Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Öngól a gyereket a másik ellen nevelni, mégsem ritka. Válóperes ügyvéddel beszélgettünk szép és horrorba illő történetekről, és ezek tanulságairól.
Exférj, vagy -feleség könnyen lehet valakiből, de exszülő nem lesz sosem. Vagyis aki szülőként elválik, vagy külön költözik, jobb, ha az első perctől tudatában van: lehetetlen lezárni és végleg maga mögött hagyni az együtt töltött időszakot.
Ekkor jönnek még csak az igazán szoros és lehetőleg zökkenőmentes együttműködést kívánó ügyek: a felügyelet megoldása, vagyis kivel éljen a gyerek, és a kapcsolattartás, vagyis mikor lehet együtt a másik szülőjével.
A válóperes ügyvéd szerint bosszúból nem születhet jó megoldás, itt az ideje felnőttként viselkedni, hátralépni egyet, és az utód érdekeit nézni. Persze ez nem mindig sikerül, aminek hosszú távon mindenki megissza a levét. Cikkünkben egy sokat látott válóperes ügyvédet, dr. Huszár Zitát kérdeztük a tapasztalatairól.
Válás után manapság egyre gyakoribb a közös felügyelet, és az új Polgári Törvénykönyv is ezt részesíti előnyben. Ha azonban a szülőknek nem sikerült megegyezniük, általában az anyák javára dől el a kérdés, vagyis ők lesznek a gyerek gondviselői, bár manapság már egyre gyakoribb, hogy az apák nyernek pert. Dr. Huszár Zita válóperes ügyvéd szerint ez egyrészt azért van így, mert a bíróságok a gyerek számára legjobb megoldást keresik, ugyanakkor az anyák általában fontosabbnak is tartják, hogy a gyerek velük maradjon.
Mindenki nyugodjon le!
Az ügyvéd tapasztalata szerint az érzelmi telítettség (így mondják szépen, hogy a felek szinte látni sem bírják egymást) ellenére az esetek nagy részében a szülőknek mégis sikerül megegyezniük a gyerekek felügyeletéről, és nem a bíróság mondja a döntő szót. Valójában a körülmények kényszerítik legtöbbször a „felnőtt” magatartásra a szülőket, hiszen a bíróságok elég lassan dolgoznak, a felek pedig lehetőleg minél gyorsabban túl szeretnének lenni a procedúrán. A bizonyítás pedig lassú folyamat, ezért a felek belátják, hogy jobb inkább megegyezni.
„A szomorú tapasztalat, hogy sok kifejezetten magasan képzett ember vitája durvul el. Hihetetlen ötletek tárháza kerül ilyen esetekben elő, a mikrohullámú sütő forgótányérjának a szekrénybe zárásától (hogy a másik szülőnél lévő gyermek se használhassa távollétünkben) az abúzus történetek kitalálásáig sok minden előfordul. Hangsúlyozom, hogy itt nem a valós eset feltárásáról, hanem a történet kreálásáról beszélek, hiszen amikor egy ilyen felszínre kerül, a gyermek védelme érdekében a másik szülőnek az eset tisztázódásáig legfeljebb felügyelt láthatása lesz, ez pedig nem rövid folyamat.” – magyarázta Huszár Zita.
De nem csak kitalált történetek vannak, valódi őrültek is
Ismerünk például olyan esetet, amikor az elvált apa (ez most mindegy, akár anya is lehetne, de a valóságban apa) fejébe vette, hogy tönkreteszi a közös gyerek anyját, és elveszi tőle a kapcsolattartás és a gondviselés jogát, sőt azzal fenyegetőzik, hogy a nő soha többé nem láthatja a gyerekét. Ezzel azért a legtöbb anyát alaposan ki lehet borítani, beláthatjuk.
A férfi számtalan pert indított már azért, hogy bebizonyítsa, az exfelesége veszélyezteti a gyereket, például azzal, hogy délután fél négykor edzésre viszi, vagy, mert elesett az uszodában és lehorzsolta a térdét. Szerencsére a nő már rutinos, rohant látleletet vetetni, hogy egy húszforintos nagyságú horzsolás semmiképpen sem halálos sérülés.
Amikor éppen nem volt más ötlete a volt férjnek, gyámhivatali eljárást indított, hogy a nő új házasságából származó kisfiát a közös gyerek ne hívhassa testvérének, mert ő csak a féltestvére.
A férfi általában veszíteni szokott, de jómódú, és nem érdekli, az állandóan perbe fogott volt feleség és családja pertől perig valahogy mégiscsak elél valahogy, de nem kívánják senkinek ezt az életet.
A kiutat nem látják, a pszichiáterek megállapították, hogy a férfinak teljesen torz a valóságképe, amit sikerült kerek egésszé összeforrasztani, rést sem lehet ütni rajta.
Mi a legjobb megoldás?
A válóperes ügyvéd szerint a legjobb az lenne, hogy ha van rá mód, a család egyben maradna, hiszen mindkét szülő fontos támasz a gyerekek számára. Ha ez nem megy, akkor jönnek a lehetőség szerint legkevésbé rossz és megterhelő megoldások.
Alapesetben a testvéreket nem választják szét – hiszen ők legtöbbször egymásnak is támaszt jelentenek, amikor az egész világuk összedőlni látszik – kivéve akkor, ha annyira különböző korúak, érdeklődésűek, hogy szinte nincs is köztük értékelhető kapcsolat.
