Emberségből jelesre vizsgázott egy budapesti tanárnő

Olvasási idő kb. 1 perc

Ballagóitól azt kérte, a búcsúajándékra szánt pénzt kapja meg az Igazgyöngy Alapítvány. Ők pedig megmutatták, mi lett a pénzből.

Az Igazgyöngy Alapítvány, illetve L. Ritók Nóra munkássága már országszerte ismert, és egy fővárosi általános iskola tanára úgy döntött, a maga szerény módján, de megpróbál segíteni a civil szervezeten keresztül a mélyszegénységben élő gyerekeken. Osztályfőnökként arra kérte a nyolcadikos diákjainak szüleit, hogy búcsúképpen ne tárgyi ajándékokkal halmozzák el, ehelyett az ajándékra szánt pénzt az alapítványnak ajánlotta fel. 

"Sokat gondolkodtam, mire fordítsuk, ami illik ehhez a nagyszerű gesztushoz, és gyors visszacsatolást is ad, még a tanévben. Végül úgy döntöttünk, a legsikeresebb, legtöbb pályázaton sikerrel szerepelt öt, halmozottan hátrányos helyzetű igazgyöngyös nebuló kap egy rajzfelszerelésekből, könyvből álló csomagot. Egyikük, Gertner Maja már megkapta....és a többiek is megkapják hétfőn-kedden. Aztán a fotókat elküldöm majd a szülőnek, hogy továbbítsa az osztályfőnöknek. Aki megmutathatja majd az osztálynak" - írta Facebook oldalán L. Ritók Nóra.

 A tanárnő nem szerette volna, ha a neve nyilvánosságra kerül. "hiszen nem ezért tette, kérte ezt az egészet, a saját személyes példájával mutat egy olyan viszonyulást a gyerekeknek, ami egészen biztosan megérinti őket. És ez ad reményt arra, hogy egyszer jobb lesz a világ...." - zárta sorait az alapítvány igazgatója.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.