Programozni tanultam egy 12 évestől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyjából egy óra alatt sikerült alkotnom egy cicát kergető repülő vízilovat, ami akár egy kvarcjáték alapja is lehetett volna - 30 évvel ezelőtt.

38 évesen kipróbálni amit a 8 évesek csinálnak? Ráadásul a lányok? Naná! Jelen esetben pedig nem Barbiek haját fontam be - csinálnak még ilyet a mai 8 évesek? - hanem programozni tanultam. Vagy valami hasonlót. Minderre a Skool rendhagyó eseményén került sor, ahol fiatal lányok helyett újságírók ültek a padokba, a mentorok viszont már végzett diákok voltak, azaz 12-14 és lányok, akik megalázóan sokat tudtak hozzám képest a programozásról. De ez így van jól. 

Az egészre azért került sor, mert a lányok oktatásával foglalkozó Skool 2 éves lett, és meg akarták mutatni, mit is csinálnak valójában. Az önkéntes munkán alapuló programozás-suli célja, hogy több lány kerüljön az IT szektorba, illetve, hogy a lányokban egyáltalán felmerüljön a lehetőség, hogy ők ugyanúgy képesek és alkalmasak az IT szektorban való munkára, mint a srácok. Akiket meg nem érint meg a műfaj, azok legalább alkotnak valamit.

A Skool két év alatt 1000 lányt oktatott 200 önkéntes segítségével. A programot most kiterjesztik, egy új tanár-oktatói projektet hoztak létre, melyet a Magyar Telekommal közösen indítanak. 

Galéria ikon

14

Galéria: Skool workshop
Fotó: Szécsi István / Dívány

 A szervezet nemrégiben elindított alumni kutatásában azt vizsgálta, hogy a Skool programokban eddig részt vett fiatal lányok életére milyen hatással voltak a foglalkozások, hogyan értékelik azokat, és az első sikerélmény után mennyiben változott a technológia iránti érdeklődésük.

A felmérésből kiderült: a Skool programok hatására a lányok közelebb kerültek az informatika világához, jobban elhiszik magukról, hogy ezen a területen ők is lehetnek sikeresek, és az informatikával kapcsolatos szakmák bekerültek a továbbtanulási terveik közé.

A foglalkozásokon részt vevő lányok 98 százaléka ítélte meg egyértelműen pozitívan a programokat, és 71 százalékuk érezte úgy, hogy sikerélménye volt. Míg a Skool előtt a résztvevők alig több, mint felét érdekelte a programozás, ez a szám a foglalkozások után 96 százalékra emelkedett.

A lányok négyötöde pedig a foglalkozás óta is végez valamilyen programozással kapcsolatos tevékenységet.

De a legnagyobb érdem az, hogy a  felmérésben résztvevők jó fele a programozói, vagy valamilyen informatikához köthető pályán tervezi a karrierjét.

Hogy mindenki jobban élvezze az órákat, igen, a tanárok is

A skoolosok  általános iskolákban dolgozó matek, fizika és informatika tanároknak indítanának tanárképző projektet. A Skool, KódGarázs és Telekom együttműködés célja ugyanis az, hogy olyan kipróbált és kidolgozott tananyagokat adjon a pedagógusok kezébe, melyek újfajta, élményalapú oktatáson alapulnak, magyarul, hogy mindenki jobban élvezze az órákat. Igen, a tanárok is.

A projekt pilot verziója 2017 januárjában indul el, de addig is nagyon örülnének neki, ha a tanerők kitöltetnének egy néhány perces kérdőívet, hogy igazán tuti programot tudjanak nekik összerakni.

Mi vár a programozni vágyó lányokra? 

A Skool harmadik évadját két kéthetes nyári táborral indítja, melyeknek a Google Ground és a Samsung Smart School nyújtanak helyszínt. Szeptember 5-én pedig folytatódik a Scratch Meccs, Magyarország legelső programozó versenye lányoknak, melyben háromfős csapatok mérkőzhetnek meg Scratch alkalmazásban egy különlegesen izgalmas fődíjért: a nyertes csapat a Facebook egyik külföldi irodáját látogathatja meg, és beszélgethet hús-vér Facebook fejlesztőkkel.

Na de milyen programozni?

Alapvetően jó. Gyors sikerélményt ad a Scratch - ami online és offline is elérhető. Alapvető logika nem árt hozzá, de egészen fiatalok számára is könnyedén érthető, sőt meggyőződésem, hogy ők gyorsabban felfogják mint én. Olvasni kell hozzá tudni, de nagyjából itt ki is merült az előzetes tudás, amire szükség van.

A Scratch-csel nagyjából egy óra alatt sikerült alkotnom egy cicát kergető repülő vízilovat, ami akár egy kvarcjáték alapja is lehetett volna - úgy 30 évvel ezelőtt. A program autodidakta módon tanulható, elrontani nem lehet, tehát igazán ideális azok számára, akik félnek attól, hogy valamit elszúrnak. Nem utolsó sorban, pedig tök jó játék. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.