Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Fontos: a nyár alapvetően a regenerálódás, pihenés időszaka, és a szülő felelőssége, hogy csak annyi munkát engedjen, ami ezt nem veszélyezteti.
Hol a gyerekben, hol a szülőben fogalmazódik meg az igény, hogy a nyári szünetben valamilyen munkát is végezhetne a fiatal. A motiváció különböző lehet: a gyereket a legtöbbször az extra pénz vonzza (bár nem ez az egyetlen elképzelhető hajtóerő), a felnőttet pedagógiai szempontok is vezérlik, mint például, hogy tanuljon fegyelmet, felelősséget a gyerek. Számos kérdés merülhet fel a szülőben: erőltesse-e, milyen jellegű legyen a munka, esetleg töltse-e ő be a munkaadó szerepét azzal, hogy fizet bizonyos plusz feladatokért?
A gyerekek szülői hozzájárulással 15 éves kortól dolgozhatnak, tehát a kisebbeket eleve nem érinti az „igazi” munka kérdése. Ettől függetlenül felmerülhet számos lehetőség: zsebpénzért segíteni ismerősnél, otthon végezni olyasmit, ami egyébként nem lenne dolga valamilyen plusz juttatásért, esetleg önkéntes munkát vállalni, ingyen segíteni valakinek, aki rászorul, például naponta egyszer megsétáltatni a szomszéd kutyáját, aki törött lábbal fekszik otthon.
A körültekintően megválasztott, nem túlzásba vitt munkának számos lélektani előnye van, de egyet szögezzünk le: a gyerek számára a nyár alapvetően a regenerálódás, pihenés időszaka kell, hogy legyen, és a szülő felelőssége, hogy csak annyi munkát engedjen, ami ezt nem veszélyezteti. Persze sehol nincs precízen leírva, mi a sok, de az biztosan sok, ha a gyerek az egyhetes zenei fesztiválja gyűjt, és a nyár többi részét munkával tölti.
Javaslatom, hogy a szünidő felénél ne legyen több a munkával töltött idő, legalábbis, ha komolyabb, mondjuk napi négy órás munkáról beszélünk. Persze, más a helyzet, ha a gyerek az egész nyarat a vidéki nagymamánál tölti, és vállal naponta egy óra segédkezést némi plusz pénzért. Fontos, hogy a napon belül is legyen láblógatós idő, azaz a nyári szünet azért maradjon nyári szünet a munkás hetekben is, legyen idő munka után is biciklizni, hosszasabban olvasni, akár egy délutáni strandolásra.
Jó dolog a munka abból a szempontból, hogy a gyerek megtapasztal egy másfajta világot, mint az iskoláé, hogy növekedhet az önbizalma, a kompetencia-érzése azon keresztül, hogy valami hasznosat tett, létrehozott valami kézzelfoghatót, és helytállt újfajta kihívások között. Azonban ne feledjük, hogy a gyerek az gyerek: a szülő támogatására van szüksége a tevékenység kiválasztásában, megszervezésében.
Persze, nem kell minden pillanatban fogni a kezét, például helyette felhívni a megadott telefonszámot, mert úgy éppen a sikerélményt csökkentjük. De legyen ott a szülő az együttgondolkodásban, és próbáljunk testhezálló feladatot találni! Olyat, ami illik a gyerekhez, beleesik az érdeklődési körébe, például az állatok iránt érdeklődő gyerek gondozhat állatokat, aki szeretne óvónő lenni, annak találhatunk olyan családot, ahol besegít az anyának tinihez mért felelősséggel, például, amíg a szülők otthon pihennek, ő játszik a kisgyerekkel, vagy mesél neki.
A kiskamaszt ne vessük bele teljesen idegen környezetbe, inkább ismeretségi körben találjunk neki lehetőséget, esetleg a testvérek, vagy barátok együtt vállaljanak feladatot. És fontos, hogy a szülő teljes mellszélességgel biztosítsa a védelméről, arról, hogy bármilyen konfliktus adódik, hozzá fordulhat a gyerek. Azaz, vegyük figyelembe, attól, hogy dolgozik, még nem nőtt fel hirtelen.
Nagyszerű, ha a gyerekben magában merül fel olyan igény, hogy önzetlenül segítsen, azaz önkéntes jelleggel vállaljon munkát. Valószínűbb, hogy megtörténik ez, ha ebbe nőtt bele, a szülőktől is látta, idejük, energiájuk egy részét ingyen odaadják. Előfordult, hogy egy gyerek munkát vállalt pénzért, de az összeget félretette valakinek, akiről tudta, rosszabb sorsú, mint ő.
Ilyen gesztusokat látni felemelő, de ne várjuk el: érthető és egészséges, ha a fiatal, aki most először dolgozik, szeretné azt is megtapasztalni, hogy pénzt kap érte, amin megvehet valami olyasmit, amit a szülőktől egyébként nem kapna meg. És legyen is így, azaz ne várjuk, hogy olyanra költse, amit eddig a szülő finanszírozott.
Ha viszont tényleg önkéntes munkát vállal, akkor mi se fizessünk érte, mert az ilyesminek épp az altruizmusból, azaz önzetlen segítésből származó önbecsülés-növekedés a jutalma. Ha mégis ki akarja fejezni elismerését a szülő, akkor szavakkal vagy közös élménnyel tegye, ne tárgyi jutalommal, és ne ígérje be előre, mert akkor az nem ajándék, hanem fizetség.
Kerüljük el, hogy az otthoni kapcsolatokba belekeveredjen a pénz, azaz ne legyünk a gyerek munkaadói. Legfeljebb csak közvetítőként vegyünk részt. Azaz, rendben van, ha anya a kolléganőjétől hazahoz némi varrnivalót az ügyes kezű gyereknek, és ő adja át a pénzt, de akkor világos, hogy az jár, nem pedig anyától kapja. De rossz üzenete van, ha a családi befőzésnél kap pénzt a gyerek a barackhámozásért, vagy a nagytakarításnál az ablakpucolásért, mivel a család egy közösség, ahol nem üzleti alapúak a kapcsolatok. Inkább azért pucoljon barackot a gyerek, mert ő is a család része! Hogy mennyit és mikor, abban lehet egyezkedni, ha épp ezt utálja, hát vállaljon mást.
A nyári munka tehát jó dolog, legalábbis ha a gyerek elég felelősséget kap ahhoz, hogy sikerélményhez juthasson, de nem túl sokat, hogy túlterhelődjön. A gyerek tizenéves korában még szükséges a szülő segítsége a kitalálásban, problémák orvosolásában.
Cziglán Karolina
pszichológus