Az ügyvéd szerint a normális megoldások szerencsére túlsúlyban vannak. Két felnőtt, ha már nyugvópontra került a kapcsolat, és jól szeretik a gyereket, együtt tud működni. Van olyan egymás közelében lakó szülőpár, ahol a gyermek az apával él, ha az édesanyja délelőttös, mindig elhozza az iskolából. Este pedig hazaviszi aludni, szükség szerint az általa kimosott még vizes ruhákkal, amit apa kitereget. Biztosan nekik sem könnyű, de megoldásokban gondolkodnak, a gyermek pedig óriásit nyer ezzel.
Félmegoldásként, de egyre gyakoribb a gyermekek váltott elhelyezése a szülők megállapodása alapján, jobbára egy- vagy kéthetes váltásban. „Saját álláspontom szerint ez nagyon megterhelő a gyermeknek fizikailag és lelkileg egyaránt. Ha csak abba gondolunk bele, hogy nekünk, szülőknek kellene hetente a gyermek lakásában egymást váltanunk, könnyen belátható, hogy nem egyszerű ez. Még felnőttként sem, de a hosszú egymást gyötrő pereskedésnél talán még ez is jobb.” (Habár egyes kutatások szerint nem biztos, hogy ez valóban rossz a gyereknek.)
Kilépnek a hétvégi szülő státuszból
A külön élő (vagyis a „másik” szülő, aki nem él a gyerekkel) való kapcsolattartásban az elmúlt időben a bírói gyakorlat és a megállapodások is áttörést hoztak. A külön élő szülő már nem feltételen szorul a hétvégi szülő szerepkörbe, így egyébként a vitás helyzetek is jobban megoldhatók az ügyvéd szerint.
Vagyis egyre gyakrabban minden második héten, gyakran csütörtöktől vasárnap estig, esetleg hétfő reggelig is együtt lehet a gyerekkel, így a porontyok hétköznapjaira is beleláthat, és az is egyre gyakoribb, hogy egy-egy hétköznap nála alszik a szokásos hétvégi kapcsolattartás mellett.
„Ez a megoldás szerintem a heti váltásnál jobb a gyermeknek, hiszen van otthona, és viszonylag tág lehetősége a másik szülővel is együtt lenni, ha már nem lehet egyszerre mindkét szülővel. Ez szerintem egy megnyugtató megoldás, feltéve, hogy a felek képesek később is becsületesen együttműködni."
A tétova felnőtt vár kívülről megerősítést
„A megegyezéshez és annak betartásához nagyvonalúság, mindkét fél és a nagyszülők, közeli barátok támogatása szükséges, hiszen ez nem egy mérkőzés, ahol a piros saroknak szurkolhatunk önfeledten.” magyarázta dr. Huszár Zita.
„Ha nincs megegyezés, annak a felek egymás közötti konfliktusának feldolgozatlansága és az érzelmi telítettség a legfőbb oka, de sokat ronthatnak a helyzeten a nagyszülők is, akik a gyermekük választásával nem voltak megbékülve, vagy az ismerősök, akik megpróbálnak igazságot tenni. Ha egy kapcsolat valójában megszűnt, az érzelmek kihűltek, könnyebb a helyzet, nem cél a másiknak fájdalmat okozni.”
„A magabiztos felnőttek egymással meg tudnak általában állapodni, a tétova felnőtt nem vállalja fel a felelősséget, inkább kívülről, a bíróságtól, ügyvédtől reméli a megoldást, de sajnálatosan időnként jogi képviselők sem megfelelőképpen szorgalmazzák a megegyezést, időnként maguk is akarva, akaratlanul olajat öntenek a tűzre.” – vélekedik a szakember.
Öngól a gyereket a másik szülő ellen nevelni
A szakember tapasztalata szerint egyébként még mindig létezik, és elsősorban az anyákban, hogy a különélő apát megpróbálják elválasztani a gyermektől, új család alapításával a régit "eltörölni".
Ismerünk olyan esetet, amikor az elvált nő a gyerekekkel tartja sakkban a férfit: ha nem fizet mindig többet és többet, soha többé nem láthatja őket, párhuzamosan pedig az apjuk ellen uszítja a gyerekeket, ráadásul a nagyszülők is beleálltak a dologba.
A szakember szerint az így viselkedő szülők óriási kárt okoznak a saját gyermeküknek. „A másik ellen nevelés így vagy úgy, de mindig megbosszulja magát. Az így felcseperedő gyermek kamaszként gyakran fordul el az őt nevelő szülőtől, és szerencsés esetben a másik szülőnél köt ki. De rendszerint úgy, hiszen azt tanulta, hogy kettejüket egyszerre nem szeretheti, hogy teljes egészében elfordul az őt addig gondozótó szülőjétől.”
A sok szépet és csúnyát látott válóperes ügyvéd minden esetre azt tanácsolja, hogy ha lehet, érdemes úgy megegyezniük a szülőknek, hogy mindketten minél többször találkozhassanak a gyerekekkel.
„Sokszor ilyen esetekben saját ügyfelemmel is vitatkoznom kell, mert nem tartom azt képviseletnek, ha az ügyvéd vakon követi ügyfele szándékait, aki érzelmektől fűtötten épp a saját és gyermeke helyzetét sem látja pontosan, a döntése hibáit viszont Ő viseli.
