreatív tanításhoz. Van, aki az új felfogású értékelési rendszere miatt figyelt fel rá; ebben a diákjai azzal foglalkozhatnak, ami érdekli is őket, és mégis megtanulnak angolul.
Prievara Tibor
Az Apáczai gimnázium angoltanára. Pályafutása első évei után egy alapjaiban új pedagógiai rendszert alakított ki, amely azonban a létező keretek között tud működni. Alapja a játékosítás (gamification) és az IKT (infokommunikációs) technológiák beemelése. Egy teljesen újszerű értékelési rendszerben diákjainak nem csak az eredményei figyelemreméltóak, hanem az is, hogy szívesebben, lelkesebben tanulnak. Prievara A 21. századi tanár címmel könyvet írt tapasztalatairól. Erről az Új pedagógiai szemle írt recenziót, ebből idézünk, ez segít megérteni, miben újító a szerző.
(...) A lapokon ugyanis a jelenkorban mindenki hasznára váltható, 21. századi módon emberközpontú (és nem képzet-központú), cselekvő pedagógia körvonalazódik, olyan, (...) amit az élő iskola – élő diákokkal, tanárokkal, illetve szülőkkel – állít, mutat, üzen magáról nap mint nap. Legitimitása sem felettes erkölcsiségből (szakmai múltból vagy normatív világképből) adódik; a legitimitás mindenkori alapja a diákok (illetve a pedagógusok és egy s más tekintetben a szülők) lehetséges és szükséges nyugalma, önbizalma, önállósága, munkaképessége és az ezekben való fejlődési lehetősége – háttérben a jelen gazdasági normatíváival, az előtérben pedig annak tudatával, hogy ha bármilyen módon felelőtlenek vagyunk tanárként, ezek a gazdasági normatívák éppenséggel „halálra stresszelt” (azaz megfelelni nem, vagy csak az életük árán tudó) vagy „zombivá vált” (azaz megfelelni csak a robottá válás árán tudó) emberek százezreit is kitermelhetik. Mindez együtt tulajdonképpen egy nagyon egyszerű pedagógusi alapállás tudatosságát tükrözi: „segíteni, ha akarok, akkor valóban akarok neked, ártani pedig valóban nem.” Ugyanakkor így tenni, így dolgozni nap mint nap: óriási munka. (Sokan nem ehhez a tudatossághoz szoktunk hozzá.)
A 21. századi tanár alapállásának megfelelően nem tudományos nyelven beszél, hanem a figyelem nyelvén. Ez utóbbit valahogy úgy lehetne definiálni: figyelem, amely nem elsősorban ügyekre (vagy küldetésre) irányul, hanem diákokra, akiknek viszont figyelme saját érdekükben saját ügyükre kell hogy irányuljon. (...) A könyv három nagy feladatot végez el. Először is kísérletet tesz az iskola és az információs társadalmi valóság kibékítésére. Aztán töviről-hegyire elmeséli egy új szemléletű, megvalósult és működő iskolai munkaszervezési-értékelési rendszer folyamatos kifejlődésének történetét. (...) Mindeközben pedig a tanárság új, a tisztességességen és a hasznosságon alapuló filozófiáját vázolja föl.
Kétségtelen, hogy a könyv legnagyobb ajándéka a pedagógusoknak az az adaptálható, továbbgondolható értékelési (és munkaszervezési) rendszer, amely a meglévő iskolai kereteken belül képes biztosítani egy pedagógiai forradalom „hasznosíthatóságát”
Emellett időről időre kitalál valami hasznos projektet – a krónikus beteg gyerekek kórházi tanításáról már mi is írtunk – amiről aztán nem csak álmodozik, hanem meg is valósítja és pályára állítja, hadd menjen!
A napokban azért kerestük, mert megint egy új ötlettel állt elő: a váci börtönrádióban, a Rács FM-en elindítanak egy börtönsulit, méghozzá úgy, hogy rádiójáték formájában sugároznak a zeneszámok között rövid, érdekes, frappáns és szórakoztató kultúrtörténeti szösszeneteket. Ezek megírásához keres most munkatársakat.
Prievara célja úgy általában az, hogy elérhetővé tegye az oktatást mindazok számára, akik egyébként nem jutnának hozzá. Nem szeretné lenyomni a tanulást senki torkán, nem vár kőkemény, megfeszített és önfeláldozó tanulást ott, ahol más, fontosabb bajok vannak, például betegség, nyomor vagy börtön, hanem inkább az érdeklődés felkeltésében, a lehetőségek felkínálásában és a fogyasztható, befogadható tananyagban és tanítási módszerekben hisz. Akkor is, ha nem ez a könnyebbik út a tanárnak.
Közelebbről, a váci börtönprojektben pedig az a cél, hogy amikor valaki kiszabadul, akkor többet tudjon a világról, szélesebb látókörrel rendelkezzen, mint azelőtt, és esetleg könnyebben vissza tudjon majd illeszkedni a társadalomba. Ami persze nem egy lila ködös világjobbítás, hanem mindenki elemi érdeke, például, biztonságban végig menni az utcán.
