Az sms-nyak után itt vannak az okostelefon-balesetek

Olvasási idő kb. 4 perc

Csak az idióta lép le a járdáról körülnézés nélkül. Meg a mobilos gyalogos. Az okostelefonos kamasz az új vadveszély.

Szülőként azt gondolná az ember, hogy biztonságosabb, ha a gyerek bicikli helyett inkább gyalog közlekedik (a kamaszok kerékpáros baleseteinek statisztikájáról korábban itt írtunk), mára kiderült, hogy nem kell, hogy illúzióink legyenek. A gyalogosok elég nagy százaléka ugyanis a mobiljára függesztett tekintettel, „agyhalottként” közlekedik, sorozatos veszélybe sodorva magát, és ez alól persze nem kivételek a kamaszok sem.  Meg persze minden korosztály, akinél ott az okostelefon.

Vagyis: egyre nagyobb közlekedési baleset-forrást jelentenek az okostelefonok – derül ki a DEKRA cég öt európai fővárosban végzett kutatásából. Persze csak akkor, ha használják őket, ahelyett, hogy figyelnének menet közben.

A DEKRA öt európai fővárosban, Amszterdamban, Stockholmban, Rómában, Brüsszelben és Párizsban 14 ezer önkéntesen végezte a felmérését, és jelentős eltéréseket talált ugyan, de mindenhol sokan nézik a mobiljukat közlekedés közben, ami teljesen elvonja a figyelmet az őket körülvevő valóságtól.

Stockholmban például minden negyedik ember így jár az utcán, Amszterdamban viszont csak a gyalogosok 8,2 százaléka (habár saját tapasztalatok szerint a hollandok biciklizés közben is profin képesek csetelni).

Jellemzően a nők inkább csetelnek, a férfiak pedig zenét hallgatnak a mobiljukon, ám mindkettő egyformán alkalmas lehet a figyelemelterelésre – állítják a közlekedésbiztonsági szakemberek.

A kutatás során azt tapasztalták, hogy a fiatalok olyan amatőr baleseti helyzetekbe sodorták magukat közlekedés közben, amire bármelyik szülő a szívéhez kap: menet közben az egyikük mobilját bámulták, és simán leléptek az úttestről úgy, hogy egyikük sem nézett szét. Össze is ütköztek egy biciklissel (azt ugye nem hallják, ha közeledik), de ezzel az erővel egy hibrid meghajtású autó is jöhetett volna, ami szintén elég csendesen jár, viszont nagyobb kárt tud okozni.

Persze ilyet nem csak a kamaszok csináltak, például egy babakocsit toló anyuka is áttolta a gyerekét a piroson, miközben fontos csetelnivalója akadt.

Az egyik legmeredekebb az a szituáció volt, amikor egy fiatal lány Stockholmban az úttest közepén kapta elő a telefonját, és kezdett el üzenetet írni, és csak a dudálásra nézett föl és kapott észbe, hogy hol is van. És nem ez volt az egyetlen ilyen hajmeresztő eset, amivel a kutatók találkoztak. Gyakorlatilag egy csomószor egyáltalán nem vettek tudomást a külvilágról a gyalogosok, miközben a telefonjukat simogatták közlekedés közben.

A megváltozott helyzet újszerű kezelést igényel

 „A járdán és az úttesten való áthaladásuk közben a fejüket lehajtó, kezükben okos telefont tartó, a környezetükről és a rájuk veszélyt jelentő tényezőkről tudomást sem vevő gyalogosok (az autósok körében terjedő, a gyalogosokra nézve korántsem megtisztelő szóhasználat szerint: az „agyhalottak”) száma a tapasztalatok szerint rohamosan nő, így ez a rendkívül veszélyes trend mielőbbi kezelést igényel” – áll a magyar rendőrség balesetmegelőzési honlapján is.

Stockholmban például valaki úgy próbált védekezni a „mobilosveszély” ellen, hogy a vadveszély tábla mintájára "mobilosveszély" közlekedési jelzőtáblát készített és helyezett ki a belvárosban. Habár ez korántsem egy szabályos és szabványos tábla, az illetékesek nem távolították el. Alighanem felismerték a létjogosultságát.

Több országban pedig azt találták ki, hogy a gyalogosoknak szóló jelzéseket ráfestik a járdára is, illetve a nekik szóló közlekedési lámpákat is belesüllyesztik a járdába is, hátha akkor jobban észreveszik a telefon nyomkodása közben.

Bár szerény véleményünk szerint attól, hogy valaki lefelé néz, még nem fogja észrevenni azt, ami a kijelzőjén kívül, a lábánál történik, szóval lehet, hogy inkább le kellene tenni azt a mobilt.

A gyerekek ötödét már majdnem elütötték

Egy angliai felmérés szerint a 11-16 éves korosztály csaknem ötöde (18%) számolt be arról, hogy már "majdnem'" elütötték, miközben iskolába/iskolából hazafelé tartott. Minden harmadik elismerte a mobilok és tabletek könnyen elvonják a figyelmüket, és 65 százalékuk (!!!) számolt be arról, hogy egy barátját megmentette egy balesettől, vagy azzal, hogy visszarántotta a járdára, vagy azzal, hogy ráordított, hogy figyeljen már. 

A kamasz korosztály halálozási okai között  közlekedési balesetek vezetnek, tehát mindennél fontosabb lenne, hogy megtanulják, nem csak a felnőtteknek tilos vezetés közben a telefon kijelzőjét bámulni, hanem gyalogosként sem egészséges így mászkálni. Anglia egyes városaiban a közlekedésbiztonsági oktatásba már beemelték a mobileszközök jelentette veszélyt is, és valószínűleg nálunk sem kell erre túl sokat várni.

Addig meg mit tehetünk? Papolunk, papolunk, és megpróbálunk jó példával elöl járni, tehát mi sem nem állunk le sms-ezni a zebra közepén.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.