Kanye West és Eminem között
Rövid beszélgetés után kiderült, hogy a Börtön-Suli projekt csak egy a Prievara jelenleg is futó, számos programja közül. A tananyagírásra egyébként a feladat meghirdetése óta eltelt pár napban jó sokan jelentkeztek, és elsősorban nem romantikus idealisták, hanem nagyon is racionális gondolkodású emberek. Ki azért, mert érdekli a feladat, ki azért, mert tanulni szeretne belőle (ha jobban belegondolnak, egyáltalán nem könnyű fél percben érdekes és informatív tananyagot írni, aminek, mondjuk, egy Kanye West és egy Eminem szám között kell célba érnie), vagy azért, mert sok az ideje és az alkotó energiája.
Szerencsére mindig vannak értékes emberek, akik fantáziát látnak az ötleteiben. A börtönrádiót az Adj Hangot Egyesület gründolta, ezen belül a Börtön-Suli projektet Prievara egyik volt tanítványa, Landgraf Erna viszi a hátán már egy éve, teljesen önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül.
A másik jelenleg is futó projektje Prievara Tibornak az E-Tanoda program, amelyben ormánsági gyerekeket tanítanak meg például programozni (kódolni). Ezt a programot a Telenor támogatja eszközökkel, tabletekkel, ezért távoktatásban tudják csinálni, méghozzá szintén lelkes önkéntesek bevonásával.
Az oktatás úgy kezdődött, hogy odamentek, és eltöltöttek együtt néhány napot ismerkedéssel, barátkozással, focizással, és amikor kialakult a kölcsönös bizalom a budapesti elit gimnazisták, és az ormánsági gyerekek között, kezdődhetett az érdemi munka.
Segíteni akarnak, mert megtehetik
Ahogy egyre igazságtalanabb lesz a világ, úgy lesznek az emberek egyre segítőkészebbek – vélekedik Prievara Tibor, aki egyébként főállásban egy budapesti elit gimnázium, az Apáczai angoltanára. Azt mondja, a tanítványai, és mindazok, akik jelentkeznek a feladatokra, gyakran nagyon is érzik, hogy milyen szerencsések, hogy jó helyre születtek, és adni szeretnének. Mert Magyarországon nagyjából a születésekor eldől egy gyerekről, hogy mi lesz belőle: ha orvos szülei vannak, az isten se menti meg a diplomától, és persze ott van a másik véglet is.
Az ormánsági Gilvánfán például a tanításon kívül azt is megoldották, hogy az ottani gyerekeknek példákat mutassanak, perspektívát adjanak, hogy mi minden lehetne belőlük. Nyilván, ahol mindenki szakács vagy közmunkás, ott a gyereknek sem jut eszébe, hogy mi más is lehetne belőle, ezért időnként Skype-on különböző szakemberek, orvosok, jogászok, programozók, tanárok, stb. beszélnek nekik a foglalkozásukról, hátha valaki kedvet kap hozzá.
Az internet olyan, mint a közlekedés: ha betartja a szabályokat, nem lesz baj
Aki azt gondolja, hogy egy gimnáziumi tanárnak, akinek ki tudja, hány órát kell hetente tanítania, és még ennél is többet kötelezően bent kell töltenie a munkahelyén, már három párhuzamosan futó program is a határait feszegeti, annak igaza van. Elméletben, mert a gyakorlatban Prievarának azért van még más dolga is, szintén saját agyszülemény.
A biztonságos internethasználat témakörében kidolgozott ismeretterjesztéssel már tele a padlás mégsem jutunk vele előrébb. A gyereket ugyanúgy féltjük, ő pedig továbbra is válogatott hülyeségekkel találkozik mindenhol, ha nem pont ő osztja meg azokat. Ezért kitalálták, hogy a Momentán Társulat bevonásával, interaktív színházi előadás formájában, szituációk eljátszásával próbálják rávezetni a gyerekeket, hogyan használhatják okosan az eszközeiket és a közösségi oldalakat.
Nem a veszélyeket hangsúlyozzák, nem elrettenteni akarják a gyerekeket, hanem inkább felkészítik őket, hogy mire kell odafigyelni. Ugyanúgy, mint a közlekedésben: ha az ember százhússzal áthajt a piroson, akkor valószínűbb, hogy baja lesz, mintha óvatosan és körültekintően halad, és betartja a szabályokat.
Ezt az előadást már több száz gyerek látta, és mire véget ér a program, több ezren is lesznek. Ők azok, aki tudni fogják, hogy mik azok az információk, amiket a közösségi oldalakon, vagy bárhol megoszthatnak magukról anélkül, hogy bajba kerülnének, vagy mondjuk pár év múlva szégyenkezni kellene miattuk, és azt is tudják, hogy mit oszthatnak meg másokról, és mit nem. Vagyis végeredményben egy vállalható digitális lábnyomot hagynak maguk után.
Ez mind szép és jó, de mi lesz azzal a több százezer gyerekkel, akik viszont kimaradnak ezekből a programokból? – tettük fel a kérdést. Nos, valójában az állam feladata lenne az ilyen projekteket minden gyerekhez eljuttatni. Prievara Tibor megteszi, amit tud, de nem kap hozzá állami támogatást.
Igaz, nem is bánja, őt már elegen ismerik ahhoz, hogy kinyíljanak előtte az ajtók, és akadjanak az ötleteihez támogatók és munkatársak. Ha ön is csatlakozni szeretne, bizonyára akad majd testhez álló feladat. Mert ötletek vannak még bőven ott, ahonnan ezek jöttek.
